-->

2016. február 7., vasárnap

24. - Feledés

Sziasztok drágáim!
Először is remélem, mindenkinek nagyon jól telt a hétvégéje, továbbá, hogy túléltétek az elmúlt hetet, minden maradandó károsulás nélkül!<3 Másodszorra pedig szeretném megköszönni az előző részhez érkezett összes visszajelzést, pipa, komment és egyéb formában, nem győzöm hangsúlyozni, mennyire hálás vagyok mindenért, köszönömköszönöm!<333 Ti vagytok a legjobbak, ez egyértelmű.:)
Harmadszorra pedig szeretném előre jelezni, hogy nagy valószínűséggel a következő rész csak egy hetes kimaradással fog érkezni, ugyanis sikerült kissé sűrűre belőni a jövő hétvégét, mindenesetre igyekezni fogok, ahogy csak tudok!
Negyedszerre pedig, Zayn-szemszöggel készültem a mai részben, ugyanis úgy gondoltam, ideje egy kis részletet látnunk belőle is a történtek után, noha úgy érzem, önmagához hűen még mindig nem mutatott meg mindent magából, de ami késik, nem múlik.:)
Nem is pazarlom tovább a szót, nagyon szépen köszönök mindent, vigyázzatok magatokra, és hamarosan találkozunk!


Jó olvasát x

-xoxo, Sophie V.


**********



Zayn

Rezzenéstelen arccal bámultam az üveg túloldalán lévő külvilágot, miközben az ablakon kopogó esőcseppeken kívül csak a saját lélegzetvételemet hallgattam, ahogy néha-néha kifújtam egy-egy füstfelhőt a számon. Fogalmam sem volt, mennyi ideje állok egy helyben, és nézek ugyanabba az irányba, azonban miután már harmadszorra káromkodtam egy sort, amiért nem tudtam több slukkot szívni a cigimből, beláttam, talán ideje lenne arrébb tolnom a seggem, hogy valami hasznosra is adjam a fejem a mai nap során.
Aztán rájöttem, hogy igazából leszarom, és ott folytattam, ahol abbahagytam; a semminél.
Hallottam, ahogy a háttérben rezegni kezd a telefonom, azonban még ez sem keltett bennem semmiféle késztetést arra, hogy megmozduljak, ugyanis tudtam, ha valami életbevágóan fontos dologról van szó, egy másikon keresnek. Ezen csak munkaügyben hívnak, márpedig a legutolsó dolog, amire jelen pillanatban vágytam, az a cseszegetés, miszerint ha már ennyire ki vagyok az élettől, hogy beszélni sincs kedvem, legalább vágjam le magam, és írjam ki magamból az utálatomat a világ ellen, annak legalább értelme is van. Azonban, csak úgy mint Louis, a többi fiúval ellentétben én képtelen voltam nyomásra írni a dalokat. Nekem szükségem volt valamiféle csendre, ahol senki sem tudta, mire készülök; ezért is kaptam pár meglepett arcot, amikor néhanapján megjelentem a fiúknál egy-egy nyers szöveggel.
Az már más kérdés, hányszor javították át őket.
De igazából nem panaszkodhattam; nagyrészt tetszett nekik, amit írtam.
Csak azt nem bírtam, amikor ki akarták találni, éppen milyen lelki állapotomban sikerült lefirkantanom azt, amit.
Szóval nem igazán törtem felvenni a telefont. Mondjuk egy részem azért sejtette, nem sokáig élvezhetem ezt a fajta magányt, mielőtt valaki rám tör, és követeli, hogy szedjem össze magam, ha felügyelő bizottság nem is, a fiúk közül valaki biztos, Louis kivételével, aki csak akkor jön, ha én hívom, ugyanis pontosan tudja, mennyire gyűlölöm, ha valaki az arcomba mászik.
Elvégre ő sem bírja. Talán ezért is értjük meg egymást.
A többi fiú esetében azonban nem reménykedtem túl sok jóban, már ami Harry-t és Liam-et illeti, még Niall-től is el tudtam tekinteni. Ők nem mondanának erre mást, csak azt, hogy egy idióta vagyok, amiért elüldöztem az egyetlen normális lányt, akit sikerült összeszednem Perrie óta, amit már amúgy is tudok, innentől kezdve nem volt szükségem semmiféle kioktatásra, főleg nem tőlük. Ugyanis bár mindenkinek megvan a maga baja, a különbség az köztünk, hogy én nem próbálok úgy tenni, mintha tisztában lennék a dolgaikkal, velük ellentétben, miközben ők szart sem tudnak az enyéimről. Nem azt mondom, hogy nem állunk közel egymáshoz, mert igen, de ez az igazság.
A negyedik cigaretta után úgy döntöttem, ideje szünetet tartani, hacsak nem akarok később egy újabb dobozzal venni, márpedig semmi kedvem nem volt szívességet kérni senkitől sem, Louis meg úgysem akar majd adni, azt pedig egyenesen kizártnak tartottam, hogy emberek közé menjek, és esetleg felismerjenek; az hiányzott a legkevésbé.
Meg hát persze milyen példát mutatnék, ahogy éppen cigivel a kezemben mászkálok a belváros közepén.
Felszívtam magam, és gyakorlott mozdulattal elnyomtam a csikket a párkányon elhelyezkedő hamutálba, és a nappali felé vettem az irányt, hogy azért megnézzem, ki keresett, amolyan, ha már nincs jobb dolgom alapon, azonban elég volt egyetlen pillantást vetnem a névre, és elfintorodtam.
- Így legyen kibaszott ötösöm a lottón. – morogtam, miközben feloldottam a képernyőzárt.
Noha pontosan tudtam, mennyire rohadtul nem számítana, ha ötösöm lenne.
Szinte már szenvedve tárcsáztam fel a számot, abban reménykedve, az illetőnek közbejött valami halaszthatatlan az elmúlt pár percben, ami miatt képtelen lesz felvenni a telefont, azonban miután pillanatokon belül választ kaptam a hívásra, be kellett látnom, még mindig nem én irányítom a sorsot.
Sajnos.
- Na, csak sikerült megtalálnod a telefonodat. – szólt bele köszönés nélkül, de ez alkalommal hajlandó voltam tudomást sem venni a hangjából áradó arroganciáról.
Noha maga a személy aztán minden volt, csak arrogáns nem, csakhogy tehetségem volt ahhoz, hogy mindenben megtaláljam a rosszat.
- Igen, Liam? – hagytam figyelmen kívül a megjegyzését, jelezve, nincs kedvem beszélni, zárjuk rövidre.
- Merre vagy? – változott meg egyik pillanatról a másikra a hangvétele gúnyosról aggódóba.
- Itthon? – kérdeztem vissza felvont szemöldökkel, miközben levágtam magam a kanapéra.
- És voltál másfele is, mióta két napja beszéltünk, vagy azóta sem mozdultál ki? – érkezett a vallatás újabb pontja.
- Azóta sem. – feleltem tömören, egy szemforgatás kíséretében, miszerint mindjárt érkezik a kiosztás. – Miért?
- Gondolom felesleges megkérdeznem, megfeledkeztél  e a tegnapi gyülekezésről Niall-nél, vagy csak alapjárat nem volt kedved odatolni a segged.
Ami azt illeti, igazából tényleg megfeledkeztem róla, azonban azt is tudtam, tök mindegy, mennyire bizonygatom ezt Liam-nek, úgysem fog hinni nekem.
- Zayn? – ébresztett fel a pillanatnyi bambulásomból. – Itt vagy még?
- Aha, bocs. – tértem vissza a való életbe. – Elfelejtettem. Sajnálom. – dörzsöltem meg a homlokom. – Öhm… mikor találkoznátok legközelebb?
Nem válaszolt rögtön, azonban idáig hallani lehetett az agya kattogását, mintha valami nem tetszett volna neki.
- Haver, mi van veled? – szólalt meg végül.
- Mi lenne? – köszörültem meg a torkom, ugyanis kezdtem komolyan félni, hogy Liam esetleg még képes lesz idejönni a nagy gyanakvásában, márpedig ami a legkevésbé sem hiányzott jelen pillanatban, az a lelkem ápolgatása volt.
De nem azért, mert Liam jelenlétét nem bírtam volna elviselni, mert ez nem így van; az egyetlen, ami miatt túl negatívként tüntetem fel a vele való kapcsolatomat, azt egyedül a saját, köcsög viselkedésemnek tudható be.
Egyszerűen csak nem bírtam volna elviselni senki sajnálatát.
- Az oké, hogy nem az életörömödtől való kicsattanásodról ismerlek, de most kifejezetten szarul fest a hangod, ember. – nevetett fel kínosan. – Annyira, hogy bele sem akarok gondolni, hogy nézhetsz ki. – tette hozzá, mire akaratom ellenére valamiféle vigyor szerű kúszott az arcomra.
- Cseszd meg. – válaszoltam, önmagamhoz hűen, amit egy sor nevetés követett.
- Na, de komolyan, minden oké? – komolyodott el ismét. – Vagy hagyjalak, mert majd a barátnőd mindent megold?
Valamiért a barátnő szó hallatán pillanatokon belül olyan görcsöt éreztem a gyomromban, amit régóta nem, miközben olyan érzésem volt, mintha valami szétfeszített volna belülről.
Bár igazából nem most volt először, hogy így éreztem; csak éppen nem engedtem meg magamnak azt a luxust, hogy szenvedjek is miatta.
 Egy idő után már úgy voltam vele, nem számolom a napokat, amolyan minden mindegy alapon, na, nem mintha valóban minden mindegy lett volna, azonban valahogy a tizennyolcadik és tizenkilencedik nap között, mikor éppen nem akartam összetörni magam körül minden berendezési tárgyat a tehetetlenség érzésétől, mintha csillapodott volna bennem valami. Nem azt mondom, hogy nem fájt, és hogy nem érdekelt; de még mennyire, hogy érdekelt.
De ez nem olyan fájdalom volt, mint az eddigi, azzal a különbséggel, hogy ez hagyott levegőhöz jutni, cserébe csupán csak megbújt a bőröm alatt, és néha úgy döntött, szorít egyet-kettőt a mellkasomban, hogy azért emlékeztessen, mekkora egy seggfej vagyok, csak úgy néha napján.
Mintha elfelejtettem volna. Mintha el tudnám felejteni.
Ahogy teltek a hetek, egyre inkább azon kaptam magam, lassacskán összerakom magamban a szenvedésem kisebb darabkáit, vagyis inkább a mit miért részét, ha már akaratlanul is eszembe jutott, utoljára akkor utáltam ennyire élni, mikor Perrie kidobott.
Nem, Liam, nem valószínű, hogy a barátnőm mindent megold.
- Nincs barátnő. – válaszoltam végül amilyen gyorsan csak tudtam, abban reménykedve, Liam leszakad a témáról, azonban még én magam sem hittem el, hogy ez valóban megtörténne.
- Ó.
Hálát adtam az égnek, amiért sikerült ledöbbentenem, noha nem igazán értettem, ezen mi az olyan rohadt meglepő, ha már azon is ki volt akadva, hogy nem csak egy éjszakára akadtam össze Ellie-vel, még akkor is, ha igazából soha sem fejtettem ki az iránta érzetteket.
De nem csak neki, senkinek sem.
- Sajnálom, haver.
- Ne sajnálod. – mosolyodtam el keserűen. – Majd csak jön a következő.
- De nem biztos, hogy olyan, mint ő. – mondta Liam, némi óvatossággal a hangjában, amiből arra következtettem, pontosan levágta, mennyire mű volt az előbbi mondatomból áradó lazaságom.
- Mind ugyanolyan, nem igaz? – préseltem ki magamból a mondatot, még akkor is, ha legszívesebben üvöltve szétvertem volna valamit.
Ellie aztán minden volt, csak nem ugyanolyan.
És én elbasztam. Mint minden mást.
- Ahogy vesszük. – mondta. – De azért egyben vagy?
- Ja, fogjuk rá. – feleltem. – Holnapra már ennyi bajom sem lesz.
Bár ebben eléggé kételkedtem.

Meglepő módon este nyolc körül rájöttem, igazából mennyire unom magam egyedül, főleg, miután a Liammel való beszélgetés kissé ráébresztett az emberek hiányára, vagyis leginkább a fiúk hiányára, ami már jóval Ellie előtt megfogalmazódott bennem, ez alkalommal azonban kissé nagyobb késztetést éreztem arra, hogy felkapjam a telefonom és feltárcsázzam az egyetlen embert, aki benne lesz bármiben, amire készülök.
Még akkor is, ha a világ legnagyobb hülyeségéről is van szó, és ezért valószínűleg még szétrúgják a seggünket, abban az esetben, ha lebukunk persze.
Kissé idegesen doboltam magam mellett az ujjaimmal, miközben arra vártam, Louis felvegye, ugyanis egy részem már komolyan kezdett kételkedni abban, valóban kapható lesz e a ma estére, figyelembe véve a tényt, egyszer igen csúnyán megjártuk már emiatt, másodszor pedig kidobta őt a barátnője, noha igazából akkor nem derült ki, mi is történt valójában azon kívül, hogy kegyetlenül berúgtunk.
- Mondjad, Zayn. – szólt bele a telefonba, visszarángatva ezzel a valóságba, mire erőt vettem magamon, és valamiféle magabiztosságot erőltettem a hangomba.
- Mondd, hogy egyedül döglesz éppen a tévéd előtt! – ráztam meg a fejem reménnyel a hangomban.
- Nem teljesen, az erkélyen vagyok, de a fele talált. –válaszolta szórakozottan.
- Avery? – kérdeztem gyanakodva.
Valamiért nem tartottam volna jó ötletnek, ha tanúja lenne annak, amire készülünk, már ha Louis valóban igent mond.
- New Yorkban. Miért?
- Arra gondoltam, ideje lenne elővennünk a tartalékot. – mondtam, miközben fél kézzel felrángattam magamra a dzsekimet.
Csend következett a vonal túloldaláról, azonban ez nem az a fajta csend volt, ami után az jön, hogy elmehetek a picsába a barom ötleteimmel együtt.
Ennyire azért ismertem Louis-t.
- Azt hittem, már nem csinálunk ilyet. – jegyezte meg gyanakodva.
- Ne legyél szent, szerinted nem tudom, mit csináltál Niall szülinapján a teraszon?
- Jól van, győztél. Mikor? – adta meg magát.
Az órára pillantottam.
- Tíz perc és nálad vagyok. – feleltem, és kinyomtam, majd pedig felkaptam a kulcsaimat és az ajtó felé vettem az irányt.
Azonban a biztonság kedvéért azonban megtapogattam a kis zacskót a zsebemben, hogy biztosra menjek, hibát követek el.
De minden jobb volt, mint hogy beismerjem, Ellie elvesztéséhez képest ez semmi.

9 megjegyzés:

  1. Zayn gif omfgs <3
    Aranyos volt, és jajj, Zaynie szemszögben szenvedést és negativitást olvasni valamiért mindig olyan szomorú, de mégis végtelen mosolygásra késztető dolog... A lehető legjobb értelemben, természetesen!
    Nagyon tetszett. Azt hiszem, talán most kommentelek először, pedig már egy jó ideje nyomon követem és szeretem a történetedet. Imádom, amiért ennyire földhöz ragadt és valósághű, ritka, de csodálatos dolog, úgyhogy grat!
    Várom a következőt! :) xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Reasonelll!<3
      Nagyon-nagyon örülök, hogy olvashatok tőled is, szóval köszönöm szépen, hogy írtál, továbbá eszméletlen boldog vagyok, ha valóban elnyerte a tetszésedet, amit olvastál, és hálás vagyok a kedves szavakért.<333 Remélem, a következőkkel sem fogok csalódást okozni.:)

      Igyekszem az új résszel, ahogy csak tudok, még egyszer köszönöm szépen, hogy írtál és hamarosan találkozunk!<3

      u.i.: a gif nekem is tetszik.<3

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  2. Na ezt ne drágám!
    Ezt nem teheted kérem szépen velem!
    Ellie és Zayn sztornó? Mi az, hogy nincs barátnő?
    Zayn! Ennyire hülye vagy vagy mi a frasz?
    Én lesokkoltam.
    Remélem rosszul gondolom, hogy az füves cigi a dzsekiben, de ha realistaként nézem, 0% az esély.
    Remélem hamar osszekapja magát Zayn és bocsánatot kér Els-től, vagy valamit tesz, hogy visszaszerezze!
    Csodálatos lett, imádtam!
    Nagyon várom a következőt, kellemes hetet!❤
    xoxo,Roni♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Roni!<3
      Tudom most kicsit kaotikusnak és néhol túl keménynek tűnhet a történet, vagy legalább is ezen a ponton, de ígérem rendbe fognak jönni a dolgok; hogy milyen kifejlettel, az még néhol számomra is rejtély, de Zayn előbb vagy utóbb megválaszolja a fel nem tett kérdéseket, ezt garantálni tudom.:) Ahogy nemsokára Ellie is felbukkan.;)
      Mindenesetre nagyon örülök, ha tényleg tetszett, amit olvastál, nagyon szépen köszönöm, igyekszem a következő résszel, ahogy csak tudok, addig is jó hétvégét, és hamarosan találkozunk!<3333

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  3. Anyuka! <33
    Először is rettentően röstellem, amiért az előző részhez nem kommenteltem, de a mai napig teljesen abban a hitben éltem, hogy megtettem :'(
    Szóval akkor az előző részről. <3 Esküszöm neked, hogy még eddig egyszer sem fordult elő az, hogy nem tudtam volna mit kezdeni egy-egy résszel, és ez megtörtént. Félre ne érts, zseniálisan sikerült, és minden egyes elolvasás után szerelmesebb leszek, de akkor sem tudtam feldolgozni a történteket. Kérdőjelek ezrei villognak előttem, hiszen voltál annyira szadista (imádlak<333), hogy kétértelmű dolgokat írj. <33 Mert jöttél te, mint a szavak mestere és összekuszáltál mindent. Már az sem tiszta a kapcsolatukkal kapcsolatban (köszönjük neked szép magyar nyelv), ami eddig az volt. Szóval komolyan, de nagyon komolyan menj a francba imádott írónőm <33 És aztán elolvastam a mai részt, és drágám remélem csuklottál, mert ennyit még egyhuzamban nem emlegettek az is biztos. <33 Kérlek légy velem őszinte, MIÉRT KELLETT EZT CSINÁLNOD?? :o Még csak most békültek ki, már ha egyáltalán kibékültek rendesen, és akkor rájuk rontasz... :'( Kegyetlen szörnyeteg vagy, de valamilyen oknál fogva képtelen vagyok haragudni rád <333 És ennek legfőképpen a résszel kapcsolatos oka az, nem más mint a szerelmeim felbukkanása. :3 <33 Liam eszméletlenül aranyos volt ebben az aggódó apuci szerepben, régen találkoztam már vele, szóval köszönöm neked a viszontlátás örömét <33 Aztán hello-bello Louis drága, aki ismételten hozta a BTS-beli szerepét, és azt hiszem, ismételten rá kellett arra döbbennem, hogy szükségem van rá <33 És persze köszönöm neked, amiért Zayn szemszöggel leptél meg bennünket, hiszen ez mindig különleges <33 Egyre jobban várom már az ilyen alkalmakat, hiszen ilyenkor mindig csitul a bennem tomboló tinilány <33 Szóval imádtam azt, hogy ennyire piszkosul jól megírtad mind a két részt! Imádtam azt, hogy ennyire piszkosul át tudtad adni az érzelmeiket és azt, hogy ennyire jól hatottál az enyémekre! Imádtam azt, hogy ennyire piszkosul tökéletes párosokkal dolgozol, ohh Zellie és ohhh Zouis <333 Köszönöm neked ezt az élményt, is! <333
    Kitartást a jövőhéthez, és vigyázz magadra! <3 Ha csuklasz, előre is elnézést :) <3
    Hamarosan találkozunk! <3
    xx Lorette T.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lányom!<3
      Először is remélem te is csuklasz, amiért én is elnézést kérek hehe, ha tényleg így van.:)<3
      Másodszor is ne viccelj, örülök, hogy egyáltalán jelen vagy és boldoggá teszel hétről hétre a jelenléteddel, de számomra öröm, ha akkor írsz amikor időd van és szeretnél.<33 Szóval e miatt nehogy bocsánatot kérj, mert megtalállak (tudod, hogy én is imádlak<3).
      Na már most ami a részeket illeti, szadista énem engem is felülmúlt, noha nem tudtam, most utálni fogtok, vagy szeretni - mondjuk az előbbiben jobban bíztam - az események miatt, de megígérem, minden kérdésedre igyekszem minél hamarabb választ adni. Ahogy a szereplőkkel kapcsolatos miértekre is, noha komolyan olyan érzésem van, maguk írják a történetet, de ezt gondolom minden egyes alkalommal elmondom (hú de belejöttem).
      Ami a régi/új szereplők (szerelmeink) felbukkanását illeti, reméltem tetszeni fog, gondoltam, itt az ideje egy kis Ziamnek, ha már Liam szerintem most bukkant fel először a történetben, Zouis pedig elengedhetetlen, Louis meg még inkább, és nekem is szükségem van rá, de hát ha minden igaz nem sokára visszatér valahol máshol, de erről majd később.;)<3
      Részemről az öröm, hogy Zayn-szemszöggel készülhettem, továbbá, ha el is nyerte a tetszésedet, a történet vége előtt még biztos lesz ilyen rész.<3
      Én pedig piszkosul köszönöm a kedves szavakat és a szüntelen támogatásodat, hálás vagyok mindenért, köszönöm szépen, és remélem a jövőben sem okozok csalódást.<3333
      Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál, vigyázz magadra, drága, és hamarosan találkozunk!:)<33

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  4. Drága Sophie!❤
    Te. Jó. Ég.
    Tudtam, hogy az előző rész végén valami eltört, de hogy ez lett belőle...
    Zayn egy nagyon rossz döntést hozott, ha már társaságra van szüksége, ne ilyen programot találjon ki... De a személy tökéletes! (huhh, előjött a nagyon Louis imádó énem... hupsz)
    De amennyire tökéletes, annyi hibája is van. Például ez. Nem kellett volna belemennie, nagyon rossz ötlet.
    Plusz azt nagyon sajnálom, hogy a következő rész nem Zayn szemszöge lesz. Bár majd valahogy tuti megoldod, hogy találkozzon Ellie-vel, de tiszta homály lesz, van egy olyan érzésem.
    És igazából egyre jobban sajnálom, hogy kitalálom előre a dolgokat. Zaynben nem volt annyi, hogy bocsánatot kérjen.
    Huh.
    Zayn tényleg nem mutat meg sokat magából. Olyan rejtélyes, de mégis ez teszi olyannál, amilyen.
    És hidd el nekem, frenetikus amit te művelsz.❤

    Xx, Christal 🌌

    Ui.: Nem nagyon tudok mást mondani az írásodról, mert mint mindig, most is elfogytak a szavaim, ha a részről kell meséljek❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Christal!<3
      Valahogy sejtettem, hogy Zayn régebbi énjének, illetve inkább az elnyomott énjének előbukkanása nem feltétlenül fog pozitív visszajelzést kapni, noha abban egyetértünk, Louis a tökéletes társa, ha valami rosszról van szó.;)
      Az a találkozás valóban meg fog történni, ahogy egy újabb Zayn-szemszög is, főleg most így a történet lassan közeledő vége felé, hogy minden kérdésre választ adhasson, ha már valóban keveset mutat meg magából.
      Egyébként esküszöm valami gondolatolvasó vagy, vagy én nem tudom, de ez nagyon vicces és ijesztő egyeben, mindenesetre örülök, hogy ennyire egyre jár az agyunk.<33
      Mindenesetre a frenetikus nekem sosem lesz megszokott, ahogyan a pozitív energia sem, amit azzal adsz, hogy ilyen szépeket írsz nekem, szóval nagyon szépen köszönöm, imádlak és eszméletlen hálás vagyok mindenért!<333

      Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál, jó hétvégét, és hamarosan találkozunk!;)<3

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  5. Kedves Shophie!
    Frenetikus volt!
    Zayn szemszogebol olvasni pedig kulon orom volt :)

    VálaszTörlés