-->

2015. augusztus 29., szombat

5. - Kábultság a köbön

Sziasztok drágáim!
Először is remélem mindenkinek kellemesen telt/telik a nyár utolsó teljes hete, és hogy kihasználjátok, ami még maradt, lényegében helyettem is, és hogy nektek kevésbé eseménydúsan telt, már ami a kötelességeket illeti!<3 Bízom benne, hogy mindenkinek zökkenőmentesen fog telni majd az első iskolai hét is, de hát ne ugorjunk még ennyire előre, nem akarom a frászt hozni rátok. Másodszorra pedig két köszöntéssel is jövök a mai napra, szóval nagyon boldog szülinapot Liam szívemnek, és nagyon boldog névnapot az egyik legnagyobb támogatómnak és legjobb barátnőmnek, akinek ezt a mai részt címzem.<3
Harmadszorra pedig nagyon szépen köszönök minden egyes pipát, kommentet,feliratkozót, támogatást, díjat egyszóval mindent!<333 Eszméletlen hálás vagyok értük, ti vagytok a legjobbak, nem győzöm hangsúlyozni.
További jó hétvégét mindenkinek, vigyázzatok magatokra, még egyszer köszönök szépen mindent, sok sikert a sulihoz és jövő szombaton találkozunk!

Jó olvasást! x

-xoxo, Sophie V.


***********


Hálát adtam az égnek, amiért nem ájultam el – ezt abból következtettem le, hogy magamnál voltam, miközben Zayn elkapta a karom, megakadályozva ezzel az esésem mindenki szeme láttára az étterem teraszán. Bár nem úgy nézett ki, mintha bárkit is érdekelnek, a le-le csukódó szemem sarkából láttam, ahogy mindenki gondtalanul élvezi egymás társaságát, ránk sem hederítve.
- A picsába. – szisszent fel a még mindig engem tartó fiú, miközben a kezét átcsúsztatta a derekamra, amit normális esetben nem díjaztam volna, de tudtam, hogy csak azért csinálja, ne keltsünk nagyobb feltűnést.
Elvégre így inkább kinéztünk egy ölelkező párosnak, mint sem egy lánynak, aki éppen akkor készült összeesni és egy fiúnak, akire szerencsétlen módon ráhárult a támasz  szerepe.
Szinte észre sem vettem, hogy a fejem automatikusan a vállára hajtottam, mikor átölelt, ezzel megérezve a cigaretta és parfüm keverékét, valamiféle mentollal keverve, amitől görcsbe rándult a gyomrom, bár mertem remélni, csupán csak a pillanatnyi érzékeny szaglásom miatt.
- Valamiért mindig összeesel, akárhányszor csak találkozunk. – jegyezte meg, és idegesen körbenézett, mintha azt ellenőrizné, ki figyel minket. – Oké, azt hiszem le kéne ülnöd.
- Be ne vigyél. – nyögtem fel, miután nagy nehezen sikerült egy épkézláb mondat erejéig megerőltetnem magam. – Mindjárt vége.
Pontosan tudtam, mekkora kockázata van annak, ha esetleg bárki kiszúrja a félre érthető pozíciónkat, azonban azzal is tisztában voltam, mi vár rám, ha a bármelyik itt dolgozó rájön arra, hogy valami nem stimmel velem, és utána le nem fognak szállni rólam az örökös aggódásukkal.
Amire nekem persze minimális szükségem sem volt.
- Igen csábító ajánlat, hogy így maradjunk, Ellie, de nem hiszem, hogy az itt ácsorgás a javadat szolgálná, mikor a saját lábadon sem bírsz megállni. – válaszolta, ahogy kissé oldalra lépett, magával húzva engem is. – Meg persze az enyémet sem.
- El kell tűnnöm innen. – motyogtam, miközben megpróbáltam eltolni magamtól Zayn-t.
De a próbálkozásom igen gyenge lehetett, következtetve abból, milyen gyorsan is húzott vissza magához, mire összeráncolt szemöldökkel néztem fel rá, ő azonban a teraszajtót kémlelte.
- Ki lehet innen jutni valahol a főbejáraton kívül? – kérdezte, mire tétován bólintottam és a terasz másik végében lévő kapura mutattam. – Remek. Akkor most próbálj meg nem elesni, kérlek. – mondta, és még mielőtt reagálhattam volna, már meg is fordított maga mellé, és a derekamnál fogva átkarolt, ezzel megindítva előre.
- Zayn, nem tűnhetek el csak úgy, keresni fognak. – ráztam meg a fejem, azonban a még mindig kissé hangos kattogás a fejemben egyre inkább elbizonytalanított abban, hogy ennek az egésznek olyan hamar vége lesz.
- Megoldom. – felelte szűkszavúan, miközben továbbra sem szándékozott megállni, így hamarosan elértük a kiskaput, ami egyenesen kivezetett a túlzsúfolt utcára.
- Megláthatnak. – dörzsöltem meg a szemem, figyelembe véve a tényt, miszerint még mindig nem szándékozott kitisztulni a látásom.
Nem válaszolt egyből, ezért azt gondoltam, végre sikerült lebeszélnem a tervéről, akármi is legyen az, de aztán csak a fejét rázva intett le.
- Az legyen az én bajom, Els. – húzta keserű mosolyra a száját, miközben a telefonját a füléhez emelte.
- Már megint úgy neveztél. – motyogtam kábultan.
A jelen pillanatban nem voltam képes megmondani, az iménti becézése vajon némiképp kihúzott a még mindig gyenge állapotomból, vagy csak még inkább belelökött.
Nem figyelt rám, egészen addig, míg be nem fejezte az alig pár szavas telefonbeszélgetést, ami csupán csak igenekből állt, mintha az illető pontosan tudta volna, Zayn miért keresi, de fogalmam sem volt, vajon mihez lehet köze.
- Hogyan? – csúsztatta a zsebébe a készüléket, miközben ismét nekem szentelte a figyelmét, ahogy erősebben húzott magához, nehogy időközben mégis a földön kössek ki.
- Els. – emlékeztettem alig hallhatóan. – Fejezd be, mert kikészít.
- Pedig illik hozzád. – válaszolta, miközben az előttünk elterülő utcát figyelte, amin szüntelenül haladtak az autók ide-oda, azonban alig egy pillanattal később befutott elénk egy fekete jármű, mire Zayn végre hajlandó volt felém fordulni. – Tégy meg nekem egy szívességet, és szállj be olyan gyorsan, ahogyan csak tudsz, utána elájulhatsz, oké?
De nem igazán volt lehetőségem reagálni az előbb hallottakra, egyrészt, mert jóformán fel sem fogtam, mit akar, másrészt pedig az autó megállása után másodpercekkel már ki is nyitotta előttem az ajtót, amin keresztül a segítségével egyenesen az ülésre zuhantam.

Nem tudom pontosan, mikor jött el az a pillanat, aminek sikerült végleg ledönteni a lábamról, vagyis aminek köszönhetően a világomról nem tudtam az elkövetkezendő akárhány percben, de hálát adtam az égnek, hogy a felébredésnél már nem volt akkora időhúzás, mint a kidőlésénél és hogy szinte gond nélkül nyitottam ki a szemem.
Szembe találva magam a telefonját nyomkodó fiúval, aki amint észrevette, hogy magamnál vagyok, félretette a készüléket.
- Csak felébredtél. – jegyezte meg szórakozottan Zayn, miközben félrebillentett fejjel tanulmányozott.
- Mennyi idő telt el? – csaptam le azonnal, és az ablakra szegeztem a tekintetem, azonban nem sok mindent vettem ki a sötétített üvegen keresztül.
- Úgy hat perc. Miért? – bár nem fordultam felé, a hanghordozásából sikerült levennem, már nyoma sincs az előbbi lazaságának.
Nem szándékoztam hangosan kimondani, mekkora megkönnyebbülést jelent számomra, miszerint ez az egész nem tartott tovább hat percnél, elvégre Zayn már így is jóval többet tudott vagy éppen sejtett erről az egészről, mint kellett volna.
Sőt, tulajdonképpen egyáltalán semmit nem kellene tudnia, de tekintve, hogy már kétszer is sikerült szemtanúja lennie ennek az egésznek, nem volt túl sok választási lehetőség.
Sem neki, sem nekem.
- Mindegy. – feleltem szűkszavúan, és összébb húztam magam az ülésen.
- A mindegy kicsit furcsa kifejezés arra, ami történt veled. – jegyezte meg, a tekintetem után kutatva, de hiába.
Hirtelen ugyanis roppant érdekesnek találtam a körömágyam.
- Nem fontos. – kontráztam, hátha ezzel sikerül lekoptatnom a témáról, bár volt egy olyan érzésem, a lehető legrosszabb személlyel állok szemben, már ha ez a célom.
Mert, hogy Zayn nem fogja feladni, az most már biztos.
- Szóval nem most történt veled először. – mondta, mintha csak magának beszélne. – Hát persze, hiszen a múltkor is ugyanez volt. – morogta, és ismét felém fordult. – Azt legalább elárulod, miért?
Nagyot nyeltem, miközben próbáltam összeszedni magam annyira, hogy eleget tegyek a kérésének.
- Pánikroham. Csak nálam kicsit másképp. – válaszoltam végül, mintha valami kereszttűzségen estem volna át azzal, hogy hangosan kimondtam ezt a két mondatot.
Ami azért volt vicces, mert valamilyen szinten igaz volt.
Kísértést éreztem, hogy belenézzek az engem kémlelő szempárba, de megtiltottam magamnak, hogy akár egy pillanatra is Zayn felé sandítsak, nehogy azt gondolja, számít a reakciója ezzel kapcsolatban, vagy éppen a sajnálata. Az utóbbit ugyanis képtelen lettem volna elviselni.
Mert esküszöm, bármiért sajnálhatnak, csak ezért nem.
Talán percek is eltelhettek a nélkül, hogy akár egy szót is szólt volna bármelyikünk, de nem tudtam eldönteni, örüljek e a kérdések hiányának, amire az ember számítana, ha ilyen információt oszt meg valakivel, akit alig ismer, vagy inkább rettegjek a helyzet gyanússága miatt.
Nem tudtam, melyik lenne a jobb.
Jóformán kénytelen voltam az ablakból elsuhanó látványt bámulni, ha már rá képtelen voltam nézni, aminek köszönhetően nem sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy egyetlen pontra összpontosítva hamar a kábultság újabb jeleit véljem felfedezni magamon, így amikor újabb pár perc elteltével az autó lassítani kezdett, ismét lehunytam a szemem.
- Ki tudsz szállni? – törte meg a csendet Zayn, ahogy kicsatolta a biztonsági övét és már át is hajolt hozzám, hogy az enyémmel is megtegye.
Amúgy sem voltam a toppon, a közelsége pedig rátett még úgy vagy egymillió lapáttal, ahogy ismételten megcsapott a parfümjének illata, amit sikerült egy életre megjegyeznem a jellegzetessége miatt, mire kénytelen voltam megállapítani, mennyire jól áll neki.
Mondjuk most feltehetném a kérdést, van e egyáltalán olyan vagy lenne, ami nem, de ezt talán már nem foghatnám az instabil állapotomra.
- Aha. – suttogtam, miután elhúzódott tőlem, mire egy óvatos mosolyt kaptam válaszul, ahogy kinyitotta az ajtaját és kiszállt.
Remegtek a kezeim, miközben követtem a példáját, azonban meglepve konstatáltam, hogy már át is jött az én oldalamra, mire kérdőn néztem rá, de amikor sikerült már a kiszállás helyett majdnem kizuhannom az autóból, már megértettem, mi volt a célja.
- Hoppá. – kapott el, és ismét átkarolta a derekam. – Szerintem ezzel még ne próbálkozzunk.
- Egyáltalán hol vagyunk? – néztem körbe, azonban a szememnek még nem sikerült teljesen hozzászoknia a sötétségnek. – Miért nem vittél haza?
Nem igazán volt lehetőségem bármit is kivennem az ismeretlen környezetből, bár volt egy olyan érzésem, felesleges lenne, elvégre még az ide vezető út sem volt ismerős.
- Nos, hiszed vagy sem, Els, ami azt illeti, jobban félek a családod kérdő tekintetétől, mint az étteremnél lévő emberekétől. Ugyanis nem tudom nálatok mi számít normálisnak és mi nem, de szerintem az, hogy egy vadidegen cipel be téged a házba, még náluk is elvetné a sulykot. – válaszolta, mintha mi sem lenne természetesebb, miközben megindult velem előre. – Még ha nem ismernek fel, akkor is. – tette hozzá, ahogy felém fordult, így ismét megkaphattam Zayn Malik híres nevezetes vigyorát. – Szóval remélem nem bánod, ha ma este kénytelen vagy nálam összeszedni magad.
- Van más választásom? – nyomtam el egy kisebb sóhajt, miközben megdörzsöltem a szemem.
Fogalmam sem volt, mégis mi a fenéért kezelem ilyen rohadt normálisan azt, hogy éppen most hurcolt el magával a munkahelyemről a fiú, aki már vagy harmadszorra próbált meg felszedni a rövid ismeretségünk alatt, ahol is szerintem jóval többet tudtunk meg egymásról, mint kellene, mindezt úgy, hogy közben alig vagyok magamnál.
- Nincs? – kérdezett vissza.
- Ugye tudod, hogy ez lényegében emberrablás? – morogtam, miközben sikerült kiszúrnom egy ajtót, vagyis inkább azt, ahogy kinyílik előttünk egy.
Zayn felnevetett, ahogy beljebb húzott magával a házba.
- Annyira azért nem töröd magad, hogy kiszabadulj. – jegyezte meg.
- Mert mozogni is alig bírok, te seggfej. – sziszegtem válaszul.
- Au. – szisszent fel tettetett sértettséggel. – Csalódtam benned, Ellie, valami eredetibbre számítottam. A seggfej már olyan unalmas.
Kábultság ide vagy oda, sikerült felhúznom magam annyira, hogy megtorpanjak, ezzel megállásra kényszerítve őt is, miközben a hirtelen jött indulattól képtelen voltam tisztán gondolkozni, vagy éppen eljutni oda, ezzel mennyire csak adom alá a lovat.
Elvégre elég volt egyetlen pillantást vetnem Zayn-re, hogy levágjam, mennyire élvezi a helyzetet, amiben, még ha szépen akarunk fogalmazni is, ki vagyok szolgáltatva neki, hagyom, hogy ide-oda rángasson, mint valami bábút, ami tulajdonképpen a célja volt, amióta csak megismerkedtünk.
Ez pedig csak jobban felidegesített.
- Valld be, mennyire örülsz ennek az égésznek! – néztem határozottan a szemébe.
Felvont szemöldökkel meredt rám, mintha csak a tekintetével próbált volna válaszolni, amiből pedig már minden egyértelmű volt, miközben közelebb hajolt hozzám, egészen a fülemhez, de nem voltam hajlandó megadni neki az elégtételt azzal, hogy elfordulok.
- Inkább valld be, te mennyire örülsz ennek az égésznek! – suttogta, ahogy érezni lehetett a leheletét, miközben beszélt.
Szólásra nyitottam a számat, azonban egy kisebb kiáltáson kívül semmi sem hagyta el. Fogalmam sem volt, mit akarok elérni, miközben kirántottam magam a szorításából, és elindultam előre, hogy minél távolabb kerüljek tőle, de nem voltam elég gyors. Zayn egy laza mozdulattal rántott vissza magához, én pedig még csak meg sem kíséreltem másodszorra is kiszabadulni, a kezeim automatikusan csúsztak az arcára, miközben az övéi a derekamra, az ajkaink pedig pillanatokon belül találkoztak.
Nem tudtam mit tesz velem, amitől képes voltam pár pillanat leforgása alatt átesni a ló túloldalára, de akármit is csinál, be kellett látnom; azt nagyon is jól csinálja.

8 megjegyzés:

  1. Kedves Sophie! <3
    A rész olvasása közben sikerült arra rájönnöm, hogy szereted kínozni az embereket és ezt már le se tudod tagadni, de komolyan! <3 Huh, azt hiszem sikerült olyan meglepetést okoznod a mostani résszel, hogy várjam a következő szombatot. (Ami mondjuk mindig így van, de ezt most sokkal, de sokkal jobban fogom várni) <3
    A pánikroham szintén meglepett, mert komolyan mindenre fel voltam készülve, ez viszont meg sem fordult a fejemben. A végén levő csók, pedig a lehető legjobb meglepetés volt a javából és ezentúl azon fogok imádkozni, hogy Ells ne másszon vissza a ló másik oldalára. Mert ha visszamászna, te kinyírnál engem, és még szeretnék néhány évet élni, mert vár ránk Miami ;) <3
    Szóval ezzel a résszel kapcsolatban is, rengeteg kérdés merült fel bennem, és alig várom, hogy megkapjam rá a válaszokat! :) <3
    Jövőhéten találkozunk, addig is vigyázz magadra! <3
    xx Lorette T.

    ui.: Boldog névnapot a barátnődnek! <3 Remélem örült az "ajándéknak" ;) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia drága!<3
      Ez egyszer szerintem direkt kínoztam mindenkit, vagyis örülök, ha sikerült meglepetést okoznom a résszel, továbbá ha valóban ennyire várod a folytatást.<333 Mondtam, hogy válasz szeretnék adni az ájulásos kérdésre, remélem ezzel sikerült is valamilyen szinten megnyugtatni, hogy ennél jobban nem tervezem bántani Ellie-t, ahogy visszahozni sem őt a ló másik oldalára, ha ezen múlik Miami.;)<3
      Remélem sikerült a folytatással is kipipálnom pár választ a többi kérdésedre, addig is vigyázz magadra, nagyon szépen köszönöm, hogy írtál és szombaton találkozunk!<333

      u.i.: igen, édes vagy, örült neki.;)<3

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  2. Nagyon tetszett ez a rész <3 és a csók,ahw szuper..találkozunk jövöhéten :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!<3
      Nagyon-nagyon örülök, ha tényleg tetszett, és köszönöm szépen.:)<3 Szombaton találkozunk.<3

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  3. Kedves Sophie!
    Eszméletlen volt a rész. Nagyon sok ilyet szeretnék még olvasni (ami ha téged ismerünk, be fog teljesülni)!:) Imádtam minden sorát! Nagyon várom a következőt.
    xoxo, Roni♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Roni!
      Eszméletlenül örülök, ha tetszett amit olvastál és nagyon szépen köszönöm a visszajelzésed, bízom benne, hogy a folytatás is elnyeri majd a tetszésed.<333
      Szombaton találkozunk!

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  4. Várom a kövit csajszi :)
    Nagyon jó lett, legalább most már nem csak a Pénteket várom, hanem a Szombatot is :$$$

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:)
      Nagyon örülök, ha tényleg tetszett és ha érdekel a folytatás is, remélem nem okozok csalódást.<333
      Köszönöm szépen, hogy írtál és szombaton találkozunk.:)<3

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés