-->

2015. december 21., hétfő

19. - Tovább bonyolódik

Helló-helló drágaságaim!
Először is szeretném a világ összes bocsánatát kérni tőletek a csúszásokért, borzasztóan sajnálom, de múlt héten sikerült kicsit visszaesnem a betegségbe, ezúttal kissé komolyabban, így az elmúlt pár napom másról sem szólt, mint a regenerálódásról, és hogy összeszedjem magam így a szünetre. Szóval még egyszer elnézéseteket kérem, továbbá köszönöm szépen a türelmet, na meg persze az összes kedves szót, amit az előző részhez kaptam, a pozitív visszajelzésekkel együtt, amik nagyon boldoggá tettek, szóval nagyon-nagyon szépen köszönök mindent!<333 Hihetetlen, mennyi támogatást kapok tőletek, és fogalmam sincs, hogyan viszonozhatnám mindenesetre nem győzöm hangsúlyozni, ti vagytok a legjobbak.<3
Remélem, mindenki túlélte az utolsó hetet, és hogy rendesen kipihenitek magatokat a szünetben!:) Nem is pazarlom tovább a szót, nagyon boldog karácsonyt mindenkinek, vigyázzatok magatokra, érezzétek nagyon jól magatokat, és szombaton találkozunk!<333
Jó olvasást x

-xoxo, Sophie V.

***********


Nem terveztem legjobb barátként viselkedni a barátom exével, illetve, legalább is elég furcsán jött volna ki mindenki részéről, azonban korábban nem igazán fordult elő, hogy valaha meg kellett küzdenem a volt barátnő jelenlétével ilyen formában, mint most, ahogy szemtől szemben álltam a másik lánnyal, miközben a pillantását le sem bírta venni a derekamat átkaroló Zayn-ről, továbbá a testhelyzetünkről. Amit végül is meg tudtam érteni, noha az első érzés valamiért nem az együttérzés volt, nyilvánvaló okokból, sokkal inkább az idegesség és összezavarodottság, amit a levegőben tapintható feszültségnek köszönhetően folyamatosan szívhattam magamba, pirosan villogtatva a kérdést a szemem előtt; mégis mi a fene folyik itt?
Azon már valamiért meg sem lepődtem, hogy Perrie-t itt találom.
Óvatosan a mellettem álló fiúra sandítottam, aki határozott pillantással tartotta fogva a vele szemben álló lány füstösre sminkelt szemeit, amitől a kék szemei még inkább jéghidegen festettek, már-már ténylegesen elérve azt, hogy kirázzon a hideg, bár nem kifejezetten az ellenségességet tanúsította felém, amit vártam volna normális esetben.
Egyelőre legalább is.
- A kedvességed most is a régi. – jegyezte meg rezzenéstelen arccal a szőkeség, miközben félrebillentett fejjel méregette a volt barátját.
- Mit keresel itt? – hagyta figyelmen kívül a megjegyzését Zayn, már jóval ingerültebben kérdezve, mint korábban, kihangsúlyozva minden egyes szót.
Perrie vonallá préselte az ajkait, ahogy valamennyit engedett a tartásán, ellenkezőleg, mint ahogy azt az ember várta volna a helyzettől. Olyan volt, mintha hirtelen maga sem tudná eldönteni, mit kezdjen Zayn viselkedésével, egyben mintha számított volna rá, azonban elég volt egy pillantás, és levágtam, mennyire helyén kezeli a szituációt.
Elvégre úgy ismerte Zayn-t, mint a tenyerét.
- Nem vagyok kitiltva innen, Zayn. – válaszolta, ahogy körbefuttatta a tekintetét a helyiségen. – Akkor jövök ide, amikor akarok.
- Vagy éppen, amikor rohadtul tudod, hogy itt vagyok, nem igaz? – horkant fel a mellettem álló fiú. – Ugyan már, Perrie, hónapok óta be nem tetted ide a lábad, nehogy már pont ma jöjjön meg hozzá a kedved!
- Tök mindegy, mikor jövök ide, a lényeg, hogy miért. – lépett közelebb a lány, nekem pedig rálátásom nyílt a mögötte álló kisebb csoportra.
Ugyanolyan mozdulatlanul álltak, mint a Zayn mögött elhelyezkedő társaság, akik néma csendben figyelték a valaha még egy pár között lejátszódó jelenetet, és egyiküknek sem volt mersze közbeavatkozni, noha a tekintetükön tisztán látszódott, mennyire nem tetszik nekik, mi folyik itt.
Ahogy lényegében másodszor nyílt rálátásom az úgynevezett elődömre, nem kellett sok, hogy arcon csapjon a felismerés, amit bár Zayn már korábban említett nekem, mégsem igazán értettem a jelentőségét, egészen mostanáig; Perrie tényleg pont olyan, mint ő.
A kissé gunyoros tekintet, a magabiztos tartás, és a kisugárzása, ami a ne közelíts féle jelzéstől kezdve a mindent megkapok, amit csak akarok-ig igencsak széles skálán terjed.
Mintha csak egymás lelki ikrei lennének, azzal az enyhe különbséggel, a lelki ikrek általában barátokként szokták végezni, ők azonban előbb voltak szeretők, majd pedig ellenségek, mint sem barátok.
Akaratlanul is elgondolkoztam azon, mekkora hatalmuk lehetett nekik együtt, ha még külön sem hajlandó őket senki sem félbeszakítani, holott a már-már feketére sötétült szempárból áradó gyűlölet nem sok jót sejtetett.
Mint egy időzített bomba, ami hamarosan robbanni fog, méghozzá nem is kicsit.
- Tévedsz, igazából az sem érdekel, miért vagy itt. – sziszegte Zayn, én pedig hirtelen nem tudtam kínomban hova nézzek, hogy elkerülhessem Perrie pillantását, ami lassacskán rajtam állapodott meg.
- Beszélnünk kell, Zayn. – fonta keresztbe maga előtt a karját a lány, miközben éreztem, ahogy a tekintete szinte lyukat éget belém.
- Szerintem inkább menned kéne. – érkezett a minden érzelemtől mentes válasz a fiútól.
Fogalmam sincs, mi üthetett belém, vagy éppen mit gondoltam, azonban a következő pillanatban azon kaptam magam, egyenesen a szemébe nézek, miközben szépen lassan a zavarodottságot leváltja a hirtelen jött magabiztosság, miközben szilárdan állom a szemkontaktust, nem számít, mennyi undor tölti el a szempárt, ami szemben áll az enyémmel.
Zayn továbbra sem mozdult mellőlem, ugyanolyan utálattal meredt a volt barátnőjére, mint eddig, azzal a különbséggel, hogy éreztem, ahogy a karját az enyémre csúsztatja, miközben egy lépéssel talán közelebb lépett hozzám. Azonban a tekintetét látva nem úgy nézett ki, mint aki fontolóra vette, hogy engedjen a lánynak; épp ellenkezőleg.
- Ha te nem tűnsz el innen, akkor majd én fogok. – láttam, mennyire szenved attól, hogy viszonylag normális arcot vágjon a történésekhez, holott tisztán látszódott, legszívesebben ordított volna vele, én pedig elképzelni sem tudtam, mekkora önuralomhoz van szüksége ahhoz, hogy ne tegye.
- Az isten szerelmére, szerinted idejöttem volna, ha nem lenne fontos? – csattant fel a lány, ahogy Zayn háta mögé pillantott, ahol a társaság még mindig néma csendben figyelte az eseményeket.
Tulajdonképpen a kettejük párbeszédjén kívül jóformán csak a lenti helyiségből beszűrődő emberek elfojtott szórakozását lehetett hallani, aminek hatására egy hangosabb lélegzet tőlem is hangosnak hatott volna.
A mellettem álló fiú gúnyosan összeszűkített szemekkel méregette tovább az előtte álló szőkeséget, én pedig azon kaptam magam, lassacskán azért fohászkodok, lépjen valamit, még mielőtt a végén egész este azt nézhetjük, ahogy a sötétbarna szempár kis híján lemészárolja a hideg kéket.
- Akármi is az, kurvára hidegen hagy. – vetette oda végül mintegy félvállról, azonban a tekintetét látva kezdett kicsit megrengni a magabiztossága.
Mintha valami megmozgatott volna benne valamit, miszerint talán tényleg oka van annak, hogy Perrie idejött.
Csak akkor tűnt fel, hogy tulajdonképpen hosszú percek óta egy szót sem nyögtem ki, miközben hagytam, hogy a körülöttem zajló események magával ragadjanak, és beleerőszakoljanak a szituáció közepébe, amibe nekem talán részt sem kellett volna vennem, vagy legalább is szerepem nem volt. Abban a pillanatban, mintegy végszóként belém hasított a gondolat, miszerint talán igenis tehetnék valamit, noha pontosan tudtam, ez a kettejük harca, amiben nekem semmi jogom részt venni. Azonban a gondolat, miszerint itt valami tényleg nem stimmel, akaratlanul is kezdett egyre mélyebbre furakodni a fejembe, felemésztve ezzel a maradék tartásomat.
- Zayn. – szólaltam meg hirtelen, megtörve a kettejük között beállt csendet, mire éreztem, hogy a szobában lévő összes szempár rám szegeződik.
A fiú kérdő tekintettel meredt rám, mint akinek fogalma sincs, mit akarok elérni, mire lassan a szemben állón lány felé fordultam, egy aprót biccentve a fejemmel, remélve, ezzel sikerül a tudtára adnom a nélkül, hogy bármit mondanom kelljen.
Úgy tűnt, az arcára kiülő döbbentség mellett lassacskán felfogja a kisebb mozdulataim jelentőségét, miközben hol Perrie-re, hol rám pillantott, mint aki hirtelen nem tudná eldönteni, melyikünknek utasítson vissza, noha a sors furcsa fintora volt, hogy még én is arra ösztökéltem, hallgassa meg a lányt.
Minden kétségem ellenére.
- Troy! – csattant fel éles hangon, mire összerezzentem.
A szemem sarkából láttam, ahogy az emberek csoportjából kiválik egy magas srác, és kissé tanácstalanul közelebb lép, majd pedig pár lépésnyire tőlünk megáll, mint aki nem tudja, mit kezdjen magával.
- Juttasd ki innen! – bökött felém, mire a fiú engedelmesen bólintott, és mellém lépett. – Később hívlak. – motyogta olyan halkan, hogy csak én halljam, mire kábultan bólintottam, de kerülve a pillantását, elengedtem a kezét, és hátrébb léptem.
Éreztem, ahogy ismét a figyelem középpontjában állok, miközben követettem az ideiglenes kísérőmet az ajtó felé, és bár a fejemben lévő kis hang könyörgött, hogy ne tegyem, mégsem álltam meg, hogy ne nézzek hátra még egyszer utoljára, így a pillantásom összekapcsolódott a barna szempárral, de szinte rögtön el is fordultam.
Csak ne lássam a kétségbeesést, amit lényegében én okoztam.

Elnyomtam egy ásítást, miközben hagytam, hogy az előttem lépkedő kutya lényegében maga után húzzon a kapu felé, ha már bennem lényegében a semminél is kevesebb erő volt a sétához, azonban miután napokig alig szándékoztam kimozdulni a házból, nem számított, mit akarok, kénytelen voltam szó nélkül eltűrni, hogy anya rám sózza a család Labradorját, már ha el akartam kerülni a feltűnést.
A feltűnést, miszerint igazából semmi kedvem nem volt utcára, azon belül pedig emberek közé menni, noha a környék nem igazán volt forgalmasnak mondható, azonban ez a tény nem sokat segít, ha éppen olyan érzésed van, még négy fal között is, miszerint valaki figyel téged. Nevezhettük paranoiának, vagy éppen túlzásnak, azonban az érzés, miszerint amint kilépek, abban a kereszttűzben találhatom magam, mint a klub előtt, nem akaródzott elmúlni, és még ha kockáztathattam volna, fogalmam sem volt, hogy kellene végigcsinálnom egyedül.
Ha már a legnagyobb szakértője az ilyen helyzeteknek, aki miatt címlapokra kerültem, majd két hete felém sem néz.
Vicces volt, hogy tulajdonképpen napok teltek el, mire először feltűnt, hogy az emberek a szokásosnál kicsit jobban megbámulnak, bárhová megyek, legyen az a suli, egy kávézó, vagy éppen csak a sarki bolt, miközben az ismerőseim már-már feltűnően összesúgnak a hátam mögött, azt gondolva, mindezt persze én észre sem veszem. Azonban ha az ember világéletében azért küzd, ne vegyék észre, ezt kicsit nehéz lenne megtenni, így aztán nem meglepő, hogy az olyan típusú személyiséggel rendelkezők, mint én, rögtön felkapják a fejüket, amint megérzik az idegen szempár vizslatását.
Főleg, ha az inkább a vadász és a zsákmánya helyzethez hasonlít.
Talán ezért is tűnt megváltásnak a szorgalmi időszak, ami alatt eljöhettem a lakásból, és hazaköltözhettem, azzal is kicsit távolabb kerülve a belvárostól, és mindentől, ami arra emlékeztetett, valami megváltozott, noha az ezt kiváltó személynek hűlt helye volt mióta másfél hete kiléptem a klub hátsó bejáratán, kettesben hagyva az indulatos ex-el.
Bár igazából egyikünk sem tett ígéretet a másiknak, miszerint keresni fogja.
Fogalmam sem volt, egy kis részem miért reménykedett még mindig egyáltalán, hogy mégis ő lesz az, aki megteszi az első lépést, noha a kis hang a fejemben folyamatosan azt üvöltötte, mégis mit vártam tőle, ha már Zayn-ről van szó.
Talán igazat is adtam volna neki, ha én már jó ideje nem azt a Zayn-t látnám magam előtt, aki megpróbált felszedni egy buli kellős közepén.
Nem tudtam, mit kellene tennem, nem tudtam, hogyan kellene érezzek, de leginkább abban nem voltam biztos, mégis Zayn mit érez jelen pillanatban, amiért egyszer sem emelte fel a telefont, hogy megkeressen, és legalább annyit mondjon, minden oké, a helyett, hogy nem keres, ezzel azt éreztetve velem, baromira semmi sem oké.
Mondjuk tippem sem volt, mivel kereste meg a volt barátnője, azonban volt egy olyan érzésem, azon felül, hogy semmi közöm hozzá, talán jobb, ha nem is tudom.
A levegőben kisebb párafelhő szállt fel, ahogy kiengedtem a ki tudja mióta benntartott sóhajt, és becsuktam magam mögött a kaput, miközben a lábam alatt tekergő eb igyekezte a tudtomra adni, hogy sietne, mire magamra erőltetem egy kisebb mosolyt, és lassú léptekkel elindultam. Morbid módon furcsának éreztem a friss levegőt, és a távoli belváros tompa zaját, miközben magamba szívtam a kora decemberi reggelt, és vártam, hogy minél hamarabb kiérhessek az utcánkból, ugyanis paranoia ide vagy oda, fogadni mertem volna rá, hogy anya az ablakból figyel, hátha az út közepén rám tör a sírás vagy valami, ha már neki egy szót sem szóltam arról, mi történik velem.
Bár magamnak sem tudtam volna igazán megmagyarázni, mi történik velem.
Bele sem gondoltam, mennyire gyanúsan csendes minden, egészen addig, míg a következő utcába érve fel nem tűnt a már jól ismert sötétített ablakú autó, mire automatikusan megtorpantam, miközben éreztem, hogy minden maradék életerőm kiszáll belőlem.
A torkom száraz volt, a szívem őrült tempóban vágtatott, és azt hittem rosszul látok, mikor a kocsi fényszórója kigyulladt, azonban nem indult meg felém.
Pontosan tudtam, hogy ki ül benne, és hogy miért jöttek, mégsem jött közelebb.
Abban a pillanatban oldalra fordulva megpillantottam egy másik autót, ami szinte tökéletes mása volt az út túl oldalán parkolónak, azzal a különbséggel, ennek az ablaka a hideg ellenére le volt húzva, miközben a kis résen kikandikáló kameralencse egyenesen felém irányult.


10 megjegyzés:

  1. Anyuka! <3
    Huh, alig jutok szóhoz, ami rettentően ritka eset, szóval élvezd ki hangtalanságomat! ;) <3
    Az elején esküszöm neked nagyokat pislogva olvastam a "barátom" szócskát, és perceken keresztül bámultam a telefont, hogy tényleg jól látom-e. És tényleg azt írtad, és hát woaw... Nem mostanra számítottam erre, bár lehet, hogy a szó értelmét nézve másra asszociálunk. <3 Viszont őszintén remélem, hogy arra gondoltál, mint én, vagyis a romantikus értelmére. <3 Utána pedig jött az újabb sokk, amit Ellie biccentése okozott. Hiszen meg voltam arról győződve, hogy a beszélgetés ellen voksol majd. De aztán rájöttem, hogy az túl unalmas lenne, tőled pedig teljesen abszurd szóval beletörődtem abba, hogy elhagyta a klubbot. <3 A rész második felében pedig egyenesen szív infarktust kaptam... Mi az, hogy Zayn nem kereste ilyen hosszú ideig? :o Bár téged ismerve biztos valami frappáns dolog áll a háttérben! :) <3 Aztán az utolsó soroknál adtam fel végleg a dolgot... Ugye jól sejtem, hogy az első autó utasai között ott van drága Zayn barátunk? <3 És emelett rengeteg kérdés fogalmazódott meg bennem, ráadásul sikerült kellőképpen összezavarnod, szóval epekedve várom az új részt! <3
    Zseniális volt! <3
    Kellemes szünetet, karácsonyt! És gyógyulj meg hamar! <3
    Xx Lorette T.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lányom!<3
      Azt hiszem ugyanarra gondoltunk a 'barátom' résznél, és el nem tudod képzelni, mennyire boldog vagyok, ha elnyerte a tetszésedet ez a kifejlet, bár esküszöm neked olyan érzésem van néha, mintha nem én irányítanám az eseményeket, ezt is csak utólag visszaolvasva vettem észre... Fura, de azt hiszem kezd a történet önálló életre kelni hehe.<3
      Ha az ötleteim tényleg abszurdnak számítanak, Ellie voksa Perrie mellett talán még nem is lesz annyira az elkövetkezendőkhöz képest, de ismersz, előbb vagy utóbb minden kiderül.;)<3 Ahogyan Zayn eltűnésének körülményei, és van egy olyan érzésem, nem fogtok szeretni, de erről majd később, viszont a megérzésed igencsak jó, mindenesetre remélem, hamarosan választ adhatok a kérdéseidre!<3
      Eszméletlenül imádlak, bár a zseniális jelzőt még mindig nem tudom felfogni és elhinni, viszont nagyon szépen köszönöm, továbbá a jobbulást is, már sokkal jobban vagyok!<333
      Nagyon boldog szünetet, karácsonyt, drága, vigyázz magadra és ha minden jól alakul, szombaton találkozunk!:)<3

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  2. Kedves Sophie!
    Nem jutok szóhoz! Komolyan. Csodás részt sikerült hoznod, még most is döbbenten nézem a kijelzőmet.
    Perrie drágám. Muszáj volt neked megjelenned? Pedig mennyire nem hianyoztal...
    Mi az, hogy Zayn nem kereste fel Ellie-t a dolgok után? Ez mi?
    Az utolsó jelenetnél én lefagytam. Csak nem Zayn van abban a kocsiban? És mi az a másik kocsi?
    Ajjjj! Milyen sok kérdés!
    Fantasztikus lett a rész, eszméletlenül várom a kovit.
    xoxo,Roni♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Roni!
      Most én nem jutok szóhoz, annyira boldog vagyok, nagyon szépen köszönöm, tényleg eszméletlen sokat jelent, ha tényleg tetszett, amit olvastál!<333
      Sejtettem, hogy egy kicsit talán megkavartam az eseményeket, a szereplőkkel egyaránt, de igyekszem minden kérdésedre választ adni mihamarabb, elvégre mindennek oka van, többek közt annak is, Zayn miért tűnt el annyi időre.:)

      Köszönöm szépen, hogy írtál, kellemes karácsonyt és szombaton találkozunk!<3

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  3. Szia! Benne lennél egy cserében? Kérlek nálam jelezd :)

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Huha, eszméletlenül fenomenálisan lehengerlő fejezet lett!

    Kellemes Ünnepeket

    Szia

    BezTina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága BezTina!
      Nagyon szépen köszönöm, eszméletlenül örülök, ha tényleg tetszett, remélem nem okozok csalódást a folytatással sem!<333

      Kellemes Ünnepeket neked is!:)

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  5. Drága Sophie!❤
    Végem van. Nem jutok szóhoz. De komolyan. Meg kellett fontolnom azt is, hogy egyáltalán kommentet írok, mert tényleg nem tudok mit mondani. Talán egy pár mondatot...
    Egyszerűen fantasztikus lett! Bár a kíváncsiságom nagyon erős, így nem tudok a ténnyel mit kezdeni, hogy Ellie elment onnan, így nem tudtuk meg mit akart Perrie.
    Ja, és bevált a tippem Perrie-vel kapcsolatban.
    Hova lett Zayn?? Mármint, hallott arról, hogy életjelet adni a barátnőjének??
    Kész, kifogytam a szavakból. Ezt se sokmindenki tudja belőlem kiváltani. Vagyis inkább az írása.
    Egyszerűen nem. Túl magasra tettem a lécet magamnak, a "próbáljunk értelmes kommentet írni" hadművelettel.
    Te szuper vagy meg stb, az írásodtól másodfokú megszólalhatatlanságot értél el, szóval megyek orvoshoz.

    Xx, Christal 🌌

    Ui.: Nem olvastam vissza, de biztos vagyok benne, hogy amit írtam, semmi értelme nincs, ezt nézd el nekem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Christal!<3
      Őszinte leszek, igencsak megijedtem volna, ha nem írsz, ugyanis akkor épp az ellenkezőjére gondolok, miszerint nem tetszett, viszont ha nem így történt, akkor eszméletlenül örülök, és nagyon szépen köszönöm, a szótlanságért pedig elnézést, bár nem gondoltam volna, hogy valaha ilyet váltok ki bárkiből is!<333 Ez pedig iszonyú új és hihetetlen a számomra, bár azt hiszem, ezt nem lehet megszokni.:)
      Ha őszinte szeretnék lenni, azt mondom, Ellie és Zayn kapcsolatát még én magam is furcsának találom néha-néha (ilyenkor mondom azt, ez a történet tényleg magát írja, én csak begépelem), és ilyenkor látom, mennyire érdekes is a karakterek jelleme. Elvégre Zayn pont olyan, akiből ki lehet nézni az ilyesmit, ahogy Ellie is fogalmazott, még akkor is, ha mellette épp ellenkezőre számítana az ember, amiért Ellie-ről van szó. Egyszóval: bonyolult, tudom, de igyekszem minden kérdésedre választ adni a következő részekben!<3
      Még egyszer elnézést kérek a szótlanságért, bár imádlak, és komolyan nem hiszem el néha (sőt, inkább mindig), milyen jelzőkkel illeted a blogot és az írásom, imádlak, bár azt hiszem ezt mondtam már, nem baj, mindenesetre nagyon szépen köszönöm!<333
      Én sem olvastam vissza, de szerintem nekem is sikerült valami kuszaságot írnom, de nagyon szépen köszönöm, hogy írtál, kellemes karácsonyt, és holnap találkozunk!:)

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés