-->

2016. március 6., vasárnap

27. - Fulladás


Sziasztok!:)
Először is remélem mindenkinek nagyon jól telt a hétvége, és hogy megúsztátok az elmúlt egy hetet mindenféle maradandó károsulás nélkül, továbbá hogy elég energiát gyűjtöttetek a következő hétre, ha már mindjárt itt a hosszú hétvége (hála az égnek).<3 Aki pedig velem együtt szenved, annak kitartást, drágáim, már nincs sok hátra a félévből, és mondogassuk azt, hogy ennek a végén itt a nyár.:)<33
Ami az előző részt illeti, szeretném megköszönni az összes visszajelzést, amit vele kapcsolatban kaptam, eszméletlenül hálás vagyok minden kedves szóért és támogatásért, nagyon szépen köszönöm, ti vagytok a legjobbak, és a világ összes virtuális ölelését küldöm mindenkinek!<333
Viszont most kivételesen két dolog is lenne, amit szeretnék mondani:

1. A következő fejezet valószínűleg egy hét kimaradással érkezik, ugyanis borzasztó zsúfolt lesz a hétvége, ezért pedig elnézéseteket kérem, igyekszem ezentúl elkerülni a csúszásokat!
2.. Ami az elkövetkezendő részeket illeti, szeretném a tudomástokra adni, hogy ezen a részen kívül még három van hátra az epilóguson kívül, én legalább is így terveztem, azonban hogy ezt mennyire sikerül összehoznom, az már egy teljesen másik kérdés, de hát reméljük a legjobbakat, engem ismerve bármi lehetséges hehe.

De nem is pazarlom tovább a szót, sok sikert a következő hétre, drágáim, vigyázzatok magatokra, köszönök szépen mindent és hamarosan találkozunk!<3

Jó olvasást x

-xoxo, Sophie V.


***********


Valamilyen hihetetlen okból kifolyólag megéltem azt, hogy egy egész héten át senki sem akart belőlem kiszedni semmilyen információt, csak mert azt látta rajtam, a minimális életkedvem is hiányzik – csakhogy bármennyire is fohászkodtam ezért az elmúlt pár évben, mégsem tudtam eldönteni, ennek örülnöm kellene e.
Mondhatnám, hogy zavart a figyelem hiánya, azonban ezzel a világ legnagyobb baromságát jelenteném ki, ráadásul még hazudnék is, ha figyelembe vesszük a tényt, miszerint világéletemben utáltam, ha a rám figyelnek, nem számít, mennyire kegyetlen a helyzet.
Márpedig a mostani az volt. Utáltam bevallani magamnak, de az volt.
De ezt egészen addig nem ismertem be, míg nem sokkal a viszontlátás estéjét követően ismét azon kaptam magam, hogy valahogy a főzés közben a földhöz csapódtam, a jelenet pedig megismétlődött két nappal később, csak akkor a nappaliban, miközben rendet raktam a cuccaim között.
Tudtam, sőt, többszörös ígéretet is tettem, hogy szólok, ha ilyen történik velem, azonban ahogy teltek a napok a történtek óta, egyre inkább azon kaptam magam, nem akarok róla beszélni. Ahogyan másról sem.
Az első eset után azt gondoltam, előbb vagy utóbb én is megfeledkezem róla, onnantól kezdve pedig nincs miért aggódnom, azonban miután a felállást követő nyomasztó érzésem másnapra sem múlt el, be kellett látnom; igenis van miért. De még mennyire, hogy van.
De előbb estem volna össze még háromszor, mint hogy ezt bárkinek is eláruljam.
Nem mintha nem bíztam volna meg senkiben, azonban  nem tudtam, mitől rettegtem jobban; a gondolattól, hogy mostantól bármikor megtörténhet velem ez, akár a legváratlanabb pillanatban is, vagy hogy akinek elmondom, az rögtön Zayn-hez fogja kötni, ez által pedig az ő fülébe is eljut, hogy valami nem stimmel velem.
Bár volt egy olyan érzésem, nem sok mindent tudott volna kezdeni ezzel az információval.
Elvégre Zayn-ről sok mindent el lehetett mondani, csak azt nem, hogy idióta; pontosan tudta, mit tett velem. És ez megijesztette.
Máskülönben nem történt volna meg a klubban az, ami megtörtént.
Nem vártam el, hogy keressen utána, noha lehet épp azért, mert pontosan tisztában voltam azzal, a valószínűsége ennek egyenlő a nullával, főleg, ha arra gondolok, a csók már önmagában döbbentséget váltott ki belőlem. Az, hogy belefutottam, már kevésbé.
Nem hiába tartom magam a korábbi állításomhoz, miszerint előle tényleg nem menekülhetek. Ha Zayn meg akar találni, a világ végéről is képes lesz előkeríteni; olyan nincs, hogy nem az történik, amit ő akar.
Ezért is értettük meg egymást olyan könnyen, elvégre én meg aztán szenvedhettem, mégis megtettem érte mindent.
Talán még többet is, mint kellett volna.

Megkönnyebbülten fújtam ki a benntartott levegőt, miközben kiléptem a lakás ajtaján a hűvös estébe, megcélozva a bejárathoz felvezető lépcsősort,  hogy helyet foglalhassak rajta, ha már odabent a csend kezdett egy kissé fojtogatóvá válni, idekint meg még javában zajlott az élet, hiába múlt el fél tíz, és zárt már be minden egyes hely az utcában, az autók megállás nélkül suhantak el az épület előtt.
Egy kisebb szél hatására még jobban összekuporodtam ültömben, de éppen csak annyira, hogy még kényelmesen hozzáférhessek a zsebembe rakott dobozhoz, amiből dideregve előhalásztam egy szál cigit, miszerint hideg ide vagy oda, a lakásban mégsem gyújthatok rá.
Nem mondanám, hogy drasztikusan emelkedett volna az általam fogyasztott cigaretták száma, bár kénytelen voltam beismerni, ma már egyedül is képes vagyok kiülni a ház elé, holott korábban ez meg nem fordult volna a fejemben, és ha ez nem lenne elég, valamennyire rituálévá vált, mint az esti programom, de még nem aggódtam. Úgy voltam vele, ez legyen a legnagyobb bajom.
Noha mélyen belül pontosan tudtam, már van ennél nagyobb problémám is, amiről nem vagyok hajlandó tudomást venni, csakhogy elég volt felidéznem valamelyik esetet, és olyan érzésem volt, mint akit jó erősen pofon vágtak. Erre pedig egyáltalán nem volt szükségem.
A város zajával ellentétben, ami valamiért kifejezetten nyugtatóan hatott rám, főleg az esti órákban, nem csak a körülöttem lévőket meglepve, de még saját magamat is; ugyanis köztudott volt, mennyire utálom az autókat, mikor nem tudok tőlük aludni.
De az elmúlt pár hétben ez sem zavart már, ahogy lassacskán már semmi, egy dolog kivételével; ha bárki róla kérdez. Vagy rólam, vagy rólunk.
Elvégre mit tudtam volna válaszolni a semmin kívül? Hiszen való igaz volt, hogy semmi sem történik velem, vagy éppen velünk, bár a vele kérdésre nem tudtam volna biztos választ adni, figyelembe véve a tényt, hogy semmit sem hallottam róla. Még annyit sem, mint az elején, márpedig az se volt több néhány kósza képnél vagy hírnél, de még azoknak sem volt különösebb jelentősége.
- Zavarok? – zökkentett ki a gondolkozásomból egy vékony hang, mire összerezzentem és felkaptam a fejemet.
Caroline állt pár lépcsőfokkal lentebb, a kedvenc szürke kabátjában zsebre rakott kézzel, kétségekkel teli tekintettel felém. Az első kérdés, ami felmerült bennem, hogy vajon hogy került ide, a másik pedig, hogy mégis meddig győzködhette magát, mielőtt rászánta magát arra, hogy megszólítson, noha nem éppen a határozatlanságáról volt híres.
Aprón megráztam a fejemet, és szívtam egy újabb slukkot, miközben a szemem sarkából láttam, ahogy óvatosan helyet foglal mellettem.
- Kérhetek egy szálat? – fordult felém, mire szó nélkül felé nyújtottam a dobozt a gyújtóval együtt.
Sokáig egyikünk sem szólt egy szót sem, csak ültünk egymás mellett, szüntelenül fújva a füstöt a levegőbe, mire megtörte a csendet.
- Avery és Louis szakítottak. – mondta, ez pedig épp elég volt ahhoz, hogy a korábbi nem törődöm maszkom lekerüljön rólam, tágra nyílt szemekkel meredtem rá. – De csak egy hétre. – tette hozzá.
Kisebb megkönnyebbülést éreztem, ugyanis bár nem ismertem őket valami jól, egyet alá kellett írnom, mégpedig, hogy ha létezik olyan szerelem, ami törhetetlen, az övéjük az lesz.
Elég volt látni, miképp néznek egymásra.
- Mi történt? – kérdeztem.
Caroline kérdő tekintettel tartotta felém a dobozt, mire bólintottam, és kivett egy újabb szálat.
- Louis egy seggfej. – vonta meg a vállát. – Avery meg sokszor nem tud vele mit kezdeni, mert tart tőle, hogy elveszti, ha felülkerekedik egy veszekedésben. Neki a hallgatás a legnagyobb fegyvere.
- És mindez elég volt arra, hogy bedobják a törülközőt? – vontam fel a szemöldökömet.
- Nem, de az, hogy Louis holtrészegen balhét csapjon egy firkásszal, már igen. – válaszolta, és folytatta. – Pár hónapja LA-ben voltak mindketten, valami afteren, amikor beléjük kötöttek a helyről kifelé, és az egyik barom meglökte Avery-t. Louis meg persze totál kibukott, és ha nincs ott velük a két biztonsági, félholtra veri a fazont. De nem ez tette fel a pontot az i-re. – rázta meg a fejét. – Néhány hete valahol itt a városban is balhé volt, aztán Avery közölte, hogy neki ez így nem megy, mert Louis teljesen kifordult önmagából, és a többi, mire az persze kiborult, és könyörgött, hogy maradjon vele. Mondhatni kapott egy kisebb leckét az alatt az egy hét alatt, de legalább visszavett.
- Mikor volt ez pontosan? – ráncoltam össze a szemöldökömet, mikor beugrott valami az én klubos estémmel kapcsolatban.
- Nem is tudom, a hó elején valamikor talán? – vonta meg a vállát Caroline.
- A többi fiú is ott volt? – préseltem ki magamból a kérdést, amivel éreztem, hogy le fogok bukni.
Caroline egy pillanatig nem szólt egy szót sem, elgondolkozva meredt rám, majd végül bólintott.
- Ha jól tudom, igen. – mondta. – De miért olyan fontos ez?
Akkor jöttem rá, valószínűleg nem csak nekünk váltak el az útjaink aznap este, csak hogy a másik páros ezek szerint megúszta egy héttel.
Louis és Avery is ott volt Zaynnel aznap este, csak valószínűleg elkerültük egymást.
- Semmiért. – ráztam meg a fejemet, miközben tovább piszkáltam a cipőm orrát.
Összességében meglepett, mennyire nem buktam ki azon, hogy Caroline már a beszélgetésünk kezdetén azt a társaságot hozta fel, akikről pontosan tudta, hogy utoljára akarok hallani, de ezt betudtam a puhatolózásának, miszerint vajon egy tízes skálán mennyire érint érzékenyen a téma.
Bár igazság szerint, erre még én sem nagyon tudtam a választ, és valószínűleg nem is fogom tudni, míg szóba nem kerül Zayn.
- Róla tudsz valamit? – érkezett a kérdés mintegy végszóként.
Megdermedtem, és lassan a mellettem ülő lányra emeltem a tekintetem, mintha igazából rosszul hallottam volna, noha pontosan tisztában voltam azzal, mit mondott.
Ilyen nincs.
- Nem. – feleltem kurtán. – Egy ideje nem. – egyenesedtem fel. – De nem értem, miért tőlem kérdezed, mikor te nyilvánvalóan többet tudsz, mint én.
- És nem is érdekel, mit tudok? – vonta fel a szemöldökét, és hirtelen már nyoma sem volt az előbbi óvatosságának.
- Változtatna ez valamit a helyzetemen, Caroline? – nevettem fel keserűen. – Tök mindegy, mit tudok róla, vagy éppen mit tudsz te róla, külön vagyunk, és már semmi közöm nincs ahhoz, mit csinál. Sőt, még csak érdekelnie sem kéne, ahogy őt sem érdekli…
- Érdekli, Ellie. – vágott közbe, azonban a tekintetét valahova a távolba szegezte.
Szólásra nyitottam a számat, azonban valamiért nem jött ki hang a torkomon; talán mert igazából fogalmam sem volt, mit kellene mondanom erre.
Azt mondogatom magamnak, ez nem igaz, azonban a legutóbb történtek sem ezt bizonyítják, ezáltal a válasz lényegében ott lebeg a szemem előtt, mégsem vagyok hajlandó meglátni.
Zayn összetört, méghozzá minden erőfeszítés nélkül, kisétált az életemből, majd nem sokkal később ismét felbukkant, és mintha mi sem történt volna, megcsókolt, mintha azt gondolta volna, ezzel vissza is kaphat, ezzel minden el van intézve.
Nem hagyhatom, hogy ilyen könnyen eltűnjön minden sérelmem vele kapcsolatban.
- Hát ez remek. – morogtam, és a földre szegeztem a tekintetem.
Caroline elnyomta a cigijét maga mellé.
- Tudom, hogy találkoztatok, El. – közölte, én pedig azzal a lendülettel felkaptam a fejem.
- Mikor? – meredtem rá értetlenül.
- A klubban. A múltkor. Pont aznap este, amikor Louis-ék is ott voltak. Tudom, hogy ott voltál, Avery látott téged. – mondta a pillantását végig az enyémbe fúrva. – Valaki más meg titeket.
Kellett egy kis idő, mire lassacskán eljutottak Caroline szavai az agyamba, azzal együtt pedig mire végre összeállt a kép, azonban mindehhez muszáj volt legalább egyszer gyorsan lepörgetnem az eseményeket a szemem előtt. Eleinte fogalmam sem volt, ki láthatott, és még Avery-re sem mertem volna fogadni, elvégre túl sokan voltak ahhoz, hogy kivegyen a tömegben.
Aztán egyik pillanatról a másikra beugrott, bennem pedig megállt az ütő.
- Skyler. – nyögtem fel.
- Ahogy hallottam, sikeresen megtaláltad őt, és még volt időd másra is odabent. – jegyezte meg Caroline szórakozottan. – Mondtam már, mennyi esze van a húgodnak?
- Miért? – kérdeztem, a tekintetét látva azonban rá kellett jönnöm, erre a válaszra magamtól kell rájönnöm, és valóban nem sok kellett ahhoz, hogy ez is leessen. – Úristen, Skyler tudta, hogy Zayn ott lesz. – meredtem tágra nyílt szemekkel a mellettem ülő lányra. – Azért mentek oda, mert tudta, hogy engem küldenek utána. Tudta, hogy találkozni fogok vele. – álltak helyükre a kirakós utolsó darabjai.
És bár valóban világossá vált számomra néhány dolog, arra még mindig nem igazán találtam meg a választ, vajon ez az egész mikor is fogalmazódott meg Skyler fejében, és vajon mennyi idejébe telt végbevenni a tervét.
Ami, valljuk be őszintén, valamennyire sikerült is neki.
- Te tudtál erről? – sandítottam Caroline-ra, ő azonban megrázta a fejét.
- Két nappal az incidens után hívott csak fel, hogy elmondja, de akkor már Avery-től tudtam, hogy bent voltál. Később megkérdeztem mást is, aki ott volt, azonban ők csak annyit mondtak, Zayn furán viselkedett egész este, miután pedig lelépett valami szőkével húsz percre, kész idegbeteg lett. – válaszolta. – Rögtön tudtam, hogy rólad van szó, és akkor nekem is összeállt a kép.
Hitetlenül megráztam a fejem, azonban képtelen voltam bármit is mondani; nem tudtam.
Az egyetlen dolog, amire képes voltam, a levegő utáni kapkodás, ugyanis hirtelen olyan érzésem támadt, mint aki most futott le tíz kiló métert.
Fogalmam sem volt, hogyan juthattam el idáig. És hogyan juthattunk el mi idáig. Már csak egyetlen kérdésem volt, de az annyira érdekelt, hogy képes lettem volna átrohanni a városon, csak hogy megszerezzem a választ rá.
Vajon Zayn tudott erről az egészről?
Caroline felé fordultam, aki mindeközben mondott valamit, azonban nem hallottam semmit valami sípoláson kívül. Szólásra nyitottam a számat, hogy megkérdezzem, ő is ugyanezt hallja e, mire döbbenten tapasztaltam, hogy egy szót sem voltam képes kinyögni, a levegőt viszont egyre gyorsabban vettem.
Láttam, ahogy a mellettem ülő lány összeráncolt szemöldökkel tanulmányozza az arcomat, miközben mond valamit, amit ismét csak nem hallottam, aztán hogy közelebb hajol hozzám, és megismétli azt.
Aztán már semmit sem.

10 megjegyzés:

  1. Szent istenem Sophie!
    Először is: csak kb. 3 resz és utána epilógus?? Meg akarsz ölni? Ki akarsz csinálni?
    Másodszor:
    Fenomenális resz lett, végre néhány dolgot megtudtam, amire már vártam. Gondoltam, hogy Sky valamit csinált, de nem gondoltam, hogy ennyire jól forgatta a lapokat.
    Caroline felbukkanása váratlan volt, mégis örülök neki. Örültem, hogy végre egy picit kirangatta Ellie-t a maganyossagbol. Ha csak egy kicsit is.
    Els-et nagyon sajnálom, habar Zayn-nek sem lehet könnyű.
    Csak egy kerdesem van: Miért nem kereste Zayn Ellie-t? Annyira nem értem, hogy miután megtörtént az a *halált okozó* csók, miért nem kereste és érdeklődött iránta. Fránya kérdések.
    Csodálatos lett, nagyon várom a kovit!
    Imádlak, kellemes hetet!❤
    xoxo,Roni♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Roni!<3
      Ami a történet befejezését illeti, nekem is nagyon furcsa és nehéz egyben belegondolni, hogy hamarosan vége, elvégre mint minden blogom, ez is eszméletlen közel áll/állt hozzám, és nagyon rossz elengedni.:( Ugyanakkor valószínűleg nem most hallotok felőlem utoljára, azaz van már másik történet is alakulóban, de ez még a jövő szele. Mindenesetre semmiképp sem szeretnélek kicsinálni, borzasztóan hiányoznál.<333
      Másodszor pedig, a következő fejezet valószínűleg Zayn-szemszögű lesz, szóval remélem sikerül választ adnom pár kérdésedre, miszerint miért nem kereste Els-t és a többi. Talán így könnyebb lesz megérteni a dolgokat az ő nézőpontjával, ha már a gondolkodásmódja néha igencsak bonyolult.:)
      Összességében eszméletlenül örülök, ha tetszett, amit olvastál, nagyon szépen köszönöm, én még jobban imádlak és remélem a közeljövőben sem okozok csalódást a folytatással!<3333
      Kellemes hetet, drága, vigyázz magadra, és ha minden jól alakul hétvégén találkozunk!:)

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  2. Azta... Ez nem semmi! Sky ügyesen forgatja a lapokat, az biztos. :D
    De mi az,m hogy már csak három rész, és vége? Nemár. :c Sajnálom, mert hiányozni fog a sztori, de addig is kiélvezem, és majd fix, hogy vissza is fogom olvasni. :3
    Ellie és Zayn pedig omfg, vegyétek már észre magatokat! Jó, rendben... Zayn nem egy szent, de Ellie meg itt tötymörög, érthető okokból, oké, viszont akkor is... Valamit tenni kéne, ezt nem lehet húzni a végsőkig, mert megőrülök én is, és szerintem lassan (vagy már most is? Sanszos) Ellie is... Tökéletesre kiélezted ezt az egész sztorit, azt kell mondani, nagyon szeretem olvasni a részeidet, mert mindig történik valami váratlan, jelen esetben Caroline felbukkanása, vagy a Sky-os incidens kiderülése, ami felborít mindent, de megmagyarázza a dolgokat, és így... Hjajj, igen. Jha. Pont. :D
    Egy szó, mint száz: Várom a következőt. :3 Lehet, nem fogok tudni akkor kommentelni, mert külföldön leszek, de bízhatsz benne, hogy el fogom majd olvasni. :)
    xoxo, RS

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Reasonelll!<3
      Nekem is fáj, hogy hamarosan vége, és bánom, de hát nem tudok mit tenni, egyszer minden jónak vége szakad, bármennyire is klisés ezt mondanom.:( Viszont fogalmad sincs, mennyire boldog vagyok és mennyire lesokkolt, ha valóban azt tervezed, hogy visszaolvasod a történetet, ezt valószínűleg én is meg fogom tenni, de hát részemről alap, mindenesetre nagyon szépen köszönöm, nagyon sokat jelent!<333
      Tudom a főszereplőknek már tehetsége van az egymás kiborításában (meg ezek szerint a ti kiborításotokban is), de most hogy közeledünk a vége felé, már biztosra állíthatom, hogy hamarosan fény derül mindenre, és lassacskán haladunk a szálak kibogozása felé, na meg Ellie lelki békéje felé hehe.
      Mindenesetre nagyon-nagyon örülök, ha tetszett, amit olvastál, nagyon szépen köszönöm, és tényleg eszméletlen boldog vagyok, ha még élvezed is őket!<3333
      Drága, akkor kommentelsz, amikor csak szeretnél és időd van rá, nekem már önmagában nagy boldogság a tudat, hogy itt vagy és olvasol!:)
      Jó utazást, kellemes hetet és nagyon szépen köszönöm, hogy írtál!

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  3. Jujjjj, nagyon nagyon szuper lett.
    Alig várom a következő részt ^_^
    Remelem hamar jön ^o^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Cino!
      Nagyon szépen köszönöm, nagyon örülök, ha tényleg tetszett, amit olvastál és igyekszem a következővel, ahogy csak tudok!<333
      Köszönöm szépen, hogy írtál!:)

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  4. Kedves Sophie!
    Eszmeletlenul csodalatosan-felkavaro-lehengerlo-gyonyoru volt!
    Minden betűjét imádtam!
    Elkèpesztő, hogy mindjárt vége...

    Koszonom szèpen, hogy ezt a rèszt is olvashattam!

    Szèp napot mára!
    Továbbo szép hetet!
    Szia
    BezTina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága BezTina!
      Nagyon-nagyon örülök, ha tényleg tetszett a rész, nagyon szépen köszönöm!<333 Én köszönöm, hogy elolvastad, és igyekszem a következővel, ahogy csak tudok.:)

      Kellemes hetet és szép estét!

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  5. Drága Sophie!❤
    A rész levett a lábamról, és meg kell hogy mondjam, megint kitaláltam előre a dolgokat.
    De ez már kísértetiesen furcsa.
    Akár regényeket tudnék írni a részről, de sajnos szorít az idő és sietnem kell, de valószínűleg tudod hogy egyszerűen imádom (és amit te hétről hétre leművelsz az frenetikus).

    Xx, Christal 🌌

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Christal!<3
      Szállj ki a fejemből, drága, mert tényleg ijesztő, de szerintem ez is csak arról árulkodik, mennyire jól összerakod a darabokat, mindenesetre kíváncsi vagyok, ez alkalommal egyre gondolunk e a folytatást illetően.<3
      Nagyon szépen köszönöm, bár sosem fogom megszokni, hogy bárki ilyen jelzőkkel illeti a történetet, de imádlak és nagyon-nagyon örülök, ha tényleg tetszett, amit olvastál!<3333
      Kellemes hetet, drága, vigyázz magadra és hamarosan találkozunk!:)

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés