-->

2016. január 24., vasárnap

22. - Amiről nem beszélünk

Sziasztok!:)
Először is szeretném leszögezni; ha bárki is megutált ez alatt a három hét alatt, tökéletesen megértem és meg is érdemlem, szóval csak nyugodtan. Másodszor pedig szeretném a világ összes bocsánatkérését közvetíteni mindenkinek, amiért ilyen sokáig nem volt új rész, még úgy is, hogy már az előző hétre ígértem, azonban akár hiszitek, akár nem, hiba csúszott a számításaimba, és az utóbbi pár hetem másról sem szólt, csak a vizsgáról, záró témazárókról és félév előtti hajtásról, aminek köszönhetően örültem, ha aludni tudtam, de gondolom, ez ismerős, így azt is megértitek, semmi energiám nem maradt a rész megírására, bármennyire is szerettem volna. Mindenesetre a jövőben igyekszem elkerülni az ilyen kimaradásokat, kivéve az év végét, ahol szintén előfordulhat, hogy lesz ilyen, de az még bőven odébb van, szóval azt nem fejteném ki.:) Harmadszorra pedig szeretném megköszönni a türelmeteket (ha nem kívántatok a pokolba idáig), a szüntelen támogatásotokat, egyszóval mindent, végtelenül hálás vagyok minden kedves szóért és értetek!<3333 Ti vagytok a legjobbak, nem győzöm hangsúlyozni.:)

De nem is pazarlom tovább a szót, vigyázzatok magatokra, kellemes hetet, drágáim, köszönöm még egyszer a türelmet és ha minden jól alakul, jövő hétvégén találkozunk!<3

Jó olvasást x

-xoxo, Sophie V.

***********

Nem gondoltam volna, hogy valaha sikerül olyan fejfással ébrednem, mintha előző este rendesen kirúgtam volna a hámból, miközben igazából egy korty alkohol sem ment le a torkomon, azonban miután az éles fájdalom hatására felpattantak a szemeim, be kellett látnom, igenis van ilyen.
De ez csak az egyik dolog volt, ami miatt összezavarodva ébredtem.
A másik az idegen környezet, ami talán nem is volt annyira idegen, maximum a háznak ezen szobája, és az, hogy egy pillanatig fogalmam sem volt arról, mégis miként keveredtem ide, ebbe az ágyba, és miért vagyok egy szál semmiben, de az utóbbi két kérdésre hamar választ kaphattam, mikor megpillantottam az oldalamon fekvő fiút.
Vagyis inkább megéreztem, ahogy a fejét a nyakhajlatomba fúrja, miközben hangosan szuszog, a fél karjával pedig magához húz, aminek hatására pillanatokon belül beugrott minden a tegnap estéről, és a délutánról, attól kezdve, mi történt az autópályán, egészen odáig, hogy nála kötöttünk ki, aztán pedig én a karjaiban, hiába fogtam menekülőre a dolgot.
Elnyomtam egy feltörni készülő sóhajt, miközben továbbra sem mozdultam, nehogy felébresszem Zayn-t, azonban ahogy az emlékképek egyre gyakrabban jelentek meg a szemem előtt, éreztem, nem tudom sokáig türtőztetnem magam, mielőtt felpattanok, és elfutok, ahogy tennem kellett volna előző este, a helyett, hogy hagyom, végleg magához láncoljon egyetlen szóval.
Egyetlen szó, ami képes mindent megváltoztatni. Egyetlen szó, ami mindent felforgat.
És lényegében az egyetlen szó, amit sosem gondoltam volna, hogy Zayn valaha kimond.
Főleg miután ez az egész csak egy játéknak indult az ő részéről, miszerint hogyan szedjük fel azt, aki világosan megmondta, hogy nem, és kergessük ezzel együtt az őrületbe, míg végül az belénk szeret, és a végén mégis az ágyunkban köt ki.
Lassan kiengedtem a benntartott levegőt, miközben lehunytam a szemem, és éreztem, hogy a szívverésem valamivel csillapodik, noha még mindig olyan érzésem volt, mintha bármelyik pillanatban kiugorhat a mellkasomból.
És ezen egy kicsit sem segített, hogy szinte hallottam, ahogy a belső hang a fejemben game overt mond, miszerint ezennel hivatalosan is elveszítettem a játszmát Zayn ellen.
Valamiért azonban mégsem éreztem magam jól emiatt.
Mintegy végszóként, a mellettem lévő fiú mocorgásra adta magát, mire a tekintetemet felé kapva arra lettem figyelmes, már nem rajtam, hanem mellettem fekszik, ezzel némileg esélyt adva arra, hogy viszonylag nesztelenül kimászhassak az ágyból.
Amilyen halkan csak tudtam, kínzó lassúsággal tornáztam magam ülésbe, a pillantásomat folyamatosan a még mindig mélyen alvó fiún tartva, magamban fohászkodva azért, ne ébredjen fel.
A megkönnyebbült sóhaj azonban egészen addig nem csúszott ki a számon, míg el nem hagytam a szobát.
Hálát adtam az égnek, vagyis inkább a fázós énemnek, hogy volt még annyi energiám tegnap este, hogy felkapjak egy pólót, noha ez is Zayn-hez tartozott, és nem most kellett nekiállnom valami ruhanemű után kutatni, ugyanis elnézve a szobában uralkodó káoszt az ajtóból, nem valószínű, hogy megtaláltam volna bármit is az elhagyott ruháimból.
A karomat összefonva magam előtt lépkedtem a hálószobába vezető folyosón, egészen ki a nappaliig, noha igazából fogalmam sem volt, merre akarok kilyukadni.
Azon kívül persze, hogy muszáj volt kijutnom onnan, leginkább a friss levegőre, azonban hamar beláttam, nem lenne túl jó ötlet egy szál semmiben felkutatni a teraszt, vagy éppen az udvart, így pár percnyi tétovázás után a legközelebbi ablak felé vettem az irányt, noha volt egy olyan érzésem, azt sem kéne teljesen kinyitnom, hacsak nem akarok pár nap múlva tüdőgyulladással feküdni.
Még ha egy részem ölni tudott volna azért, hogy be legyen zárva napokra, és egyedül legyen, azonban ezt a kis részt igyekezett elnyomni az a felem, amelyik oxigénért kapkodva nyúlt Zayn jelenléte után, mintha nélküle képtelen lenne a létezésre.
Az ajkamba harapva meredtem a kint elterülő kert egy semmitmondó részére, ahol a látóterem nagy részét az ablakkal szemben lévő több méteres fal foglalta el, mintha ezzel Zayn nem csak a nem kívánatos személyek belátását próbálta volna megakadályozni, hanem a saját maga kilátását bárki másra.
Képtelen voltam visszatartani a keserű mosolyomat, mikor rájöttem, ez annyira rá jellemző, hogy már fáj.
Nekem mégis megengedte, hogy belássak, sőt, még be is engedett magához.
Ahogy lassacskán eljutott a tudatomig, miszerint lényegében egyedül vagyok a házában, ami ritka alkalmak egyike, egyre inkább azon kaptam magam, hogy ide-oda jártatom a tekintetem a helyiségben, elszakadva az ablaktól és a kerttől, mintha a benti rész érdekesebb lett volna, noha nem most jártam itt először. Ellöktem magam a párkánytól, és lassú léptekkel körbejártam a nappalit, néhol végigsimítva egy-egy berendezési tárgyon, azon tűnődve, vajon mi késztethette Zayn-t a megvásárlásra, vagy éppen mi tetszhetett meg neki, bár nem sok mindent lehetett kiolvasni a bútorok kinézetéből, figyelembe véve a tényt, mindegyik fekete volt a kanapé kivételével. Ami egy kicsit furcsa összhangot adott az egésznek, így egy idő után már azon is elgondolkoztam, vajon ő volt e a lakberendező, vagy már bútorozottan vette a házat, de ismerve a kissé türelmetlen oldalát, be kellett látnom, az utóbbi a valószínűbb.
Még akkor is, ha ezért csillagászati összegeket fizethetett, na, nem mintha akkora érvágás lenne számára.
- Csak nem kutakodunk?érkezett a hang a hátam mögül, mire összerezzenve fordultam meg a tengelyem körül.
Ösztönösen kirázott a hideg Zayn elsötétült szemei láttán, miközben nem tudtam eldönteni, fázom vagy melegem van, és imádkoztam, hogy ne tűnjön fel neki, milyen hatással van rám a meztelen felsőteste, noha a V vonalára is tisztán ráláthattam, az igen laza melegítőnadrágjának köszönhetően.
- Inkább kíváncsiskodtunk. – köszörültem meg a torkom. – Miszerint hol lehet itt felvenni a fűtést.
Egy pillanatig rezzenéstelen arccal meredt rám, majd észrevettem, ahogy a szája széle szépen lassan felfelé húzódik.
- Fázol? – érdeklődött, miközben nem is próbálta leplezni a hangjában megbúvó szórakozottságot.
Elvégre hogy a fenébe fáznék, ha jelen pillanatban éppen ég az arcom.
- Kicsit. – feleltem szűkszavúan, miközben a hatás kedvéért még keresztbe is fontam a karjaimat, noha tudtam, éppen most csinálok hülyét magamból.
- Meg ne fázz itt nekem. – rázta meg a fejét, ahogy próbálta visszatartani a röhögést, majd hátat fordítva nekem, a falon elhelyezkedő kapcsolóhoz lépett, és tekert egyet rajta. – Bár szívesebben melegítettek volna én fel, a fűtés sem rossz megoldás. – vonta fel a szemöldökét, ezzel egy újabb rándulást eredményezve a gyomromban.
Azonban a helyett, hogy közelebb lépett volna hozzám, ez alkalommal elhagyta a helyiséget, pár pillanattal később pedig egy cigis dobozzal a kezében tért vissza.
- Cigi? – tartotta felém a dobozt, mire elhúztam a számat.
- Csak ha kávé is jár mellé. – válaszoltam.
- Nahát. Először a fűtést kellett felvennem neked, most meg kávét is főzhetek. Ha tudtam volna, hogy ekkora egy hajcsár vagy, nem hozlak haza. – sóhajtott fel drámaian, az arcomat látva azonban elnevette magát. – Nyugi, viccelek.
- Ha nem mondod, nem jövök rá. – morogtam az orrom alatt, miközben próbáltam elnyomni a feltörni készülő mosolygást.
- Helyezd magad kényelembe! – bökött a kanapé felé, és a konyha felé vette az irányt, amiről bár fogalmam sem volt, merre található, öt perccel később két bögrével tért vissza a kezében, meg valami tállal, amit a dohányzóasztal közepére helyezett, mikor helyet foglalt mellettem.
Gyakorlott mozdulattal a szája közé kapta a cigit, és meggyújtotta, majd pár slukk után a kávéért nyúlt.
- Nem szoktam hozzá az itthoni kávézáshoz. – fintorgott egy korty után.
- Miért is? – emeltem a számhoz a saját cigimet.
A nikotin marta a már amúgy is száraz torkom, amit egy kisebb szájhúzással reagáltam le, és gyorsan a bögrémhez kaptam, hogy enyhítsem az érzést.
- Nem is tudom, miért, de a hajnali hét órai megbeszélések nem igazán hagynak időt arra, hogy még gyors nyugalomban megigyam a reggeli koffein adagomat a házamban. – válaszolta enyhe iróniával a hangjában, amit egy amolyan most már mindent értek bólintással nyugtáztam.
- De gondolom, az nem mindennapos. – tűnődtem el.
- Heti öt alkalom. Ha pedig úton vagyunk, valamivel kevesebb, ha már a munka miatt hagynak minket aludni nyolcig, csakhogy valamiért egyikünknek sincs kedve egy hotelben reggelizni alig hat óra alvás után, és még egy fél nap repülés előtt. – mondta maga elé meredve, mintha éppen most is abban a helyzetben érezné magát.
De nem úgy nézett ki, mint aki undorodik, vagy éppen utálja azt; sokkal inkább, mint aki beletörődött.
- Egy ideje már nem mentetek sehova. – jegyeztem meg, egy kicsit terelve a témát.
- Most lett vége a turnénak, és még nem jelentettük be a következőt. – biccentett. – Szóval még egy ideig nem is fogunk szerintem.
Bólintottam, amit egy kisebb csend követett, mikor is egyikünk sem erőltette meg magát, hogy megtörje azt, noha egy részem szívesen hallgatta még volna a kisebb mesélését, melynek köszönhetően egyre több darabkát kaphattam Zayn-ből, és abból, ki is ő valójában.
- Na, és veled, mi a helyzet, Els? – nyomta el a cigijét a hamutálba, és a kezét a csupasz combomra csúsztatta. – Azt tudom, hogy te is két helyen laksz, na de azt nem, hogy miért. Bár gondolom, neked azért van időd a reggeli kávédra.
Szinte már gyanúval az arcomon sandítottam felé, állva a féloldalas pillantását, hátha észreveszek egy újabb elfojtott Zayn féle vigyorgást, azonban a tekintetében nyoma sem volt a viccelődésnek.
Komolyan úgy nézett ki, mint akit érdekel.
- Tizennyolc voltam, amikor elköltöztem abba a lakásba, ahova lényegében behatoltál. – vontam meg a vállamat.
- Az nem számít behatolásnak, ha a tulaj nem csinál semmit, hogy megakadályozza. – vonta fel a szemöldökét, és már húzta is a száját a védjegyének számító vigyorgásra. – Annyira azért nem volt megerőltető számomra, hogy besétáljak. De nem is ez az érdekes, inkább az, mi a fene késztetett arra, hogy egyből lelépj, amint nagykorú leszel?
- Meghalt a legjobb barátnőm. – válaszoltam, mintha a világ legtermészetesebb dolgáról lenne szó.
Ezzel elérve, hogy nem csak az ő álla essen le, hanem lényegében legbelül az enyém is.
Még sosem mondtam ki hangosan.
Láttam rajta, hogy akármennyire is erőlködik, képtelen szólásra nyitni a száját, és így volt ez pár hosszú pillanatig, míg végül feladta, és inkább a tettekre koncentrált, mint sem a szavakra, miközben éreztem, ahogy a combomon lévő kezével már az ujjaimra kulcsolja az övéit.
- Sajnálom. – suttogta, én pedig azonnal felvettem a nem számít maszkot, mint ahogy mindig is tettem, valahányszor megállítottak részvétet nyilvánítani annak idején.
- Régen volt. – vontam meg a vállamat, a tekintetemet a körömágyamra szegezve. – De nem is ez a lényeg. Csak miután elment, kicsit túl soknak éreztem plusz három tekintetet, amik ötpercenként azt kérdezgetik, hogy vagyok.
- Szóval leléptél. – fejezte be a gondolatmenetemet Zayn, én pedig bólintottam.
- Leléptem. Ahogy telt az idő pedig egyre kevesebbszer néztek rám úgy, mintha attól félnének, kiugrok az ablakon. – húztam keserű mosolyra a számat.
- Ezek szerint igen közel álltatok egymáshoz. – jegyezte meg a mellettem ülő fiú, az összekulcsolt ujjainkkal játszva.
- Mindent együtt csináltunk. – vontam meg a vállam. – Colin idősebb volt, és ez egyben volt előnyömre és hátrányomra. Tizenhat éves koromtól kilógtam vele, ahogy fütyült, úgy táncoltam, és még akkor is felnéztem rá, mikor mélyen belül tudtam, hogy hülyeséget csinál, illetve fogunk csinálni ketten. De sosem bántott. Csupán csak természetes volt neki, ki a főnök kettőnk közül, én pedig boldogan vállaltam az alárendelt szerepet, ha már valamilyen hihetetlen oknál fogva engem akart legjobb barátnőjének.
- Őt gyászoltad, mikor Avery-nél találkoztunk, nem igaz? – érkezett a kérdés, mire felkaptam a fejem, és Zayn felé sandítottam, aki rezzenéstelen arccal meredt rám, nekem pedig lassacskán beugrottak az este emlékképei.
Ahogy eleinte el sem akartam menni, mert nagyban el voltam foglalva a dátummal. Ahogy mégis engedek Caroline erőszakoskodásának, és hagyom, hogy elrángasson oda, ahol igazából senkit sem ismerek rajta kívül. Ahogy kint állok a kertben, mikor megjelenik Zayn.
Ahol lényegében minden elkezdődött.
Bólintottam, és hagytam, hogy a többi kép is magával ragadjon, lejátszva a szemem előtt a többi jelenetet is, újra élve a történeteket, az összes érzést és bizonytalanságot, amit Zayn magabiztossága okozott, aki már akkor is teljesen tisztában volt azzal, mit akar, velem ellentétben.
Órákig ülhettem volna zavartalanul a kanapén Zayn mellett, aki szótlanul fogta a kezem, miközben az összes találkozásunkat magam elé képzelhetem, azonban egyikünk sem számolt a dohányzóasztalon terpeszkedő telefonnal, ami egyik pillanatról a másikra éles csengésbe kezdett, a kijelzőn mintegy emlékeztetőül, miszerint a múltunk igen is jelen van, arra várva, hogy megkavarhassa a jelenünket; Perrie.

8 megjegyzés:

  1. Kedves Sophie!❤
    A legelején leírt dolgokat teljesen átérzem, senki nem hibaztat szerintem (legalabb is en biztos nem) azért, hogy nem hoztad a részt. A fèlév elég kemény, bocsánatkérés milliószor, elfogadva!
    Csodálatos lett a rész, megérte várni rá!
    Els és Zayn végre abbahagyták a játszadozást és remélem mostmár egy jó! szerelmi kapcsolat alakul ki közöttük, a múltbéli tényezők ellenére.
    Ellie oszintesege mindig is olyan dolog volt, amiből kimondva kevesebbet kaptunk mint Zayn, de ezt is megértük.
    Szerintem mindketten jó hatással vannak egymásra, hiába mond akárki akármit, szerintem így van.
    Fantasztikus volt a rész, nagyon de nagyon várom a kovit!
    xoxo,Roni♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Roni!<3
      Először is végtelenül hálás vagyok a türelmedért, és a támogatásodért, nagyon szépen köszönöm!<3
      Másodszor pedig eszméletlenül örülök, ha valóban elnyerte a tetszésedet, amit olvastál, nagyon szépen köszönöm!<333 Igen, Ellie valóban nem volt túl őszinte eddig, tényleg ez az első ilyen megnyílása Zayn felé, de nem hiszem, hogy ez lenne az utolsó ilyen alkalom.:)
      Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál, vigyázz magadra, és igyekszem a következővel, ahogy csak tudok!<333

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  2. Anyuka! <3
    Először is rettentően bízom abban, hogy jól sikerültek a vizsgáid és a dolgozataid, ha már ennyire túlhajszoltad magad! <3 (de a többit majd máshol ;) )
    Huh, most akkor jöjjön a keményebb rész :D <3 A cím elolvasása után esküszöm neked, minden eszembe jutott, csak éppen az nem, ami történt/történhetett kettejük között. De aztán jöttél te, mint zseniális író, aki mesterien bánik a szavakkal, és kanyarítottál egy olyan részt, amitől az állam a padlón koppant. :) <3 Először is, miért érzem azt, hogy még néhányszor visszafogunk kanyarodni ahhoz a bizonyos megismerkedéshez? Mármint, félre ne érts, imádom, és valahogy nagyon bízom abban, hogy bele fogsz még vinni egy olyan csavart ebbe az egészbe, hogy az állam a padlót fogja súrolni, mint minden alkalommal. :) <3 Aztán Perrie újabb felbukkanása kismillió és egy kérdést hozott magával, nem beszélve arról az estéről, amikor Zayn beszélt vele... :) <3 Szóval, kezdek már nagyon nagyon kíváncsi lenni, és téged ismerve a legnagyobb dologtól a legkisebbig lehet mindenről szó, bár valahogy egy újabb turnéhoz tudom kapcsolni... ha már az is említésre került a részben. De huh, nem is tudom! Rengeteg minden kavarog most bennem, jó is és rossz is egyaránt, szóval rettentően kíváncsi vagyok a következő részre! <3 Imádtam, és komolyan meghajlok tehetséged előtt! <3
    Vigyázz magadra Drága, hamarosan találkozunk! <3 Imádás van! <3
    xx Lorette T.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lányom!<3
      Nagyon aranyos vagyok, köszönöm szépen, egész jól sikerültek a lezárások, bár már a végére kicsit elegem volt, de hát azt hiszem, ezzel mindegyikünk így van!<33
      Oké, leragadtam a zseniális jelzőnél, amit komolyan nem tudok hova tenni, de imádlak és nagyon szépen köszönöm, bár eszméletlen túlzásnak tartom!<333 A többivel kapcsolatban pedig azt kell mondjam, az első találkozásoknak mindig nagy jelentősége van, lehet, itt sem lesz másképp, lehet mégis, de ismersz, nem lövöm le előre a poént, bármennyire is szeretném.;)<33 Mindenesetre remélem, nem okozok csalódást a folytatással kapcsolatban, és hogy minél előbb választ adhatok a kérdéseidre, és igyekszem a következő résszel, ahogy csak tudok.:)<3
      Na jó, azért én vitatkoznék azzal ki hajlik meg ki előtt, de imádlak és nagyon szépen köszönöm!<3333

      Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál, drága, vigyázz magadra és hamarosan találkozunk! Imádás <33

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  3. Kedves Shopie!
    Teljes mertekben ertheto miert nem volt eddig resz...ez teemeszetes.

    Imádtam a fejezetet!

    Szep hetet!
    Szia
    BezTina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága BezTina!
      Köszönöm szépen a türelmedet, továbbá a véleményedet, nagyon-nagyon örülök, ha tényleg tetszett, amit olvastál!<333

      Szép napot!:)

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  4. Drága Sophie!❤
    Először is, el kell, hogy mondjam, hogy nagyon ideges vagyok, mert már egyszer leírtam a kommentet, de egy pillanat alatt eltűnt, még csak pislogni se tudtam.
    A történet. Egyszerűen. Csodálatos.
    Meg kell, hogy mondjam, már vártam, hogy a Colin-téma újra felszínre kerüljön a beszélgetésekben. Valami ilyesmi elmélyülésre számítottam, hogy visszaemlékeznek.
    Csak szerintem, vagy nem vagyok egyedül azzal, ha azt mondom, Zayn részről részre aranyosabb? Olyan diszkrét volt, amikor megtudta Colin-t, és valamilyen szinten az, hogy emlékezett az első találkozásukra, szintén szívmelengető. Meg ez azt is jelenti, hogy sokat jelent neki, mert azért mégis megjegyezte.
    Perrie-ről pedig annyit, hogy szerintem olyan mint a szappan. És mégha még nem is mardossa se Ellie-t a tény, hogy Perrie-ről nem tud semmit, ott lappang, és feltörni készül. Visszatérve a szappanos hasonlatomhoz, Perrie lassacskán ki fog belőlük szívni valamit, ami a valóságban kosz, itt inkább valami jó. Szóval meglátásaim szerint Perrie az alattomos gyilkos (nem szószerint) szerepét fogja betölteni. De azért remélem, hogy ez egy zátonyra futott tippem.
    Az írásod pedig még mindig csodálatosan frenetikus, a véleményem szerint, és a késéssel kapcsolatban pedig annyit, hogy nem az a lényeg, hogy mikor hozod a részt, hanem hogy egyáltalán hozod. Mert már maga az is megtisztelő, hogy a saját szabadidődet áldozod fel a szórakoztatásunkért. Nem azt mondom, hogy nem hiányzott a történet, mert brutális volt. De kiengesztelésül kaptunk vasárnap egy részt, ami felülmúlja a várakozást.
    Nem tudom mit kéne még mondjak, szóval csak annyit, hogy jövőhéten találkozunk!<3

    Xx, Christal ��

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Christal!<3
      El tudom képzelni, milyen bosszantó lehet, velem is megesett már párszor és tényleg nagyon idegesítő tud lenni!<3
      Hú, fogalmad sincs, mennyire örülök, ha valóban elnyerte a tetszésedet, amit olvastál, különös tekintettel a Colin-részre értve, és be kell valljam, nagyon tetszik a megfigyelésed/véleményed Zayn karakterével kapcsolatban. Valóban én is úgy érzem, fejlődik Ellie mellett, noha ahogy a rész vége felé 'kiderül', van még néhány homályos részlet vele kapcsolatban, de hát előbb vagy utóbb minden kiderül.<3
      Perrie valóban kicsit olyan, mint a szappan, ahogy leírtad, és nagyon ködös vele kapcsolatban is minden, de persze átmenetileg, és ahogy sejted, hamarosan a felszínre törnek a dolgok, de persze mindent a maga idejében. Mindenesetre imádom a tippjeidet, és kíváncsi vagyok, mennyire fognak beválni.:)<33
      Ahogy már korábban is fogalmaztam, lényegében részemről az öröm, ha írhatok, mégpedig úgy, hogy el is nyeri a tetszéseteket, na akkor aztán főleg boldog vagyok, bár az, hogy valaki a frenetikus jelzővel illeti meg a történetet, na azt álmomban sem gondoltam volna, de eszméletlen hálás vagyok, imádlak, és nagyon szépen köszönöm!<333 Bár azért még mindig van némi bűntudatom, ha alkalmanként becsúszik egy-egy késés.:)

      Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál, vigyázz magadra, és hamarosan találkozunk!<3

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés