-->

2016. január 3., vasárnap

21. - Szeretni vagy nem szeretni

Helló-helló drágáim!
Először is mérhetetlenül sajnálom a csúszást, de kissé összefolytak a napok így szilveszter után, amivel kapcsolatban már jön is a következő mondani valóm, ami pedig az, hogy nagyon boldog új évet mindenkinek!<3 Nos, nem tudom, kinek, hogy telt el a 2015-ös éve, mindenesetre én már alig vártam ezt a friss kezdést, és hát kívánom mindegyikőtöknek a legjobbakat 2016-ra is, továbbá hatalmas köszönet az elmúlt egy évben (itt most gondolok azokra is, akik az előző blogomnál is velem tartottak) kapott támogatásért, imádlak titeket, nélkületek nem tudom hol lennék, és ezért végtelenül hálás vagyok!<333
Továbbá hálás vagyok az előző részhez érkezett összes visszajelzésért is, látom, sokan nem számítottatok a végkifejletére, hát remélem ennél a résznél is okozok majd egy-két meglepést, na meg persze kérdés is lehet akad majd egy-kettő, de igyekszem minél hamarabb választ keríteni rájuk.:)
A harmadik dolog, amit szerettem volna megemlíteni, hogy az elkövetkezendő heteket elnézve előre szeretném jelezni, előreláthatatlan, a hétvége melyik napján fogom tudni hozni a részeket (ezt leginkább a félévzárásnak köszönhetem). Így a részek időpontja ezentúl minden hétvége lesz, szombat vagy vasárnap, ahogy az időm engedi. (Minden egyéb változást jelezni fogok!)
Na, de nem is pazarlom tovább a szót, még egyszer köszönök szépen mindent, boldog új évet, drágám, vigyázzatok magatokra, sok sikert a sulihoz, köszönöm a megértéseteket és jövő hétvégén találkozunk!
Jó olvasást x

- xoxo, Sophie V.


**********

Csend, amiben csak az országút távoli autóinak zúgását lehet hallani, miközben egyikünk sem szólal meg, csupán csak bámulunk egymás szemébe, reménykedve, a másik lesz az első, aki megtöri azt.
Leginkább ezzel lehetett jellemezni a köztünk beállt helyzetet pillanatokkal az után, hogy Zayn kimondta az utolsó dolgot, amire számítottam volna tőle, ezzel lényegében tudta kívül magához láncolva engem, miközben éppen az ellenkezőjét készültem tenni.
Ami mondjuk helyesebb is lett volna.
Azonban ahogy ott álltam vele szemben, miközben képtelen voltam megszólalni a sokktól, és a mellkasomban szorító érzéstől, valahogy ez meg sem fordult a fejemben. Az egyetlen dolog, amiben biztos voltam, hogy két dolog között táncolok; nem tudtam, sírjak vagy nevessek.
Szóval lényegében még ebben sem.
Aztán egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a talaj kicsúszik a lába alól, és a fiú térdre esik, miközben a szeme már nem engem néznek, hanem a távolba merednek vagy éppen maga elé, képtelen voltam megállapítani, csupán csak azt, hogy fájdalommal teli. Az agyam mintha ismét működésbe lépett volna, pillanatokon belül előtte teremtem, miközben megragadtam a vállát, hogy visszahozzam az életbe.
- Zayn, mi a fene történik veled? – rángattam, miközben a félelem egyre inkább átvette felettem az irányítást.
- Csak ne menj el! – rázta meg a fejét szépen lassan, de a tekintetét továbbra sem emelte rám, hiába szuggeráltam amennyire csak tudtam. – Könyörgöm, csak itt ne hagyj ezek után!
- Nem megyek sehova, Zayn, miről beszélsz? – térdeltem le, hogy egy vonalba kerüljek vele, hátha így képes lesz a szemembe nézni.
Akármennyire is próbáltam rájönni, mégis mi lehet a baja, egyre több kérdőjellel találtam szemben magam, ahogy a múltban kutakodtam, hátha előfordult az ismeretségünk alatt ilyesmi korábban, de be kellett látnom; egy ilyet nem vernék ki olyan könnyen a fejemből.
Még akkor sem láttam őt ilyennek, miután elmesélte a Perrie-vel való múltját, amikor szintén hasonló szavak hagyták el a száját.
Továbbra sem figyelt rám, nem tudtam, szándékosan vagy egész egyszerűen ennyire nem volt magánál, mintha valami rohamon menne keresztül.
- Nézz a szemembe! Hallod? Nézz rám, Zayn! – próbáltam meg az arcánál fogva kényszeríteni, hogy azt tegye, amit kérek. – Nem megyek sehova.
Fogalmam sem volt, ennek az egy mondatnak mekkora hatása lehetett rá, ugyanis a következő pillanatban hátrahőkölt, miközben a pillantásunk végre találkozott.
Tágra nyílt szemekkel meredt rám, amit egy apró fejrázás követett.
- Sajnálom. – suttogta, és éreztem, ahogy a lélegzete lassul, mintha kezdett volna megnyugodni.
Megkönnyebbülten kiengedtem a levegőt, noha még mindig remegtem, és jóformán fogalmam sem volt, mi történik/történt vele az elmúlt két percben, vagy éppen minek a hatására zuhant össze ennyire, noha valóban rövid ideig tartott.
Bár nem tudtam, mit csináltam volna vele, ha tovább.
Ezzel ellentétben azonban pontosan tisztában voltam azzal, nem ez a legmegfelelőbb idő arra, hogy kifaggassam, mégis mi a fene volt ez az egész, így lehunytam a szemem és hagytam, hogy egymásnak dőlve üljünk egészen addig, míg meg nem nyugszik annyira, hogy felálljon és visszamenjünk az autóig.
- Semmi baj. – simítottam végig a karján. – Semmi baj.
Lassacskán nem a félelemtől remegtem, hanem a hidegtől, mikor is eljutott az agyamig, még mindig december van, és ha nem sietünk, megvesz az isten hidege, bármennyire nem kellene most sürgetnem.
- Mennünk kellene. – szólaltam meg halkan, miközben lassan eltoltam magamtól, hogy felállhassak, és szinte sikerélménynek könyveltem el, mikor éreztem, hogy követi mozdulataim.
Hagytam, hogy rám támaszkodjon, ahogy elindultunk a kocsi felé, noha pár lépés után érezhető volt, hogy megy neki magától is a járás, én mégsem engedtem el.
Kíváncsi voltam, vajon a járműben tartózkodó sofőr ebből a jelenetből mennyit vett észre, ha pedig az egésznek szemtanúja volt, vajon miért nem lépett közben, azonban a korábbi diszkréciójára hivatkozva nem sok esélyét láttam arra, hogy ezt valaha megtudom.
Ennek hatására akaratlanul is felrémlett bennem a gondolat, miszerint talán nem ez lenne az első alkalom, hogy Zayn-t ilyen állapotban látja, már csak ezért sem szállt ki a kocsiból.
Szinte küszködnöm kellett az ajtóval, hogy eltolhassam, köszönettel a jéggé fagyott ujjaimnak, azonban a második próbálkozásom után Zayn átnyúlt a vállam felett, és egy mozdulattal felrántotta azt.
Kérdő tekintettel fordultam hátra, ő azonban kerülte a pillantásomat, így lenyeltem az újabb kérdőjeleket, és szó nélkül becsusszantam az ülésre, a körmeimet a térdembe mélyesztve, hátha felébredek, és kiderül, hogy ez csak egy rossz álom volt, azonban miután az autó csikorgó kerekekkel ismét útnak indult, és én még mindig benne ültem, be kellett látnom; túl szép lenne ahhoz, hogy igaz legyen.


Tudtam, hogy nem hagyhatom magára Zayn-t, főleg nem ezek után – és főleg nem, miután megígértem neki, hogy nem teszem – azonban a hátsó ülésen terpeszkedő kutyát mégsem vihettem magammal, így megkértem, hogy álljon meg a ház előtt, éppen csak annyira, hogy beengedhessem, én pedig hagytam egy üzenetet anyának, miszerint közbejött valami és majd később felhívom.
Miután ezt a műveletet öt röpke perc alatt sikerült lezavarnom, már úton is voltunk Zayn lakása felé, amit bár hangosan nem mondott ki, könnyen ki lehetett következtetni, elvégre tippem sem volt, hova máshova vihetne, azt azonban az érkezésig nem tudtam, a kettő közül melyik lesz a szerencsés. Valamiért mégsem lepődtem meg, amikor az ablakon kipillantva megállapítottam, a nyilvánost választotta a helyett, amibe akkor mentünk, mikor először megnyílt nekem bármiről is saját magával kapcsolatban.
Hagytam, hogy kézen fogva vezessen maga után az ajtó felé, miután a sofőr behajtott a több méter magas kőfalakkal elkerített területre, ahol a kapu csupán pillanatokat hagyott arra, hogy bárki is betehesse a lábát ide, mielőtt becsukódott mögöttünk.
Szó nélkül léptünk be a lakásba, minek hatására a villanyok automatikusan feloltódtak, azonban már rég túl voltam azon a részen, hogy megjegyezzem, a ház kinézetét elnézve ezen már nem is csodálkozok.
Meg hát a jelen pillanatban ez foglalkoztatott a legkevésbé.
- Sajnálom. – törte meg a csendet, ugyanazt ismételve, mint az országúton.
Felé fordultam, így a pillantásunk összekapcsolódott, miközben szinte már elcsodálkoztam azon, hogy lehet, hogy ennyire kifejezéstelenül néz rám, mintha mi sem történt volna.
Nem láttam rajta semmilyen bűntudatot, semmilyen félelmet, vagy éppen szomorúságot, egyszóval semmit, amire számítani lehetett volna a történtek után.
Az ajkaim egy vonallá préselődtek, és egy szót nem bírtam kinyögni.
Azt mondta szeret.
- Szar kifogás, de el kell hinned nekem – túrt bele idegesen a hajába. – erre nincs magyarázatom. Bármennyire szeretném, hogy legyen.
- A Perrie-vel történtekre, arra, hogy szeretsz vagy a pánikrohamodra? – köszörültem meg a torkom.
Zayn lassan a kanapéhoz sétált, és leült, majd intett, hogy kövessem, azonban én megmakacsolva magam a nappali ajtajánál maradtam, hiába hasított valami a szívembe, mikor megláttam a szemében megvillanó fájdalmat.
- Az elsőre van, a másik kettőre már kevésbé. – válaszolta végül beletörődve.
- Szóval nem tudod, miért szeretsz? – vontam fel a szemöldököm, miközben nekidőltem az ajtófélfának.
- Azt tudom, miért szeretlek, Els, azt nem tudom, mi a fenéért szerettem beléd. – nézett fel a szemembe, mire kénytelen voltam lesütni a szemem, miközben valami szorító érzés lett úrrá a gyomromban.
- Te nem szerethetsz engem, Zayn. – ráztam meg a fejemet szépen lassan, miközben kényszeríteni kellett magam, hogy a szemébe nézzek.
Talán életemben nem volt még ilyen nehéz bárkivel is felvenni a szemkontaktust.
- Miért nem? – kérdezte. – Mert nem tudnád megemészteni? – tette hozzá némi gúnnyal a hangjában.
- Mert fogalmad sincs arról, ki vagyok, és én sem tudom, te ki vagy. – mondtam alig hallhatóan, és éreztem, ahogy a maradék lelki erőm is lassacskán távozik belőlem.
- Nem tudom, ki vagy? – meredt rám hitetlenül. – Még ha így is van, mit gondolsz, Ellie, mégis miért nem tudom? – emelte meg a hangját. – Vagy inkább kinek a hibájából?
Szólásra nyitottam a számat, azonban rögtön be is csuktam, miután rájöttem, nem tudok mit mondani, amivel visszaverhetném a támadását, noha a tekintetét látva éreztem, vesztésre állok vele szemben.
- Ez baromság, Els. – rázta meg a fejét idegesen. – És ezt te is tudod. Igenis tudom ki vagy. És te is tudod, én ki vagyok. Azok után, amin keresztül mentünk idáig, ne mondd nekem, hogy nem ismersz!
- Csak azt ismerem belőled, amit néha napján megmutatsz nekem, hogy azért valamennyire mégis képben legyek, csak hogy magad mellett tarthass, mert pontosan tudod, nem játszhatod örökre a gondtalan, magabiztos valakit, aki rohadtul nem te vagy, ha azt akarod, hogy veled maradjak. – mondtam, egyenesen a szemébe nézve, azonban a várt hatás elmaradt, Zayn továbbra is átható tekintettel meredt rám.
- Szóval azt hiszed, ez csak egy kibaszott taktika? Hogy mindet csak azért mondtam el, hogy te sajnálatból itt legyél? Úristen. – nevetett fel keserűen. – Nekem aztán rohadtul nincs szükségem sajnálatra. Még a tiédre sem.
Egy pillanatig olyan érzésem volt, mintha azt a Zayn-t hallanám, akivel a megismerkedésünk elején akadt dolgom, akit mindenáron le akartam rázni, mintha csak megéreztem volna, ennek nem lesz jó vége, azzal a különbséggel, akkor azt gondoltam, az én szívem törne össze.
Nem mindkettőnké.
- Nem ezt mondtam. – ráztam meg a fejemet, miközben közelebb léptem a kanapéhoz. – Eltűnsz majdnem két hétre Zayn, majdnem két hétre, és amikor előkerülsz, és én magyarázatot követelek és dühös vagyok, és legszívesebben látni sem akarlak, te közlöd, hogy szerelmes vagy belém, azt gondolva, ezzel minden rohadtul meg van oldva! – szinte fel sem tűnt, hogy a végére tulajdonképpen kiabálok.
Azonban ez még mindig édeskevés volt ahhoz, hogy meghassam a velem szemben ülő fiút, aki továbbra is érzelemmentes arckifejezéssel nézte végig a kirohanásomat.
- Tudod, mit gondolok? – szólalt meg végül, mire felvont szemöldökkel meredtem rá. – Hogy te is szeretsz engem.
- Mi van? – nevettem el magam kínomban, miközben azért fohászkodtam, a vörös arcomat a düh következményének tudja be.
- Hallottad. – mondta, és feltápászkodott a kanapéról, úgy indult meg felém. – Ideges vagy, mert nem tudtad hol vagyok, és mert szeretsz. Perrie-vel dobálózol, meg, hogy én bármit csinálhattam ebben a pár hétben, akár vele is, mert féltékeny vagy. Mert szeretsz. Dühös vagy rám, és azt mondod, utálsz, mikor igazából szeretsz. És tudod, melyik a kedvencem mindebből? Amikor azt mondod, nem ismerjük egymást, és nem szerethetlek, ugyanis az igazság az, Els, hogy rohadtul meg vagy rémülve, mert igenis szeretsz.  – állt meg előttem, a tekintetét az enyémbe fúrva.
És mindazok ellenére, hogy mindvégig játszott velem, pontosan tudtam, mennyire rohadtul igaza van.
- Gyűlöllek. – sziszegtem, miközben a kezével végigsimított az arcomon, bennem pedig annyi erő sem volt, hogy ellökjem magamtól.
Még ha igazából már belefáradtam abba, hogy folyton ezt tegyem vele.
- Dehogy gyűlölsz. – rázta meg a fejét, és azzal a lendülettel magához húzott, az ajkait az enyéimnek nyomva, miközben éreztem, hogy szépen lassan darabokra hullok a karjaiban.

10 megjegyzés:

  1. Anyuka! <3
    Egyszerűen imádlak, és a rész is kellőképpen a padlóra küldött - természetesen a legjobb értelemben! <3 Zseniális író vagy, a történet pedig zseniálisan nőtt fel és vált nagykorúvá, már ha kifejezhetem így magamat! <3 Zseniális, csodálatos, mesés és mindezek mellett egy új világot teremtő alkotás! <3 Az, ahogy áttudod adni a sorokon keresztül az érzelmeket, ahogy betekintést nyújtasz a szereplők lelki világába, teljességgel magába bolondít! <3 Nem is tudom mi lenne velem, ha nem olvashatnám Zellie történetét, bár hiszem, hogy akkor több falunk lenne. De ez is elhanyagolható! <3 És tényleg ezer és kismillió kérdés vetült fel bennem, a rész minden egyes pillanatát imádtam. Különösen az utolsó néhány sort, és komolyan, de nagyon komolyan szeretnék Ellie helyében lenni! <3
    Köszönöm Drága, hogy 2015-ben összehozott minket a sors, lelki-ikrek lettünk, és kívánom, hogy az új éved is csodálatos és eseményekben gazdag legyen! <3
    Jövőhéten találkozunk! <3
    xx Lorette T.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lányom!<3
      Én pedig téged imádlak, egyszerűen nagyonnagyon, és nem győzöm hangsúlyozni, mennyire hálás vagyok a támogatásodért!<333 Bár azt sem, mennyire hihetetlenek tartom, ha bárki a zseniális jelzővel illeti a történetet, életemben nem gondoltam volna, hogy ez is meg fog történni, mindenesetre felfoghatatlanul boldog vagyok, ha valóban sikerült átadnom a történet lényegét. És sajnálom, ha ilyen nagy összevisszaságban írok mindent, de nem találom a szavakat, mindenesetre nagyon-nagyon-nagyon szépen köszönök mindent, borzasztóan imádlak és hálás vagyok!<333 Bár részben bánom azokat a falakat.<3
      Igyekszem minden egyes kérdésedre választ adni, remélhetőleg minél hamarabb, ami pedig a rész utolsó sorait illeti, azt hiszem ebben egyet értünk.;)<3
      Én köszönöm a végtelen támogatásodat 2015 során, eszméletlen hálás vagyok, nem csak ezért, hanem mert valóban megtaláltam a lelki-ikrem.:)<333
      Nagyon boldog új évet drága, sok sikert kívánok hozzá, és legyen neked is eseményekben gazdag, na meg persze sok írásban!:)

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  2. Drága Sophie!❤
    Szent szalmaszál, ez mégis mi volt? Ahh...
    Három kérdésem van. Azok, amelyeket Ellie is megkérdezett.
    Pánikroham? Miért? Már Ellie megígérte, hogy mellette marad, szóval szerintem az kilőve. Szóval tényleg nincs ötletem.
    A Perrie ügy is olyan zavaros, biztos hogy még jobban rátérsz a szálra, szóval azt most hanyagolom is. Bár amúgy sincs ötletem mi lehet, de komolyan, csak annyit tudok biztosra, hogy Zayn nem szűrte össze vele a levet, mert szereti Ellie-t, és meg is fogadta a 8. fejezetben, hogy mellette marad.
    Az a bizonyos 'szeretlek' pedig nagyjából meg lett magyarázva, de túl aranyos volt, hogy ne említsem meg <3

    A késés meg van bocsátva, mindenkivel előfordul, hogy közbe jön valami. Szóval nincs harag. Bár soha nem is volt, és soha nem is lesz.

    Az írásod még mindig pompás, és nem tudom felfogni, hogy tudom ennyire beleélni magam. Olyan élethűen fogalmazol, hogy az hihetetlen, de ez leginkább a szókincsednek köszönhető, és már csak össze kell fűznöd a szó-gyöngyöket, megfelelő sorrenben, különben elszakadhat az értelmiségi lánc. Amit maga az öníródó történet font magának.
    Igazából megint belém fojtottad a szót, szóval legyen elég ennyi, a véleményemet a történetről már tudod (hacsaknem csukott szemmel olvasod a kommenteket, és hasra ütve válaszolsz).
    Utólag is boldog új évet! De holnap már iskola, szóval nekem aludnom kéne már, ha időben akarok felkelni, de amúgy sem hagytam volna ki azt, hogy mégegyszer le ne frissítsem a blogot.
    Legyél jó és jövőhéten találkozunk! <3

    Xx, Christal 🌌

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Christal!<3
      Tulajdonképpen a rész megírása után jöttem rá arra, valóban kicsit összekavarodtak a dolgok, de azt hiszem, már tudom is, miként fogok kitérni minden egyes kissé összekuszált szálra, remélhetőleg ezzel választ adva az összes kérdésedre.<3 Egyébként még mindig azt kell mondjam, meglep, mennyire egyre jár az agyunk a történet kapcsán, elvégre valami iszonyú jól összerakod a dolgokat, de most komolyan.<3 Mindenesetre annyit elárulhatok, lesznek itt még meglepő dolgok, sőt, szerintem olyan verzió is, ami lehetetlennek tűnhetett a történet elején, de hát sok minden történt azóta. Igen, például az a bizonyos 'szeretlek' is.<3
      Fogalmad sincs, mennyire utálok késni bármivel is, de főleg a résszel, szóval komolyan nagyon sokat jelent, ha drasztikusan fogalmazva nem utáltok meg ezért, de az iskola kikészít, mindenesetre igyekszem beosztani az időmet, de tényleg nem mindig sikerül.<3
      Wow, azt mondod, én fogalmazok jól, mikor te írsz olyan hasonlatokat, hogy csak úgy pislogok?<333 Komolyan hihetetlen, milyen szavakkal illeted a történetet, kimondhatatlanul sokat jelent és nem győzöm hangsúlyozni mennyire hálás vagyok, és valóban nem olvasom csukott szemekkel a kommenteket, így minden egyes alkalommal rám törhet a meghatottság, mikor ilyeneket olvashatok, szóval köszönömköszönömköszönöm!<3333

      Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál, még egyszer boldog új évet neked is, vigyázz magadra, kellemes hetet és jövőhéten találkozunk!:)

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  3. Uristen:O imadtam<3 komolyan egyik kedvenc blogom! <33 Mindig a legjobb reszeknel hagyod abba:( Varom a kovit! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia drága!
      Nagyon szépen köszönöm, nagyon-nagyon örülök, ha tényleg tetszett, amit olvastál, és ne haragudj a befejezésért, igyekszem a következővel, ahogy csak tudok!<333

      Köszönöm szépen, hogy írtál, kellemes hetet!:)
      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  4. Szent isten drágám!
    Huh!Miután felébredtem a kezdeti sokkból, valami érthetőt próbálok megfogalmazni.
    Huh! Nem tudok megint mást mondani,letaglózott a rész. Roppant örülök annak,hogy csak egy jelenet erejéig is,de Zayn ledobta felszínes 'bardford badboy' álarcát,és szinte! sosem látott érzelmeket kaptunk. Eddig mindig olyan volt, mintha 'a jeghegyet kaptuk ,de sosem tudtuk mi van a víz alatt' effektus lett volna,de történet szempontjából ez így volt tökéletes. Nekem az a jelenet volt a kedvencem ebben a részben,amikor térdre esett. Igaz,nem tudom miért mondta azt hogy sajnálom,de remélem kiderül.
    Ellie-t személy szerint viccesnek tartom, ahogy probalja a nyilvánvalót letagadni. Már csak a szívecskék hiányoznak a szeme elől. Remélem tényleg nem hagyja el Zayn-t,szerintem főhősünk nem bírná ki!
    Csodás lett a rész,kellemes hetet,eszméletlenül várom a kovit!
    xoxo,Roni♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Roni!
      Eszméletlenül örülök, ha tényleg sikerült átjönnie a résznek, elvégre úgy tűnik, veled is egyre jár az agyunk, Zayn tényleg egy olyan oldalát próbáltam kicsit jobban megmutatni, amit nem minden részben láthatunk, és lehet, ezzel kicsit összekavartam a dolgokat, mindenesetre igyekszem ennek a jelenetnek a miértjére kitérni, és nagyon örülök, ha elnyerte a tetszésedet, nagyon szépen köszönöm!<333 És megnyugtatlak, még ha Ellie el is akarná hagyni Zayn--t, az nem lenne valami egyszerű; Zayn nem hagyná hehe.<3

      Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál, vigyázz magadra, kellemes hetet és igyekszem a következő résszel, ahogy csak tudok!:)<3

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  5. Kedves Sophie V!
    Huha...leesett az állam ez aztán a nem semmi rèsz érzelmi kavalkádok tömkelege ..
    Imádtam minden sorát!

    Tovabbi szep estet
    Szia
    BezTina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága BezTina!
      Kicsit megkésve a válasszal, de nagyon szépen köszönöm, nagyon-nagyon örülök, ha valóban elnyerte a tetszésedet!:)<333

      Szép estét!

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés