-->

2015. október 10., szombat

11. - Vészhelyzet

Sziasztok drágáim!
Először is boldog szombatot mindenkinek, és boldog utolsó előtti hetet az őszi szünet előtt, szóval ezúttal is kitartást kívánok, nem sokára vége.<3 Másodszorra pedig remélem mindenki megúszta az elmúlt egy hetet maradandó károsulás nélkül, továbbá pedig szeretném nagyon-nagyon megköszönni az előző részhez érkezett összes visszajelzést, ugyanis eszméletlen jól esett mindegyik egytől-egyig, és nem győzöm hangsúlyozni, milyen sokat jelent a véleményetek. Az pedig, ha valóban tetszik, amit olvastok, jobban inspirál, mint bármi más, szóval nagyon szépen köszönök mindent, nagyon hálás vagyok!<333 Ti vagytok a legeslegjobbak.<3
Vigyázzatok magatokra, drágáim, sok sikert a következő héthez, további jó hétvégét és jó olvasást! x

- xoxo, Sophie V.
***********


Másodpercek választhattak el attól, hogy a földre ejtsem a kezemben tartott tányért, azonban a utolsó pillanatban éppen csak sikerült megakadályoznom, hogy a leves a konyhakövön végezze, ezzel egy kisebb idegrohamot okozva anyának, aki egy éles pillantás kíséretében vette ki a kezemből az említett ételt, mielőtt ismét hasonló helyzetbe kerülök.
- Kicsit összeszedettebben, ha kérhetlek. – mondta, miközben tetőtől talpig végigmért, azonban pár pillanattal később meglágyult a tekintete. – Ülj le inkább, majd én befejezem! – bökött a pult előtti székek egyikére.
Engedelmesen vágtam le magam ülésbe, miközben megdörzsöltem a szemem, megpróbálva kiűzni az álmatlan éjszakák emlékeztetőit a fejemből, azonban tudtam, mindez édes kevés lesz ahhoz, hogy teljesen elrejtsem anya elől, mennyire fáradt vagyok.
- Ne haragudj. – ráztam meg a fejem. – Mindjárt összeszedem magam.
- Ne fáradj! – intett le, és visszafordult a tűzhely felé, hogy befejezze a rám kiosztott feladatot, hogy kiszedjem a tányérokba a vacsora első felét. – Legalább itt ne. – tette hozzá, mire kellett egy kis idő ahhoz, hogy felfogjam, mire céloz, azonban miután ez megtörtént, kissé pironkodva hajtottam le a fejem.
Elvégre bár szinte biztos voltam abban, anya a főiskola miatti fáradtságomra céloz, az csupán csak félig volt a hibás, már ami az álmatlanságomat illeti, márpedig nem igazán szándékoztam beavatni őt abba, mi áll a dolgok mögött.
Vagy éppen ki.
- Mostanában különösen csendes vagy. – jegyezte meg, miközben tovább adagolta a levest a tányérokba. – Csak nem bánt valami? – sandított rám a válla felett, mire aprón megráztam a fejem.
- Minden oké, csak nem alszom valami sokat. – hárítottam el, mielőtt jobban belejött volna a kérdezősködésbe, ugyanis ha ez megtörténik, akkor nincs az a pénz, amiért abba hagyná, mielőtt kiszedné belőlem a válaszokat.
A válaszokat, amiket egyelőre jobb, ha nem tud.
Nem mintha nem lett volna őszinte kapcsolatom az anyámmal, bár a kettőnk viszonyát jelentősen megnehezítette a tény, miszerint elköltöztem, és már nem vagyok a közelében annyit, mint korábban, még akkor is, ha az csupán csak a mindennapos közös vacsorákat jelentette, amikor mindketten hajlandóak voltunk egy órát feláldozni egymás társaságáért.
Bár egy részem igencsak kíváncsi volt a véleményére az egész Zayn dologgal kapcsolatban, a másik élből elutasította még csak a felvetést is, hogy esetleg megosszam vele, az alváshiányom nem csupán a folyamatos tanulásnak köszönhető, hanem annak is, hogy a fiú, akinek szánt szándéka, hogy bebizonyítsa, többet jelentek neki egy futó kapcsolatnál, nem képes emberi időpontban üzenni, vagy rosszabb esetben felhívni.
Amitől azonban a leginkább tartottam, mégis az volt, hogy anya esetleg saját magától rájön, hogy mi állhat a dolgok hátterében, ha pedig így lesz, a világért sem fog leállni, amíg ki nem deríti, ki az illető, márpedig még nem igazán gondolkoztam el azon, mégis hogyan kéne tálalnom, kivel kerültem kicsit túlságosan is közel egymáshoz az elmúlt pár hónapban. Ugyanis az egy dolog, hogy anya egyik pozitív tulajdonsága, miszerint helyén kezeli a helyzetek többségét, azért egy Zayn Malik féle fiúval beállítani a családi vacsoránkra még neki is betenne.
Hát még nekem.
- Meddig fog ez tartani? – érkezett a kérdés, aminek sikerült kirángatnia az újabb gondolatmenetemből.
- Ameddig el nem végzem a sulit? – kérdeztem vissza ironikusan, mire kaptam egy kisebb megrovó pillantást. – Nyugi, nem sokkal vészesebb a helyzet, mint tavaly, és akkor is túléltem. Én választottam ezt. – emlékeztettem, arra célozva, akinek itt siránkoznia kéne a fáradtságom miatt, az egyes egyedül én vagyok.
Elvégre a Zayn ügyet is csakis a saját gyengeségemnek köszönhetem, miszerint nem voltam elég határozott, valahányszor nemet mondtam neki.
Az most lényegtelen, ő velem ellentétben viszont mennyire határozott volt, valahányszor csak azt akarta bizonyítani, igenis érzek iránta valamit, próbáljuk meg ezt az akármit egymással.
- Tudom, de akkor sem szeretem látni, ha ilyen vagy. Olyan, mintha semmi életkedved nem lenne. – húzta el a száját, egyre inkább kifejezve az aggódását irántam.
- Túl fáradt vagyok ahhoz, hogy bármi életkedvem is legyen. – próbáltam meg elviccelni a dolgot, azonban a tekintetét látva inkább visszavonulót fújtam. – Tényleg minden rendben, oké?
Egy ideig állta a pillantásom, a szemeivel azt sugallva, nem verhetem át olyan könnyen, ki fogja deríteni, mit próbálok leplezni előtte, azonban pár pillanattal később visszafordult a tűzhelyhez.
- Nem bánom, elhiszem. De ígérd meg, hogy elmondod, ha baj van, Ellie. – állt meg a kezében a mérőkanál, miközben ismét rám sandított a válla felett, egy jelentőségteljes pillantás kíséretében.
Nyeltem egyet és egy bólintással reagáltam, feleslegesnek tartva, hogy bármi egyebet hozzáfűzzek, elvégre pontosan tudtam, a szavak itt nem érnek túl sokat, úgyis megszeghetem, na meg persze amúgy sem voltam az a szabadkozós típus.
De szerencsére ezzel anya is tökéletesen tisztában volt, így engedett a szótlanságomnak.
- Ha már bajnál tartunk, igazán beszélhetnél a húgoddal, hogy tanuljon tőled, már ami az őszinteséget illeti. – váltott témát, mire érdeklődve kaptam fel a fejem Skyler említésére, akiről - nem meglepő módon – ez alkalommal sem tudtam, merre találom, ugyanis az ideérkezésem óta nem láttam.
- Lázad? – vontam fel a szemöldököm, egy bennfentes vigyor kíséretében.
- Bárcsak. – intett le anya. – Még az is jobb lenne a mostani semminél, amikor is egy szót nem bír kiszedni belőle az ember.
- Majd kinövi. – vágtam rá, miközben magam elé húztam az imént lerakott teás bögrét. – De a helyedben inkább nem erőltetném, hogy beszéljen. Lehet, épp az ellenkezőjét érnéd el vele.
- Lehet. – tűnődött el, miközben megtöltötte az utolsó tányért is. – Na, készen vagyunk.
Ellöktem magam a pulttól a székemmel együtt, hogy felállhassak, azonban megdermedtem, mikor a telefonom egy kis hanggal jelezte az újabb üzenet érkezését, mire kérdő pillantással vettem a kezembe a készüléket, hogy megnézhessem, ki keres ilyenkor.
Merre? x – Z
- Hát ez remek. – motyogtam, miközben idegesen sandítottam anyára, a reakcióját lesve, azonban semmi jelét nem mutatta annak, hogy bármit is hallott volna.
Otthon. – adtam a lehető legtömörebb választ, ami csak tőlem telhetett, miközben azért fohászkodtam, várjon még két órát azzal, hogy rám erőlteti magát.
Bár be kellett látnom, az erőltetni szó enyhe túlzás a helyzetünkre.
Cím? – érkezett az újabb üzenet, mire automatikusan görcsbe rándult a gyomrom az olvasása közben.
Miért? – reagáltam le amilyen gyorsan csak lehetett, miközben idegesen kopogtattam az ujjaimmal a pulton, remélve, anyának nem jut eszébe, hogy még mindig a konyhában vagyok, mikor láthatólag el akarják kezdeni a vacsorát.
Természetesen, mert vágyom a társaságodra, Els. Komolyan, fontos lenne. Cím?
Szívem szerint elsüllyedtem volna az érzéstől, miszerint egy részem kíváncsiságát automatikusan felkeltette a sorai között meglapuló enyhe kétségbeesés, amit még sosem tapasztaltam korábban tőle, még szóban sem, de ez alkalommal kivételesen nem a szégyentől, amiért valami olyasmit érzek vele kapcsolatban, amit nem kéne.
 Sokkal inkább húztam a számat arra, hogy ha most itt hagyom a vacsorát, azt fél évig hallgathatom utána, nem számít, hogy hetente kétszer sort kerítünk rá.
Azonban győzött a fejemben kavargó furcsa érzés, miszerint az a részem igenis jobban vágyik Zayn társaságára, mint hogy itt legyen, akkor is, ha még mindig igen nagy erőfeszítést kellett tennem ahhoz, hogy mindezt be is valljam magamnak.
Villámgyorsan bepötyögtem a címet, és vágtam zsebre a készüléket, és kaptam a vállamra táskám, miközben egy hatalmas sóhaj kíséretében az étkező felé vettem az irányt, ahol megtaláltam az éppen nagyban terítő anyámat, aki kérdő pillantással nézett fel, mikor beléptem a helyiségbe.
- Ne haragudj, de el kell mennem. Sürgős. – ráztam meg a fejemet bocsánatkérően, miközben átvágtam a szobán az akasztóig, hogy megszerezzem a dzsekimet, a tekintetemet végig magam előtt tartva, hogy még csak véletlenül se lássam a szemrehányást a szemében.
Bár tudtam, a lehető legrosszabbul csinálom, ha azt akarom megsértődjön, de volt egy olyan érzésem, Zayn pontosan tudta, hol vagyok, még mielőtt megírtam volna neki, ezzel együtt pedig azt is, hogy szorít az idő, ami egyet jelent azzal, hogy nem lesz lehetőségem megbékíteni az anyámat a helyzettel.
- Baj van? – érkezett a kérdés, mire megráztam a fejem, miközben felrángattam magamra a kabátom, és felé fordultam.
- Sandy-nek nincs kulcsa a lakáshoz, és éppen randira készülődne. – csúszott ki a számon az első dolog, ami eszembe jutott, mint a tökéletes kifogás, még akkor is, ha nem volt szokásom a hazugság.
De hát a kegyes hazugság nem fáj senkinek.
- Muszáj mennem, nem akarom, hogy rajtam múljon az esélye. – erőltettem magamra egy óvatos mosolyt, ahogy a kilincs felé nyúltam. – De majd lecseszem, hogy jobban vigyázzon a kulcsára. – mondtam, majd pedig dobtam egy csókot felé. – Majd hívlak, oké? És tényleg sajnálom. – azonban a választ már meg sem várva feltéptem az ajtót, és kiléptem a hidegbe.
Automatikusan összerezzentem a kora októberi este időjárásának köszönhetően, és összébb húztam magamon a dzsekimet, miközben elindultam a kapu felé vezető behajtón, mire pillanatokon belül kiszúrtam a kerítés oszlopain keresztül pislákoló fényt az autó fényszórójából, ahogy az út túloldalán parkolt, mire először megtorpantam, majd pedig nagyot nyelve ösztökéltem magam a haladásra, miszerint minél gyorsabban tűnök el, annál kevesebb esélye van annak, hogy anya kiszúrja a fuvarom.
Onnantól kezdve ugyanis bebuktam volna a történetet, miközben magammal rántom Zayn-t is.
Amilyen gyorsan csak tudtam, kislisszoltam a kapun, és a kocsi felé vettem az irányt, miközben elgondolkoztam azon, vajon mégis mitől vagyok olyan rohadt biztos abban, hogy ez az ő autója lesz, azonban elég volt a sötétített üvegekre pillantanom, hogy rájöjjek, rajta kívül nincs olyan ember, aki képes lenne ennél feltűnőbb autót vezetni.
Na meg persze alig értem valamivel közelebb, már hallottam is, ahogy nyílt az anyós ülés felőli ajtó, mire egy nagy levegőt véve ragadtam meg a kilincset, és nyitottam ki, hogy beülhessek.
- Ez gyors volt. – jegyeztem meg, miközben igyekeztem tudomást sem venni a remegő hangomról, ahogy becsaptam az ajtót. – De most komolyan, Zayn… - kezdtem, azonban ahogy felé fordultam, azzal a lendülettel belém fojtotta a szót az ajkaival, miközben egy erőteljes csókot nyomott a számra.
Illetve nyomott volna, ha nem mélyítem el, amint megéreztem, hogy az egyik keze a combomra csúszik, amint lehetősége volt rá, míg a másikkal a tarkómnál fogva húzott közelebb magához. Ledermedve hagytam, hogy az ajkai játszani kezdjenek az enyéimmel, miközben az én kezem a karjába kapaszkodva próbálta megtartani magam a szétesésből, hiába voltam ülésben.
Nem tudtam rájönni, vajon csak én képzeltem e be magamnak a csókjából áradó idegességet, azonban mikor elhúzódva tőlem pillantást nyerhettem a szemeiben tükröződő pánikra, beláttam, a megérzésem nem csalt.
- Bocsi, Els, de sietünk. – vettette oda, miközben azzal a lendülettel elfordult tőlem a kormány felé, gázra taposott és kilőtt az utcából.
Leforrázva préseltem magam az ülésbe, miközben megpróbáltam nem a legrosszabbra gondolni, már ami a dolgok azon részét illeti, hogy elrángtatott a családi vacsoráról, és még csak megindokolni sem volt hajlandó, mégis miért.
- Baj van? – erőltettem meg magam egy kérdés erejéig, miközben kisimítottam a szememből egy tincset, ami az előbbi tevékenységünknek köszönhetően rossz helyen volt.
- Nem, dehogy, inkább vészhelyzet. – darálta semleges hangon, miközben a tekintetét végig az útra szegezte, azonban a következő pillanatban összekulcsolta a szabad kezeinket. – Remélem nem zavartam meg semmit.
- Hát ezt jókor mondod. – vágtam rá gúnyos hangon. – De ha már ennyire fontos a helyzet, elárulhatnád, miről is van szó.
- Sajnálom, de tartanom kell a szám, amíg oda nem érünk.
- Mégis miért? – ráncoltam össze a szemöldököm.
- Mert ismerlek annyira, hogy tudjam, ki fogsz borulni, mondjuk azért talán jobban, mert nem szóltam előre, de sajnos engem is csak az utolsó pillanatban találtak meg ezzel az egésszel, szóval nyugtasson a tudat, nem doblak a mélyvízbe. – magyarázta, mintha mi sem lenne természetesebb. – Együtt ugrunk.
Tágra nyílt szemekkel meredtem rá, azonban mind hiába, nem volt hajlandó a figyelmét elvenni a vezetésről, amit mondjuk annyira mégsem bántam, figyelembe véve a kissé instabil állapotát, ahol szerintem elég esélyes lett volna közlekedési balesetet okozni, már ami az átlépett sebességhatárát illette.
- Nem akarsz lassítani? – érdeklődtem kissé kétségbeesetten, miután észrevettem, mennyivel ment gyorsabban a megengedettnél.
- Nem. – vágta rá. – Sietünk.
- Hát ez remek. – nyögtem fel lemondóan.
- Nyugi, nem fogunk lebukni, mindjárt ott vagyunk. – válaszolta, azonban szívesen rávágtam volna, miszerint letehet arról, hogy megnyugtasson, miután egy hajszál választ el a szívrohamtól, mióta beszálltam a kocsijába.
Nem szóltam többet és meglepő módon ő sem erőltette a társalgást, ami még inkább erősítette bennem a gyanút, akármiről is legyen szó, nincs túl hatással rá, csak úgy, mint a szerelmi életét boncolgató téma, ami ugyanúgy képes szótlanná tenni őt, mint most ez.
Mindenesetre igyekeztem azzal nyugtatni magam, annyi esze azért neki is van, hogy nem kever bele valami világi baromságba, amivel kockáztatná az épségemet, már ami a testit illeti, azonban ahogy egyre inkább elhagytuk a belvárosi forgatagot, annál inkább hajlottam a további pánikra.
Talán tíz perc telhetett el, mikor végre elkezdett lassítani alattunk a kocsi, jelezve, megérkeztünk a célunkhoz, azonban az utcai világítás hiányában nem sok mindent láttam a környezetből, miközben Zayn az én oldalamra átsétálva kinyitotta nekem az ajtót.
- Nos, Els – kezdte, miután kiszálltam az autóból és felé fordultam. – isten hozott Louis-nál!

10 megjegyzés:

  1. Drága Sophie!
    Megint nem találok szavakat, annyira jó lett ez a rész... Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit tervez Zayn Lounal, arra meg méginkább, hogy Ellie az anyujának majd hogy fogja megmagyarázni a helyzetet. Csodás lett, alig várom már a jövő szombatot! :)
    xoxo, Roni♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Roni!
      El sem tudod képzelni, mennyire örülök, ha valóban tetszett, amit olvastál, nagyon köszönöm.<333 Remélem, a következő részben választ kapsz a kérdéseidre, vagy legalább is a legtöbbjére, igyekszem megfelelően alakítgatni a szálakat.;)
      Köszönöm szépen, hogy írtál és igyekszem ahogy csak tudok!<3

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  2. Kedveske !
    Örülök,hogy ilyen rendszerességgel tudod hozni nekünk a részeket.Na meg annak is ,hogy ilyen jókat adsz olvasni.
    Kíváncsi vagyok,hogy mi az amiért így sietett Louhoz . Amúgy tetszett,hogy úgy letámadta Els-t.Nagyon erős köztük az egymás iránt érzett szenvedély és vonzalom(én így gondolom)
    Félő,hogy Els hamar beleszeret Zaynbe.
    Remek rész lett,siess a következővel.
    Puszii

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia drága!
      Én is örülök, hogy majdnem mindig sikerül a tervezett időpontban hozni a részeket, annak pedig még jobban, ha tetszik, amit olvasol/olvastok.<333 A gondolatmeneted pedig közel jár az igazsághoz, és örülök, ha ezek szerint jól átjön a főszereplők közötti kapcsolat, reméljük, ez a közeljövőben sem lesz másképp.:)
      Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál, igyekszem ahogy csak tudok a következő résszel!<3

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  3. Kedves Sophie!
    Most is nagyon szuper lett a fejezet!
    Alig varom, hogy kideruljon mert vitte Zayn Els-t Louishoz!
    Siess a kovivel!!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága!
      Eszméletlenül örülök, ha tényleg tetszett, amit olvastál, és igyekszem minél hamarabb választ adni a kérdéseidre, sietek, ahogy csak tőlem telik.<333

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  4. Anyukám!
    Szóval most sikítoznék, mint egy őrült, ha ne lenne iszonyúankprán, de aaaahhhwwwww. Hogy alkothattál ismét egy ennyire tökéletes, csodálatos, kellően izgalmas, érdekes és sokáig sorolhatnám részt? <3333333 huh, komolyan, mikor Ells megkapta az üzenetet, azt hittem beállít a vacsorára, aztán mikor Ellie kilépett a kapun, olyan hevesen vert a szívem, hogy az valami hihetetlen. És esküszöm a végére már attól féltem, hogy meghalok a tökéletes kreálmányodtól! <3333
    tökéletes lett, mint mindig, és alig várom a folytatást! <333
    kitartást a jövőhéthez, szombaton találkozunk! <3333333
    XX Lorette. T

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lányom!<3
      Szörnyen sajnálom, hogy csak most jutottam el mindenkinek a válaszadásáig, köztük a tiédhez is, pedig feldobtátok a délutánomat, na de az, hogy csodás, ne idegesíts, nekem még mindig hihetetlen és sosem fogom megszokni.<33333 Hehe, igen, az a vacsora beállítás érdekes lett volna, na de ne kiabáljuk el, elvégre engem ismerve nem lehet tudni, mi lesz a későbbiekben, mindenesetre nagyon-nagyon örülök (és persze sokkban vagyok) ha sikerült ilyen érzelmeket kiváltanom belőled, nagyon szépen köszönöm, drága!<333 De ne halj meg kérlek, túlságosan hiányoznál.<3
      Neked is kitartást a hét hátralévő részéhez, vigyázz magadra, és szombaton találkozunk!

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  5. Kedves Shopie!
    A telefonom csùnya tréfàt űzött velem..ugyan is nem mutatta a 11. Részt, de miutan az elozo reszhez megirtam a kommentàromat, teljesen véletlenül 'lapoztam' egyet...oh mondom de hülye vagyok ugy se vàllt hisz eddig se valltott es tadàm nagyot néztem, hogy még is van még egy rész :)
    Imàdom a blogodat és köszönöm, hogy olvashatom
    Szia
    BezTina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia drága!
      Örülök, ha végül rátaláltál erre a részre is (ezzel a lapozgatással én is mindig megszenvedek, főleg ha telefonról vagyok), továbbá jesszusom, ne viccelj, én köszönöm, ha olvasod, és nagyon-nagyon örülök, hogy itt vagy, szóval köszönöm-köszönöm!:)<333

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés