-->

2015. augusztus 22., szombat

4. - Gold Rose

Sziasztok!:)
Remélem mindenkinek nagyon jól telnek az utolsó hetek, és hogy kellően kipihenitek magatokat a kezdés előtt, továbbá, hogy mindenki él és virul. Szeretném megköszönni az előző részhez érkezett összes pipát és kommentet, mint mindig, most sem győzöm hangsúlyozni, mennyire hálás vagyok minden egyes visszajelzését és kedves szóért, ti tartjátok bennem a lelket és bár még csak a történet elején járunk, komolyan jó érzéssel tölt el az a 11 feliratkozó látványa, szóval nagyon-nagyon köszönöm!<333 Továbbá szeretném megköszönni a nemrég érkezett három díjat is, amint tudom, természetesen ki is teszem őket!
Sok sikert az utolsó héthez drágáim, pihenjetek, használjátok ki, jövőhét szombaton találkozunk és még egyszer köszönök szépen mindent!:)<3
Jó olvasást x

-xoxo, Sophie V.

**********


- Oké, következő tipp? – fordult felém a munkatársam, Chelsey, miközben gyorsan megigazította az enyémhez hasonló fekete ruháját, hogy eltüntesse róla még a láthatatlan gyűrődéseket is, mintha attól tartana, bárki meglátja őket a hely igencsak befolyásos vendégei közül.
A Gold Rose több szempontból is remek lehetőség volt, már ami a munka részt illeti, még akkor is, ha megvannak a hátrányai, mint minden egyes bárnak, klubnak vagy tudom is én, minek nevezik az ehhez hasonló helyeket, ahol a felső tízezer örömmel költ el egy vagyont minden este, csak hogy pezsgőt vedelhessen, és harminc fontos salátát ehessen, bár az utóbbi csak az étlap legalja. Először is, köszönhetően az igencsak eleresztett vendégkörnek köszönhetően busás borravalót kaptunk, ami ellensúlyozta a már kevésbé rózsás fizetést. Másodszor pedig a főnökünket jóformán semmi sem érdekelte azon kívül, szerepel e az a bizonyos x nullával végződő számjegy a havi elszámoláson, így szinte sosem láttuk, mindent a nálam nem sokkal idősebb fiára bízott, aki pedig a harmadik oka volt annak, miért is vagyok már másfél éve itt, ugyanis nála jobb felettest ritkán talál az ember, főleg az ilyen helyeken.
Mintha csak Chelsey szuggerált volna, úgy néztem végig én is saját magamon, valami kivetnivalót keresve a saját ruhámon, de még nem találkozott egy csepp itallal sem, bár szerencsénkre a fekete jóformán mindent takart.
Még ha maga a ruha már kevésbé.
- Hm. – sandítottam az előttünk elterülő helyiségre, mely tele volt asztalokkal és szokás szerint emberekkel is, aminek köszönhetően alig hallottuk a saját hangunkat. – Kire gondolsz?
Amikor először felvetette a mára már szokássá vált játékunkat, kiröhögtem, miszerint mikor lesz nekünk időnk bármi ilyesmire, miközben ide-oda cikázunk az asztalok között, de az még az idekerülésem időszakában volt, mikor még jóval bizonytalanabbul bújtam bele a szűk fekete ruhába, ami alig ért valamivel a térdem alá, és cikáztam az asztalok között, ahol néha rám mosolygott egy-egy ismerős arc.
És nyilván nem azért, mert olyan szépen szolgáltam ki.
De minden átható tekintet, amely nem egyszer vetkőztetett le egy-egy pohár bor rendelése között, gyakori részeg vendég és nehéz műszak ellenére szerettem a Rose-t, elvégre a munkatársak és a tudat, miszerint hetente csak háromszor kell bejárnom a főiskola mellett, egyenlített.
- A barna kék szemekkel a piros ruhás csaj mellett, aki bár tuti tizennyolc alatt van, kizárt, hogy igazi legyen a szája. – bökött az egyik asztal felé, mire hamarosan én is kiszúrtam a játék legújabb célpontját. – Szerintem focista. Nem, tuti, hogy focista, felismerem. És a csaj pedig… oké, rá totál nem emlékszem, de mintha azt olvastam volna, hogy a nővére.
- Megszeged a szabályokat, csak ismeretleneket nézünk. – emlékeztettem szórakozottan, majd megráztam a fejem. – De nem tévedtél sokat. Tényleg focista, de a csaj a legújabb áldozata, nem a nővére.
- Majdnem eltaláltam. – biggyesztette le a száját, miközben szorosabbra húzta a copfba fogott vörös haját.
Valamiért borzasztóan szórakoztatónak találtuk mindketten, ha megtippelhettük egy-egy vendég vajon ki és mivel foglalkozik, illetve kicsoda a vacsorapartnere.
Félreértés ne essék, nem olyan gyakran adódott lehetőségünk erre, mit azt az ember gondolná egy ilyen forgalmas étterem mellett; ez alkalommal is csak azért folytattuk a játékot, mert abban a pillanatban éppen egyszerre álltunk meg levegőt venni.
Akármennyire is kedveltem Chelsey-t, egy részem örült, miszerint a barátságunk, ami talán még annak sem nevezhető, inkább a jó viszonyunk csupán csak a hely falai között, illetve a munkaidőben érvényesült. Na, nem mintha úgy tűnt volna, ő ezt bánja vagy hasonló, kicsit olyan érzésem volt, valahányszor csak beszélgettünk, mintha neki ez épp eléggé megfelelt volna, amiért hálát adtam az égnek.
De néha azért elgondolkozok azon, vajon miért nem vagyok az a barátkozós típus.
Próbáltam beadni magamnak, ennek semmi köze Colin-hoz.
- Akkor legyen a következő is a tiéd, de csak miután felvetted a rendelését, csak hogy legyen némi előnyöd. – böktem a kétszárnyú ajtó irányába, ami éppen abban a pillanatban nyílt ki, de már vissza is fordultam a pult felé, hogy összeszedhessem számára az étlapokat.
- Bár most így elsőre, fogalmam sincs, kik ezek, de azt kell mondjam, innentől kezdve bármit rendelhet, nem esik a szememben, az biztos. – mondta, épp akkor, mikor kiegyenesedve ismét abba az irányba pillantottam, ahova ő nézett.
De bár ne tettem volna.
Szinte nem telt el egy másodperc sem, már vissza is pördültem, a hátamat mutatva ezzel a most érkezőknek, miközben magamban fohászkodtam, az a pillanat töredéke ne legyen elég neki ahhoz, hogy felismerjen.
- Oké, lehet már most meg tudom tippelni – folytatta Chelsey, mint aki mindezt észre sem vette. – hogy a fiatal kora ellenére eléggé el lehet eresztve az a fekete hajú, azt az órát nézve.
Bármit megadtam volna, csak ne kelljen ismét odafordulnom, megadva ezzel a végső lökést ahhoz, hogy az asztalnál ülő fiú megtudja, már megint kibe futott bele, ez alkalommal nem az erdő kellős közepén, de nem kockáztattam szívesen a rólam alkotott jó véleményét a munkatársaimnak.
- Most sem tévedtél sokat. – mondtam, miközben rezzenéstelen arccal átnyújtottam a mellettem álló lánynak az étlapokat. – Illetve, jól tippeltél. El van eresztve. – az értetlen tekintetét látva azonban kissé kifejtettem. – A fekete hajú Zayn Malik, a barna mellette pedig Liam Payne. One Direction. A többit nem ismerem.
Chelsey tágra nyílt szemekkel nézett rám, mire figyelmeztetésképp megráztam a fejem, jelezve, ez alkalommal sem viselkedhetünk másként, mintha egyszerű vendégeink lennének.
- Jesszus. – motyogta, majd gyorsan rendezte a vonásait, hogy elindulhasson feléjük, azonban még egyszer visszafordult felém. – Most te csaltál. Nem játsszunk ismeretlenekkel. – vonta fel a szemöldökét, mire idegesen elnevettem magam, és hagytam, hogy mehessen a dolgára, miközben hálát adtam az égnek, hogy nem ragaszkodott hozzá, én menjek oda helyette.
Bár nem sok esélyét láttam, hogy megmenekülök Zayn elől, elvégre kizártnak tartottam, hogy egyáltalán nem ismer meg, ha csak egy pillanatra is felém sandít.
Elvégre annyira azért nem ültek messze, nehogy szerencsém legyen.
Fogalmam sem volt, mi ez az egész karma vagy akármi, ami szinte a leglehetetlenebb helyzetekben is egymás elé sodor minket, hogy még csak véletlenül se tudjam őt végleg lerázni, de a mellett, hogy az idegeimre ment, most már csaknem elsüllyedtem is volna szégyenemben, főleg, hogy most már biztos vagyok Zayn szándékaiban.
Akkor is, ha az események után napokkal sem vagyok képes megemészteni, amit az erdőben mondott arról, miszerint nem szokása szerelmes lenni, még ha a másik félt addig kergeti az őrületbe, hogy már az. És bár az egyik felem szüntelenül osztogatta a képzeletbeli pofonokat, miszerint nem kell nekem ezzel foglalkoznom, úgysincs közöm hozzá, a másikat azért érdekelte volna, mégis mi a fene történhetett vele, amitől erre az elhatározásra jutott.
Ugyanis eléggé biztosnak tűnt a dolgában, mintha még csak nem is tartana attól, valaha belehabarodik valakibe az átlagnál jobban, és eszem ágában sincs az észt osztani a nulla tapasztalatommal e téren, de a sejtéseim szerint a dolgok nem így működnek.
Az emberek többségének legalább is.
Bár Zayn önmagában meghazudtolt eddig mindent, amit először tippeltem be róla, mikor még csak annyi lehetőségem volt, hogy egy pillantást vessek rá, miközben ilyen-olyan magazinok címlapján pózolt a többi fiúval.
Elvégre az oké, hogy rendelkeztem némi ismerettel, de csak a hozzá közel álló személyekről, és azt is csak Caroline-nak köszönhetően, bár nem hiszem, hogy két-három szónál több esett a fiúról, egyszóval; fogalmam sem volt, mivel állok szembe. És ezen a kissé kétes viselkedése velem szemben csak rontott.
- Hé, Ellie! – érkezett a kiáltás valahonnan oldalról, mire a fejemet felkapva megpillantottam a pult végében ácsorgó másik pincért, Jeremy-t. – Ide csúsztatnád azt a hamutálat?
Szinte fel sem merült bennem lehetőségként, hogy esetleg így fogok lebukni Zayn előtt, mielőtt oda nem löktem volna a kért tárgyat Jeremy felé, és meg nem fordultam volna, mintha már nem tartanék a hátam mögött tartózkodó fiú figyelmétől.
Igen, csak akkor jöttem rá, mekkorát tévedtem.
Mintegy végszóra elemelte a pillantását az asztaluknál ácsorgó Chelsey-ről, a tekintetét pedig egyenesen rám szegezte, miközben többször is pislogott párat, mintha csak azt gondolná, káprázik a szeme.
Bár így lett volna.
Alig telt el öt másodperc, és már nyoma sem volt az eddigi meglepettségnek az arcán, helyét átvette a már jól ismert elégedettség, de csak miután jó alaposan végigmért, így a végére ismét kaptam egy külön nekem címzett mosolyt, ami a védjegyévé vált, legalább is velem szemben biztos.
Elfordulhattam volna, mintha csak eljátszanám, épp lecsúsztam arról, hogy felismerjem, vagy csak egész egyszerűen úgy, mintha tudomást sem akarnék venni róla, és bár jóval egyszerűbb művelet lett volna ezek közül bármelyik, nem voltam naiv, pontosan tudtam, mit érnék el ezzel nála. Innentől kezdve aztán bármit csinálok, már nem szabadulok meg tőle az est hátralévő részében, a tekintetétől legalább is biztos nem, elvégre nem úgy nézett ki, mint akit bárki is leköt az étteremben.
Rajtam kívül.
- Na, ezzel is megvolnánk! – észre sem vettem, hogy Chelsey időközben végzett a rendelésük felvételével, és mellém ért. – És bármennyire is ciki huszonkét éves létemre, azt hittem összeesek, annyira, de annyira jól… - kezdte, azonban gyorsan leintettem, miközben nagy nehezen elfordultam Zayn pillantásától, de továbbra is éreztem, ahogy a tekintete a hátamba fúródik. 
- Jézusom, meg ne hallják! – normális esetben talán még nevettem is volna, elvégre nem ez lenne az első eset, amikor kinézi magának az egyik vendéget, de miután az idegösszeomlás szélén jártam a mostani áldozatának köszönhetően, nem igazán voltam vevő a poénra.
- Mi van veled, te? – csapott rá játékosan a derekamra, miközben ledobta a pultra a táblagépet, amiben a rendeléseket vezette. – Pár perc alatt befeszültél. – jegyezte meg, és felém fordult, hogy jobban szemügyre vehessen, azonban csak megráztam a fejem. – Na, jó. Azt hiszem itt az ideje egy kis szünetnek. – hajolt át a pulton a dzsekijéért, majd jelentőségteljesen megkopogtatta a zsebét. – Jössz?
Mindenféle hezitálás nélkül bólintottam, és hagytam, hogy az én dzsekim is előkerüljön, ami bár egy kicsit sem passzolt a munkaruhához, nem terveztem a dohányzóudvarra kiérés előtt felvenni, hogy még csak véletlenül se sértsem meg az egyik aranyszabályt, már ami az egyenruhánkat illeti; tilos a takargatás, nem hiába lett ilyen a fazonja.
Meg persze nem hiába jár ide ennyi vendég is, de az már más kérdés, nem igaz?
Kapva kaptam az alkalom, hogy elmenekülhessek Zayn fürkésző tekintete elől, akinek mindeközben esze ágában sem volt akár egy pillanatra is elszakítani azt felőlem, ahogyan még én is megkíséreltem egy oldalpillantást rá, mielőtt eltűntem volna a helyiség másik végében.
Ha azt hittem, nem hoz ennél jobban zavarba, akkor tévedtem, ugyanis nem tudtam hirtelen mit csinálnék szívesebben, mikor integetésre nyújtotta a kezét, de éppen annyira, hogy csak nekem tűnjön fel; elbújtam volna a mosdóban az est hátralévő részében, vagy ott helyben felkiáltsak reményveszettségemben.
- Hát ez remek. – motyogtam, miközben igyekeztem leplezni az idegességem, ahogy elfordultam felőle és lépést tartottam Chelsey-vel.
Nem szándékoztam beavatni a frusztráltságom okába, elvégre jóformán semmit sem tud rólam, sem az ismeretségeimről, és nem hittem, hogy jó ötlet lenne pont a mai este mindezt megtenni, na meg persze amúgy sem, figyelembe véve a tényt, miszerint jó kapcsolat ide vagy oda, Chelsey imádta a pletykákat és nem igazán szerettem volna a következő sztorijának főszereplője lenni.
Ugyanis nem tartottam kizártnak, hogy esetleg ez nem maradna az étterem falain belül.
- Na, mesélj! – támaszkodott a falnak, miközben előkapta a cigis dobozt, és kikapott belőle két szálat, amiből az egyiket felém nyújtotta.
Kissé vonakodva fogadtam el tőle, ugyanis bár nem esett volna rosszul a jelen helyzetben, még ha nem is voltam olyan nagy dohányos, ma otthon terveztem aludni, ahol pedig pillanatok alatt megérzik rajtam, hiába fognám esetleg az itteni vendégekre, na meg persze arra is, hogy bőven elmúltam tizenöt éves és már semmi közük nem lenne hozzá.
- Nincsen semmi. – vontam meg a vállamat, ahogy arra vártam, hogy átadja a gyújtót, miután tüzet adott a saját cigijének. – Csak hosszú volt ez a nap és még mindig nincs vége.
- Fősulis gondok? – torzult egy kisebb grimaszba az arca, mire bólintottam.
Végül is, jobb mintha gyanakodna.
- Is. De nem vészes, csak néha kicsit sok, tudod. – meggyújtottam a szálat, és szívtam egy slukkot, csak az után kezdtem el taktikázni, hogy elterelődjön rólam a szó. – És mi a helyzet veled?
Félig odafigyelve hallgattam a szinte minden egyes alkalommal elmondott problémákat, amik Chelsey mindennapjait árnyékolták be, miközben csendben szívtam a saját cigimet, és próbáltam kiűzni Zayn arcát a fejemből, ahogy arra az önelégült mosolyra húzza a száját, miközben int egyet nekem, ahogy elhaladok előtte, mintha valamiféle hatalma lenne felettem, amivel ő is tisztában van.
Nem igazán értettem, azon kívül mégis hogyan hatna rám, miszerint az őrületbe kerget, amiért nem tesz le arról, hogy felszedjen, miközben lemerem fogadni, hogy a találkozásaink közötti kisebb szünetekben másokkal is ugyanezt játssza.
Próbáltam nem úgy tenni, mintha egy részem mégis szórakoztatónak találná az epekedését.
- Szétfagy a seggem. – a gondolataimat uraló fiúnak köszönhetően ismét figyelmen kívül hagytam Chelsey mondandóját és észre sem vettem, hogy időközben befejezte a mesélést. – Bemegyek.
- Itt hagynál nekem még egy szálat? – kérdeztem. – Az én dobozom a táskámban van, vegyél ki belőle egyet, mielőtt elmész.
- Ugyan már, El, a vendégem voltál! – kacsintott, miközben átnyújtotta a cigit és elindult visszafelé. – Szólok Jeremy-nek, hogy leváltottalak. – kiáltott még hátra a válla felett, mire elmotyogtam egy köszi-t, és az udvar belseje felé fordultam.
Elnyújtott mozdulatokkal tettem a számba a szálat, és gyújtottam meg, miközben nekidőltem a falnak, a tekintetem pedig az előttem elterülő kis terasz szerűségre szegeztem, ahol itt-ott elszórtan végeztek hasonló műveletet az étterem vendégei.
Nem volt valami megszokott, hogy az alkalmazottak ugyanott dohányozhassanak, ahol a vendégek, de a hely a város kellős közepén volt, semmi hátsó résszel, így kénytelenek voltunk a fal mellé húzódni, valahányszor kijöttünk, bár nem úgy nézett ki, mintha bárkit is zavarnánk.
- Nocsak, nocsak, mit látnak szemeim? – hallottam meg a szórakozott hangot a hátam mögül, amit már ezer közül is megismertem volna.
Vonakodva fordultam oldalra, miközben a tekintetem összekapcsolódott a barna szempárral, melynek tulajdonosa éppen akkor készült rágyújtani.
- Nem is tudtam, hogy dohányzol. – vigyorgott Zayn, miközben mellém lépett.
- Sajnos én ezt nem mondhatom el rólad. – jegyeztem meg rezzenéstelen arccal, célozva ezzel a bulin előszeretettel végzett tevékenységére, mikor először elegyedtünk beszédbe. – Hát te?
Nem azt találtam furcsának, hogy utánam jött, inkább, hogy olyan hamar otthagyta az asztalát a társaságával együtt, elvégre még csak az italokat sem kaphatták meg.
- Unalmas. – fújta ki a füstöt. – És te? Csak nem előlem menekülsz? – vonta fel a szemöldökét.
Valamiért nem tetszett az a pillanatnyi hidegrázás, amit ezzel idézett elő nálam.
- Az sajnos nem olyan egyszerű. – csúszott ki a számon, a tekintetét látva azonban igyekeztem gyorsan javítanom magam, mielőtt elbízza magát. – Könnyebb lenne, ha képes lennél öt másodperig nem engem bámulni, valahányszor egy levegőt szívunk.
- Én minden széplányt szeretek nézni. Különösen az olyan szépeket, mint te. – válaszolta, nekem pedig kedvem lett volna a fejemet a falba verni.
- Hogyhogy csak Liam van itt? – tereltem a témát. – Mármint, mintha a többiek nem lennének itt…
- Ketten LA-ben, egy meg a barátnőjével valahol a környéken. – mondta. – Asszem. Mindenesetre voltak olyan rendesek, hogy ránk hagyták a kínszenvedés vacsorát a producerekkel, szóval most mi szívunk, míg ők ki tudja mit csinálnak igazából, de hát mikor volt ez igazságos? – jegyezte meg szórakozottan, ahogy szívott egy újabb slukkot, majd felém fordult. – Jól vagy?
Összeráncolt szemöldökkel meredtem rá, mint akinek fogalma sincs, miről beszél, azonban a földre pillantva feltűnt, hogy sikerült elejtenem a félig leégett cigit, miközben a képek fokozatosan összemosódtak a szemem előtt, csak úgy, mint pár nappal korábban az erdőben, mielőtt találkoztunk volna.
Jobban a falnak dőltem, és lehunytam a szemem, abban reménykedve, mindjárt elmúlik, azonban a kattogás a fejemben a helyett, hogy eltűnt volna, fokozatosan gyorsabb és hangosabb lett, miközben lassacskán a dobhártyám is kiszakadt az idegesítő hangtól.

12 megjegyzés:

  1. Drága Sophie!
    Tudod, hogy szeretlek, de menj a francba, de komolyan.. Hogy lehetsz ennyire elvetemült, ennyire szadista? A rész elején még valahogy sikerült nyugodtnak maradnom, de a végére minden borult... Szóval kérlek ne csinálj többször ilyet, vagy ha igen, akkor kérlek tudasd előre, hogy olyan szerencsétlen olvasók, mint amilyen én is vagyok, felkészülhessenek arra, ami a rész végén várja őket. Mert tényleg minden elismerésem a csavaros ötleteid előtt, de a szívinfarktust tudod rám hozni ezekkel a hirtelen jött eseményekkel, főleg az ilyenekkel, amit a végén is elkövettél. Kérlek Ellie-nek ne legyen semmi baja, túlságosan is a szívemhez nőtt, könyörögve kérlek, hogy ne legyen semmi komoly <3
    Egyébként a rész, zseniális lett, mint minden alkalommal, és kérlek szokj hozzá ahhoz, hogy ezt a szót használom! <3 <3 Imádtam ezt a részt is, és tűkön ülve várom már a folytatást! <3 <3
    Jövőhéten találkozunk! <3

    xx Lorette T. :) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Lorette!
      Nehogy már most legyek szadista, mikor épp azon gondolkoztam, mennyire semmilyen lett az egész rész, a végkifejlettel együtt.:DD<33 De komolyan, mindenesetre eszem ágában sem volt senkire sem a szívinfarktust hozni, sajnálom ha így történt, igyekszem ezentúl kicsit visszafogni magam, bár ismersz, nálam nem lehet tudni, de igyekszem békén hagyni Ellie-t.;)<3
      Bár a zseniális jelző még mindig felfoghatatlan számomra, imádlak és nagyon szépen köszönöm, továbbá eszméletlenül örülök, ha tetszett!<333
      Igyekszem, ahogy csak tudok, szombaton találkozunk, addig is vigyázz magadra és köszönöm szépen, hogy írtál!

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  2. Nagyon tetszett ez a rész,ügyi vagy!Várom a folytatást! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:)
      Nagyon szépen köszönöm, nagyon örülök, ha tényleg tetszett, és igyekszem ahogy csak tudok!<3 Köszönöm szépen, hogy írtál.:)

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  3. Kedves Sophie!
    Csodálatos lett a rész, mint mindig. Nagyon várom a következőt és ahogy téged ismerlek, az is eszméletlen lesz. Imádás van:) xoxo, Roni♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Roni!
      Wow, eszméletlenül örülök, ha tetszett amit olvastál és nagyon szépen köszönöm, imádlak, de komolyan, és köszönöm szépen, hogy írtál!:)<333

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  6. Hihetetlenul jo lett:) Siess!
    Puszil:Dragaesegyetlenunokatesod! :* <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm Zitu!<333 Igyekszem, mint mindig.;)

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  7. Drága Sophie!
    Először is én vagyok az, Lena S, csak új profilt csináltam, mostantól erről fogok írni. :)
    Ez a rész is hihetetlenül jó lett, imádom. Chelsey jó fej lánynak tűnik, jó kis játékot találtak ki ketten. :D Szeretem olvasni a Zayn-Ellie párbeszédeket, ahogy a két főszereplőt is nagyon megkedveltem ez a rövid idő alatt. A végéhez érve pedig, mi történt Ellievel? Tippem sincs, úgyhogy már nagyon kíváncsian várom, hogy mivel rukkolsz elő. :)
    Holnap találkozunk! ❤️
    Everly

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Everly!
      Nagyon örülök, hogy újra látlak, és nagyon szépen köszönöm, hogy írtál!<3 Annak pedig még inkább, ha elnyerte a tetszésedet, amit olvastál, az új és régi szereplőkkel együtt, eszméletlenül boldog vagyok, ha tényleg így gondolod és bár pillanatok belül remélhetőleg kint lesz az új rész, amiben választ kapsz a kérdésedre, leszögezném, semmi súlyosabb nem történt vele, de nem szokásom spolierezni.;)
      Még egyszer köszönöm szépen, hogy írtál és hamarosan találkozunk!<333

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés