12. - Az 'új' lány

Sziasztok drágáim!

Először is nagyon-nagyon sajnálom az egy hetes csúszást, de egész egyszerűen borzasztóan alakult a múlt hetem, és semmi esélyem sem volt még csak elkezdeni is az új részt, de most itt vagyok, frissen, üdén, főleg mivel elkezdődött a várva várt szünet (hurráá) így biztosíthatlak bennetek róla, mostantól nem lesz ilyen egy darabig.:) Továbbá remélem, mindenki túlélte az elmúlt két hetet maradandó károsulások nélkül, és hogy megfelelően kipihenitek magatokat, megérdemlitek.<3 Harmadszor pedig hatalmas köszönet, ölelés és minden az előző részhez érkezett visszajelzések miatt, eszméletlenül aranyosak vagytok, de komolyan, nálatok jobbat nem is kívánhatnék (nem is akarok hehe), imádlak titeket és nagyon szépen köszönök mindent!<333

További jó szünetet, drágáim, vigyázzatok magatokra és jövő szombaton találkozunk!

Jó olvasást x

-xoxo, Sophie V.

***********

Hirtelen nem tudtam eldönteni, mit kellene csinálnom; földbegyökerezett lábbal állni a félelemtől és a meglepettségtől vagy éppen összeesni a pániktól, amit Zayn egyetlen mondatával okozott nekem. Hiába való volt győzködnöm önmagam, miszerint túldramatizálom a helyzetet, azonban Louis nevét hallva automatikusan görcsbe rándult a gyomrom, főleg miután eljutott a tudatomig, mire is célzott a mellettem álló fiú, mikor azt mondta, együtt ugrunk a mélyvízbe.
Éppen most készül bevinni a bandatársai közé.
- Ugye most csak viccelsz? – csúszott ki a számon, mire legszívesebben elsüllyedtem volna az elvékonyodott hangom hallatán.
- Bárcsak. – vágta rá fájdalmas arccal Zayn, és már meg is fogta a kezem, hogy maga után húzhasson, de nagyon úgy nézett ki, végül is a földbegyökerezett lábak mellett dönthettem, ugyanis egy tapodtad sem mozdultam, mikor megpróbált elindulni. – Ne csináld már, Els! – meredt rám könyörögve, én azonban csak megráztam a fejem.
- Neked elment az eszed. Én nem mehetek be oda. – próbáltam meg hátrálni, kevesebb sikerrel, Zayn ugyanis minden erőfeszítés nélkül rántott vissza magához.
- Bár elhiheted nekem, én sem lelkesedtem az ötletért, hogy máris idehozzalak, nincs más választásom, szóval igenis bemehetsz, sőt, ami azt illeti, be is fogsz. – karolta át a derekam, hogy ismét a kapu felé irányítson, én azonban továbbra sem voltam hajlandó követni. – Ne akard, hogy kényszerítselek, Ellie! – fordított maga felé, mire meglepetten tapasztaltam, nyoma sincs az előbbi türelmes ábrázatának.
Mintha a rémült, kissé frusztrált állapotából átváltott volna az enyhén dühös, annál inkább frusztráltabb állapotba, aminek hatására a sötétbarna szemei egy csapásra fekete színben tartották fogva a tekintetem, arra szuggerálva, makacsoljam meg magam, és tegyem, amit mond, ha nem akarom még jobban kihúzni a sodrából.
Márpedig én lettem volna az utolsó, aki ennél is jobban fel akarta idegesíteni Zayn ezen oldalát.
- Bár semmi kedvem nincs hozzá. – tette hozzá, miközben a szemei mintha egy árnyalattal világosabbak lettek volna, én pedig próbáltam ebbe kapaszkodni, miközben ismét megráztam a fejem.
- Ez nem túl jó ötlet, Zayn… - kezdtem, azonban még ha folytatni is szerettem volna, az előttem álló fiú egy mozdulattal hallgatatott el, miközben az ajkait erőszakosan az enyémeknek nyomta.
Aminek – akármennyire is próbálkoztam – semmi esélyem sem volt, hogy ellen tudjak állni.
Ezt utólag megpróbáltam a csókjából áradó kétségbeesésnek tudni, miszerint most tényleg valami olyasmibe kényszerít bele, ami neki sem lesz egy sétagalopp, mondjuk nem láttam túl sok logikát benne, miszerint mégis mi a fenének hozott ide, ha ő maga sem akar itt látni?
Bár volt egy olyan érzésem, felesleges megkérdeznem, úgysem fogok választ kapni.
Elvégre Zayn-ről van szó.
Inkább megpróbáltam a lehető leghiggadtabban viszonozni a csókját, hogy legalább ezzel is megnyugtassam, még ha csak minimálisan is.
- Nem lesz gáz. Oké? – kereste a pillantásom, miután elhúzódott tőlem, én pedig nagyot nyelve bólintottam, még ha abban a pillanatban belülről hirtelen valami más kezdett el foglalkoztatni.
Mégpedig a hangja, és önmagában az, ahogy ismét megfogta a kezem, már mindenfajta erőszakosság nélkül, mint még korábban talán soha.
- Mehetünk? – sandított a ház felé, majd rám, mire ismételten egy bólintással válaszoltam, és hagytam, hogy gyengéden vezessen maga mellett, miközben igyekeztem elhessegetni az előbb támadt kétértelmű gondolataimat róla.
Bár egy részem szinte biztos volt benne, nem én reagálom túl, és valami tényleg más volt.
A kapu előtt ácsoroghattunk egy-két percet, míg Zayn elővette a telefonját, hogy jelezze az ittlétünket, ha már csengővel érthető okokból nem találkoztunk, azonban alig emelte a füléhez a készüléket, már az ki is nyílt előttünk. Szinte alig léptünk be a kis résen, amilyen gyorsan kitárult, olyan gyorsan záródott vissza, mintha valóban csak annyi idő lenne, hogy két ember besurran, nehogy olyanok jussanak be, akiknek semmi keresnivalójuk itt, de ismételten emlékeztettem magam, miszerint nem akárkikről van szó.
És hogy ide valóban nem jöhet be akárki.
A ház külsőleg mondjuk semmiben sem különbözött egy átlagosnak mondható puccos családi háztól, azzal a különbséggel, ez valamivel még kisebb is volt, amit részben logikusnak találtam, ha már tudtom szerint csupán csak Louis lakik itt, de valamiért szórakozottsággal töltött el a gondolat, nem számít, mennyit keres, nincs szüksége tizenhat szobára, amitől nőtt valamennyit a szemembe.
- Elmondanám, mire kéne, hogy számíts – kezdte Zayn, kizökkentve ezzel a gondolatmenetemből, miközben megálltunk a bejárati ajtó előtt. – de igazából fogalmam sincs. – mondta, másodpercekkel azelőtt, hogy az kinyílt volna, mire pillanatokon belül szembe találtam magunkat a küszöbön ácsorgó Louis-val, aki egy sörös üveggel a kezében méregetett minket szórakozott tekintettel.
- Na, csak hogy ideértetek. – vigyorodott el, miközben egyikünkről a másikra nézett, de a pillantása hamar megállapodott a friss húson, vagyis inkább rajtam. – Várjunk csak, téged ismerlek. – szaladt ráncba a szemöldöke.
Kissé meglepetten konstatáltam a tényt, miszerint Louis ezek szerint emlékszik rám Avery bulijából, ami önmagában talán nem lett volna furcsa, azonban figyelembe véve, hogy a fiú a nevét sem tudta volna megmondani aznap este, furcsa volt.
- Igen, találkoztatok már, Ellie ő Louis, Louis ő Ellie, és most legyél szíves beengedni, mielőtt szétvagy a seggünk. – vágott közbe Zayn, mire az ajtóban álló fiú még szélesebb vigyor kíséretében állt félre.
- Bocs-bocs. – röhögött, miközben beljebb tessékelt minket a házban. – Elfelejtettem, milyen is a vendégszeretet.
- Mintha lett volna neked bármikor is olyanod. – hallatszott egy kiáltás valahonnan bentről, amit nevetés követett, amiből kissé görcsösen arra következtettem, nem csupán hárman leszünk itt ma este.
- Mondja ezt az, aki előszeretettel issza meg az összes piámat, kérdezés nélkül. – vágott vissza Louis, miközben előttünk haladva vezetett minket be egy tágasabb helyiségbe, amit a bútorok alapján betudtam a nappalinak.
- Csak tudnám, hogy bírja ennyire. – csatlakozott be a szóváltásba Zayn, mire felé pillantva tudatosult bennem, még mindig fogja a kezem, és nem úgy nézett ki, mint aki el akarná engedni.
Követtem a tekintetét a szobában tartózkodó emberek felé, mire megpillantottam a szőke hajú fiút, a szintén szőke hajú lány mellett a bárpult mellett, ahogy féloldalas fordul felénk, miközben előszeretettel szorongat egy borosüveget.
- Ír vagyok. – vonta meg a vállát Niall.
- Neki mindenre ez a kifogása. – fordult felém Louis, mire megeresztettem egy óvatos mosolyt, azonban ezzel semennyire sem tudtam szabályozni az egyre jobban eluralkodó zavartságot, ami úrrá lett rajtam.
Mintha ezt valamennyire Zayn is kiszúrta volna, éreztem, ahogy megszorítja az összekulcsolt ujjainkat, azonban nem nézett rám, a tekintetét végig a helyiségben tartózkodó emberekre szegezte. A pillantását követve megállapítottam, hogy a kanapén helyet foglaló barna hajú lányon és a mellette ülő fiún kívül mindenkit ismerek, köztük a Niall társaságában lévő Avery-t is, aki a döbbentségét kicsit sem leplezve méregetett.
- Ellie? – pislogott értetlenül. – Mármint Caroline Ellie-je?
- Most már az én Ellie-m, bocs. – jegyezte meg Zayn, még mielőtt bármit is reagálhattam volna, és maga után húzott a pult felé.
Avery tekintete egy pillantat alatt elsötétült, mikor mellé léptünk, azonban nem voltam benne biztos, csak a képzeletem játszik velem, amikor úgy észleltem, még egy lépést hátrált is volna, mikor Zayn mellé ért.
- Nocsak – biccentett elismerően a kanapén ülő srác a lány felé fordulva. – csak nem továbbléptél, Zayn?
- Pofa be, Jared. – vetette oda az említett személy, miközben éreztem, hogy megfeszül mellettem.
Próbáltam figyelmen kívül hagyni a feszültséget, amit ezzel a kisebb szóváltással okoztak, ugyanis olyan volt, mintha a tovább lépni kifejezés és Zayn nem lehetett egy mondatba beletenni, vagy legalább is tabu témának számított, úgy halkult el mindenki.
Mint maga Zayn, valahányszor csak a korábbi kapcsolatairól esett szó, ami már kezdett egyre inkább kétségeket ébreszteni bennem, miszerint akárki is volt az előző barátnője, igencsak csúnya vége lehetett a dolognak.
De több eszem volt annál, mint hogy rákérdezzek nála, elvégre egy, semmi közöm nem volt hozzá, kettő, mint a legújabb áldozatnak, az én feladatomnak elvileg annak kellene lennie, hogy terelem a figyelmét, bármi is történt a múltban. Mert hát bármennyire is tagadjuk a helyzetet, vagy éppen szépítjük, elvileg most velem van.
Vagy legalább is valami olyasmi.
Mondjuk, nem igazán tudom, milyen névvel lehet illetni a kapcsolatunkat, ha már egyikünk sem mondta ki nyíltan, bár volt egy sanda gyanúm, ez már több holmi kavarásnál, meg hát ha azt nézzük, a kavarást már annál a résznél kilőhetjük, hogy nem csak heti háromszor találkozunk valamelyikünk ágyában.
- Ki mit iszik? – törte meg a rövid ideig beállt csendet Louis, miközben felvéve az előbbi szórakozottságát, úgy fordult a pulton található temérdek pia felé. – Ellie? – pillantott felém, mire megvontam a vállam.
- Lepj meg. – erőltettem ki magam a komfortzónámból, mire kaptam pár elismerő huhogást.
- Lehet, nem jársz jól. – vigyorgott rám a fiú. – Aki utoljára ezt mondta, nem bírta tovább egy óránál. – jegyezte meg, mire felnevettem, azonban Zayn komoly tekintetét látva hamar abbahagytam.
- Felejtsd el, Tommo, őt nem itatod le! – intette le a bandatársát, miközben elvette tőle az addig kevergetett italt.
- Ez most úgy mondod, mintha szokásom lenne leitatni az embereket. – rázta meg a fejét tetetett sértettséggel Louis.
- Ami azt illeti, tényleg szokásod. – vágta rá Avery, majd, mint aki meg sem szólalt, tovább itta a saját italát.
- Téged még nem itattalak le. – kontrázott, miközben felbontott egy újabb üveg bort.
- Még jó hogy. – nevette el magát a barátnője, és minket kikerülve a kanapén ülő társaság felé indult, azonban annak mindkét tagja épp abban a pillanatban állt fel. – Hát ti?
A fiú a terasz ajtó felé bökve elindult, azonban előtte kérdőn sandított a mellettem álló fiúra.
- Z?
- Jössz? – fordult felém Zayn, mire nem kellett zseninek lennem ahhoz, hogy kitaláljam, cigizni hívnak magukkal.
Megvontam a vállam, miközben követtem őket a szobán keresztül kifelé, azonban még mielőtt kiléptem volna utánuk, sikerült elcsípnem a szobában tartózkodó Niall elismerő füttyentését.
- De rossz vagy. Máris kedvellek. – jegyezte meg, mire mosolyogva fordultam visszafelé, mielőtt követtem volna a többieket.
Bár Niall valószínűleg jóindulatúnak szánta ezt a megjegyzését, bennem mégis sikerült némi kétséges kérdéseket felvetnie, miszerint mégis mi értelme van, hogy megkedveljenek, ha mégsem tervez hosszú távra velem.
Ha bebukja az egyességünket, és kiderül, semmivel sem vagyok különb, mint bárki más.
Ha kiderül, mégsem utál játszani, bármennyire is erősködik, sőt, ha kiderül, hogy az eddigi kedvenc játéka voltam.
Még akkor is, ha nyilvánvaló oka van annak, hogy ide hozott az ő társaságába, bár nem úgy néztek ki a többiek, mint akiket meglep, hogy Zayn egy ismeretlen lánnyal állított be az összejövetelükre, de egyben úgysem, mintha már a sokadik alkalom lenne, ami elindított bennem egyfajta reményt, talán mégsem egyenesen a szakadék felé haladunk.
Előtte talán lesznek jó pillanatok is.
Kissé elkalandozva figyeltem, ahogy a három fiú meggyújtja a cigijét, miközben fel sem tűnt, ahogy Zayn egy kérdő pillantás kíséretében nyújt felém a már füstölő szálat, mire bocsánatkérően megráztam a fejem, és elvettem tőle.
- Köszi. – nyomtam el egy kisebb sóhajt, és a számhoz emeltem a cigit.
Némán hallgattam a többiek beszélgetését, miközben szorosan Zayn mellé álltam, egyrészt, mert majd megveszett az isten hidege, másrészről már csak azért is, hogy némileg bátrabban álljam az engem kémlelő Jared fürkésző pillantását, miközben folyton az járt a fejemben, amit odabent mondott, és a tekintetét látva már vártam, mikor érkezik a következő megjegyzése.
Azonban meglepő módon nem szólt semmit, miután végzett a cigijével, Louis-val együtt visszament a házba, kettesbe hagyva engem a már második szálat kivégző Zayn-nel, aki ez alkalommal teljesen felém fordulva húzott közelebb magához.
- Jól vagy? – kérdezte, mire bólintottam. – Bocs, ha néha kicsit nyomulnak. Még szokniuk kell.
- Mit, hogy nem vagy egyedül? – vontam össze a szemöldököm, mire kínosan felnevetett.
- Ja. Mondjuk, ők még nem tartoznak a kritikus kategóriába, de hát reméljük, hogy azok sem fognak másképpen kezelni, vagy éppen úgy felfogni a jelenléted, mintha valami égi jelenség lennél. – jegyezte meg szórakozottan.
- Kritikus kategória? – meredtem rá értetlenül.
- Liam. Meg talán Harry. Niall igazából mindenkit szeret, Louis meg leszarja, kivel vagyok, amíg állítása szerint nem viselkedek úgy, mint egy balfasz, csak mert becsajoztam.
- Avery sem tűnik valami lelkesnek. – tűnődtem el a lány kissé távolságtartó viselkedését látva, mire Zayn csupán csak leintett.
- Nincs veled baja, ő ilyen. Nem az a barátkozós típus.
Elgondolkoztam azon, vajon mennyi köze lehet ennek ahhoz, hogy kettejüknek volt egy nem túl kellemes ügye az első találkozásunkkor, mire eszembe jutott, hogyan váltott át a lány tekintete ismét rémültbe, mikor Zayn felbukkant a nappali ajtajában az érkezésünkkor.
Amiből arra következtettem, ez az ügy még koránt sincs lezárva.
- Mit tettél vele? – csúszott ki a számon, még mielőtt alaposan átgondolhattam volna, mit indítok ezzel útjára.