-->

2016. április 17., vasárnap

Epilógus - Poison


Sziasztok drágáim!
Mivel elérkeztünk az epilógushoz, ezért ez alkalommal kicsit nehézkesen találom a szavakat, meg hát nem is erre az alkalomra tartogatom, hanem a jövőhéten érkező utószavamhoz, ahol viszont szerintem nem leszek képes befogni a számat. 

Minden esetre szeretném megköszönni az előző részhez érkezett összes megjegyzést, és visszajelzést, bármilyen formában; eszméletlen hálás vagyok mindenért, imádlak titeket, és fogalmam sincs, mivel érdemeltem ki, hogy ilyen olvasóim legyenek, mint Ti, szóval köszönöm-köszönöm-köszönöm!<3333 Ti vagytok a legjobbak, nem győzöm hangsúlyozni.:)
Tényleg fogalmam sincs, mi mást írhatnék még ide ezen kívül, hogy elérkeztünk Ellie és Zayn történetének utolsó felvonásáig, noha bennem még biztos nem fog egy ideig lecsengeni a kettejük kapcsolata, azonban egyszer minden jó véget ér, ezt pontosan tudtam, mikor elkezdtem a blogot. (Bármennyire nem tudom, mit fogok most kezdeni magammal hehe.)

De nem is pazarlom tovább a szót, kellemes hetet drágáim, vigyázzatok magatokra, még egyszer köszönök szépen mindent, jövőhéten pedig érkezek az utószóval!<3

És akkor még egyszer utoljára,

Jó olvasást x

-xoxo, Sophie V.



**********





Összébb húztam magamon a jó pár számmal nagyobb pulcsit, miközben a kezemben tartott bögrét az erkély korlátjára tettem, a tekintetemmel pedig végigfutottam a város látképén.
Noha hónapok óta kelhettem fel, és feküdhettem le erre a kiáltásra, még mindig nem tudtam betelni vele, és furcsa módon már a rutinommá vált, hogy reggel és este kijövök, sőt, ha tehettem még napközben is kiköltöztem, noha az időjárásnak köszönhetően az utóbbi egyre ritkábban történt meg, így a nyár vége felé.
Fogalmam sem volt, mégis mi a fene kötött ennyire ehhez az erkélyhez. Talán az, hogy egyenesen ráláthattam a belvárosra, és még hallhattam is belőle valamit, ami egyértelműen nyugtató hatással volt rám az első pár napban, mikor is végleg szembesültem azzal, hogy ki fogok költözni a forgatag közepéről, noha csak tizenöt perc autóútnyival messzebb, de ez épp elég volt valaki olyannak, aki utálja a változás minden formáját. Így nem volt meglepő, sem nekem, sem pedig az újdonsült lakótársamnak, hogy hamarosan a kedvenc helyemmé vált az egész házban, és noha nem egyszer megkaptam már, hogy lassan az ágyat is kihurcolhatnám, mégis egyre többször kaptam rajta, hogy ő is idekint tengeti az idejét, vagy hogy velem tart egy-egy szál cigi társaságában.
Az utóbbi tevékenységet persze már csak egyedül végezte, figyelembe véve a tényt, miszerint orvosi utasítás szerint nekem már nem szabadott semmi ilyesmihez folyamodnom.
Amikor Zayn először előhozakodott az összeköltözés témával, nem sokkal az egy éves évfordulónk előtt, a korábbi énemet meghazudtoló módon gyorsan egyeztem bele a dologba. Na, nem mintha menekülni akartam volna a lakásunkból, vagy hasonló, elvégre a szobatársammal jól kijöttünk, az épület közel volt a sulihoz, és kényelmes volt minden szempontból, azonban némi szájhúzogatás után rá kellett jönnöm, semmi értelme nem lenne maradnom, ha egy héten öt éjszakát biztosan nem ott töltök, hanem Zayn házában, vagy esetleg a családomnál. Annak ellenére viszont, hogy valóban sok mindenben változtam az elmúlt fél évben, a realitásom megmaradt a dolgokkal kapcsolatban, aminek köszönhetően nem egy vitán estünk át Zayn-nel, miszerint az ideje nagy részét az országon kívül tölti, én pedig bár nem vagyok társaságfüggő, az övéhez azért ragaszkodnék, mire pár indulatos mondat után végül is arra jutottunk, ha az időm engedi, úgy is vele megyek mindenhová.
Noha ez eleinte némi feszültséget váltott ki belőlem, leginkább azért is, mert a külön töltött hónapok után furcsán hatott, amikor a kórházból való kiengedésem utáni első héten már ragaszkodott hozzá, hogy vele menjek egy kiruccanásra az Államokba. Először arra hivatkozva, hogy nincs kedve egyedül menni a többi fiúval, másodszor pedig hogy még úgy sem jártam Amerikában, harmadszorra pedig már nagy nehezen beismerte, hogy semmi kedve itt hagyni engem közvetlenül az után, hogy visszakapott.
Mivel én sem éreztem másképp, kénytelen voltam összeszedni magam annyira, hogy valamennyi nyitottságot erőltessek magamra a több órás repülőút miatt, ahol is Zayn-en kívül a többi fiú is ott volt, és bár Louis-t és Niall-t már ismertem, a kemény dió – legalább is ahogy Zayn fogalmazott – még hátra volt Harry és Liam személyében. Azonban minden félelmem ellenére nem kezeltek úgy, mint a lányt, aki miatt Zayn ideiglenes idegösszeomlást kapott, és még csak át sem néztek rajtam, szóval az első két óra után már nem számoltam, mikor érünk Los Angeles-be.
Egy idő után pedig – bármennyire is furcsa – már szinte természetessé vált, hogy valahányszor lehetőségem van rá, elkísérem Zayn-t, továbbá az összes olyan dolog, amiről korábban meg nem mondtam volna, hogy valaha az életem részévé válnak, kezdve magával az emberrel, ugyanis történt akármi a múltban, ma már bátran kijelenthetem, hogy Zayn-hez tartozom, ő pedig hozzám.
Bár valóban előfordul, hogy néha kissé túl sokáig időzik el rajta a tekintetem, miközben elgondolkozok azon, mégis hogyan lehetséges, hogy két annyira különböző valaki, mint mi, annyi sérelem után még mindig nem képes távol tartani magát a másiktól, de ennek általában az a vége, hogy megkapom, miszerint tudja, hogy mennyire jól néz ki, de azért ennyire nyilvánvalóan ne csorgassam rá a nyálamat. Ilyenkor pedig valami a fejének vágva végzi, de persze sosem elég nehéz ahhoz, hogy komolyan bántódása essék, na nem mintha valóban képes lennék bántani.
Mindazok ellenére, hogy mindketten sokat változtunk a másik mellett, Zayn sem szabadult meg teljesen a félelmeitől, így akadnak olyan pillanatok, mikor tisztán látom a szemében az elbizonytalanodást, azonban még ez sem tudja teljesen elnyomni a ragaszkodást, amit akkor érzek, valahányszor csak azt bizonygatja, mindezek ellenére mennyire szeret.
Mindeközben én pedig azt próbálom megértetni vele, eszem ágában sincs elhagyni, csak mert még mindig küzd ezzel.
Elvégre mindkettőnknek van még mit megemészteni a saját múltjából, és hagyni, hogy azok a sebek, még ha teljesen nem is, de valamennyire begyógyuljanak.
Mondjuk érdekes módon mégsem én voltam az, aki ezt a folyamatot a legrosszabbul kezelte; valamiért a családomnak nehezebben sikerült elfogadnia, hogy kivételesen nem teszek úgy, mintha a kórházban tett látogatásom meg sem történt volna, és hogy egy idő után képes vagyok hangosan kimondani Colin nevét, mint saját magamnak.
Furcsa módon abba sem haltam bele, hogy a kiengedésem után pár napot náluk töltöttem, miután anya kijelentette, hogy nincs az a pénz, amiért szem elől tévesztene, és noha mehettem volna Zayn-hez is, még ő is ragaszkodott hozzá, hogy otthon legyek, ha már lényegében megjárták a poklok poklát, miközben éjjel-nappal a kórházban voltak, és azon tűnődtek, vajon mikor ébredek fel – már ha felébredek egyáltalán.
Nem tudom, mitől lettem hirtelen ennyire engedékeny feléjük, de nem ellenkeztem és még csak a számat sem húztam, szó nélkül beköltöztem a régi hálószobámba, bár volt némi keserűség bennem, amiért ennek köszönhetően ritkán láthattam Zayn –t. Mondjuk ez leginkább annak volt köszönhető, hogy dolgozott, meg az óvatosság a szüleim felé, noha anya váltig állította, hogy semmi ellenszenve nincs Zayn ellen, csak furcsállja, hogy olyan sokáig nem hallott felőle, de ezt lerendeztem egy vállvonással, miközben magamban megfogadtam, inkább nem avatom be őt a teljes történetbe.
Na, nem mintha bárkivel megtenném; nem csak azért, mert a felét nem értené senki, hanem mert jó úgy visszagondolni erre az egészre, hogy azt mondhatom, ez csak a miénk.
Egy kisebb fuvallat hatására összerezzentem, és a számhoz emeltem a bögrét, hogy kortyolhassak egyet a forró italból, hátha segít valamennyit az álmatlanságomon, ugyanis annak ellenére, hogy egész délután azért fohászkodtam, hogy hazaérjek és aludhassak egy órát, mielőtt nekiállok készülni a vizsgákra, valamiért most képtelen voltam álomba zuhanni.
 Azonban mindezt betudtam az izgalomnak, ami akkor lett rajtam úrrá, mikor két próbateszt megírása között beugrott, hogy Zayn ma jön haza, én pedig úgy nézhetek ki, mint egy félőrült a karikás szemeimmel, és a fejem tetején kontyba fogott hajammal, miközben egy szakadt melegítőalsóban parádézok a nappaliban. Miután végül is leesett, hogy éjfélnél előbb nem esik be az ajtón, feladtam azt a tervemet, miszerint főzni fogok neki és a nyakába ugrok, még akkor is ha ezt igazából viccnek szántam neki az indulása előtt. Ezért úgy döntöttem, megfogadom a tanácsát, hogy nem várom meg, és lefekszem aludni, de mint ahogy említettem, valami igencsak nem akarhatta, hogy elaludjak, ha már úgy pattogtam fél tizenkettőkor is, mint egy nyamvadt gumilabda, miközben nem sok kellett ahhoz, hogy elhányjam magam a keserű gyógytea ízétől.
Pár percig még továbbnéztem a várost, de éppen csak addig, míg le nem erőltettem a torkomon a rémes lötty utolsó cseppjét is, majd egy megkönnyebbült sóhajtás kíséretében visszamentem a szobába, és amilyen gyorsan csak tudtam, be is húztam magam mögött az erkélyajtót. Egészen odáig fel sem tűnt a benti és kinti hőmérséklet közötti különbség, míg a pulcsimat – vagyis Zayn pulcsiját – ledobva a földre rögtön vissza is nyúltam érte az átfagyott végtagjaimnak köszönhetően.
- Bocsi, tudom, ezért még utálni fogsz. – jegyeztem meg magamban szórakozottan, ugyanis egyetlen egy ruhadarab volt, amit nem adott egykönnyen, noha szokásom volt engedély nélkül lenyúlni; az pedig ez a pulcsi volt.
Ami a vicces volt az egészben, hogy még mindig nem volt hajlandó elárulni mikor kapta, vagy, hogy miért ilyen fontos neki, de mivel állítása szerint nem akarja, hogy téves képzeteket gyártsak a fejemben a ruhadarabja eredetével kapcsolatban, annyit elárult, nem valamelyik exétől származik, és noha eleinte valamennyire foglalkoztatott a dolog, mégis ráhagytam, hátha egyszer megosztja velem a titkát.
Meglepő módon úgy tizenöt perc elteltével valóban elkezdtem érezni a tea hatását, csak úgy, mint ahogy a doboza jelezte - noha eleinte nem sok hitet fektettem belé. Még tíz perc elteltével már hálát adtam az égnek, hogy már túl vagyok a fürdés-fogmosás rutinon, és semmi más dolgom nem volt, mint hogy bedőljek a túlméterezett ágyba, ami még pár óráig csak az enyém volt, bár nem igazán kedveltem egyedül aludni benne.
Fogalmam sem volt, mennyi ideje aludhattam el, mikor is a szemem automatikusan felpattant az elektromosan nyíló kapu jellegzetes zörgésének hangjára, mint minden egyes alkalommal, ha Zayn későn ért haza, és már láttam is a falon visszaverődő árnyékban, ahogy egy autó elindul a felhajtón. Azonnal beugrott, hogy talán mégis el kellene játszanom a nyakba ugrást, azonban miután felkönyökölni sem maradt energiám, de visszaaludni még nem akartam, amíg meg nem győződök róla, hogy tényleg ő jött meg, inkább csak továbbfeküdtem csukott szemmel, mintha mi sem történt volna.
Hallottam, ahogy néhány perccel később kinyílt a bejárati ajtó, és hogy vált még pár szót a valószínűleges testőrével, aztán hogy már be is csukta maga mögött, és kattant a zár, amit újabb percnyi matatás követett az előszobából, míg el nem indult felfelé a lépcsőn.
Egy pisszenés nélkül végighallgattam, ahogy a fürdőszobába megy, és letussol, végül pedig, hogy benyit a hálószobába. A következő pillanatban éreztem, ahogy besüpped mellettem a matrac, majd pedig hogy kiráz a hideg, mikor végre valahára az egyik kezével magához húzott, miközben nyomott egy puszit az arcomra.
- Kinyithatod a szemed. – szólalt meg, én pedig már láttam magam előtt az önelégült vigyorát, amit bár korábban ki nem állhattam, ma már imádtam nézni.
- Honnan tudtad? – próbáltam meg kivenni az arcát a sötétben. – Várj, ne is mondd. Rólad van szó. – tettem hozzá.
- Helyes meglátás. – jegyezte meg, és szembe fordított magával. – Hiányoztam?
- Erre most muszáj válaszolnom, vagy nem bírod ki, hogy valaki ne fényezze az egódat? – kérdeztem vissza kapásból.
- Ne húzz fel, Els, nyolc órát szenvedtem azon a rohadt gépen vagy hússzor meghallgatva ugyanazokat a számokat a listámon, dugó volt a városban, és még te is kötekedni akarsz, annak ellenére, hogy már megint az én pulcsim van rajtad. – mondta tetetett szenvedéssel a hangjában, mire elnevettem magam.
- Majdnem sikerült sajnálnom téged. – válaszoltam.
- És ha azt mondom, mindezek mellett te is hiányoztál nekem? – kérdezte, amolyan tudod jól, hogy úgy is én nyerek mosollyal az arcán.
Kár, hogy korábban már bevallotta, hogy ellenem bármikor képes veszíteni.
- Ezt most csak azért mondod, hogy sajnáljalak és kimondjam én is. – ráztam meg a fejemet.
Pár pillanatig félrebillentett fejjel tanulmányozott, de az átható tekintetem láttán hamar megtört.
- Oké, igazad van. – nevetett fel, én pedig hitetlenül meredtem rá.
- Hú, hogy te mekkora egy seggfej vagy, Malik! – mondtam, azonban én sem bírtam megállni vigyorgás nélkül.
- Kár, hogy én szeretlek. – válaszolta egy vigyorgás kíséretében, és noha az arca nem erről árulkodott, éreztem a hangsúlyt, amivel éreztette velem, amit mondott, azt igenis komolyan gondolja.
Nem akartam magam rögtön megadni, így hagytam, hogy néhány másodpercig szuggeráljon azzal a válaszadással, csak utána szólaltam meg.
- Kár, hogy én is téged. – mondtam, azonban alig fejeztem be, már éreztem is, ahogy az ajkait az enyéimnek nyomja.
Noha legbelül pontosan jól tudtam, ez nem egy olyan dolog, amit valaha hozzácsapok a megbánt dolgok listájára, amit pár hónapja már nem igazán bővítettem, ahogy az sem, hogy vele maradtam.
Ugyanis mindazok ellenére, hogy tökéletesen tisztában voltam a ténnyel, miszerint mindkettőnknek megvan még a maga démonja, amivel mindennap kénytelen megküzdeni, azt is tudtam, az én legnagyobb félelmem legyőzését akkor is neki köszönhetem. Az pedig a megbocsájtás elleni harcom volt, aminek végének nem csak neki voltam képes a megbocsájtani.
Hanem végül saját magamnak is.







Vége


16 megjegyzés:

  1. Drága Anyuka! <3
    Először is egy mérhetetlenül nagy bocsánatkéréssel tartozom neked, amiért az utóbbi hetekben eltűntem a részek alól, szóval drágám kérlek bocsásd meg bűnömet! <3
    Másodszor pedig az eddigi részekre visszautalva imádtam mindent, és esküszöm neked voltak olyanok, amiket végigzokogtam, azt hajtogatva, hogy hogyan lehetsz ennyire gonosz, hogy megjáratod a szereplőkkel és az olvasókkal is a poklot. De ennek ellenére a történet címét is figyelembe véve, és azt, hogy mennyire szeretsz szórakozni mások idegeivel, nem kívántalak annyira a pokolba. Tudod, csak egy kicsit, de azt se komolyan! <3 Szóval esküszöm neked, hogy ha lehetne akkor minden egyes pillanatban olvasnám, és izgulnék az egyik kedvenc párosomért <3
    Harmadszor pedig a befejezést is sikerült végigbőgnöm, szóval itt ülök szipogva a kanapén és azon töröm a fejem, hogy mivel érhetném el, hogy néha megajándékozz bennünket egy-egy jövőbe tekintő résszel. <3 Imádtam mindene egyes betűjét, és ennél szebb és tökéletesebb és fenomenálisabb és csodálatosabb befejezést el sem tudtam volna képzelni számukra. Tökéletes! <3 Imádom! <3 És szavak nélkül maradtam. <3
    Vagyis majdnem :D Szóval sikerült elérned, hogy örökre a szívembe véssem nem csak Louis-t és Avery-t, hanem Zayn-t és Ellie-t is. És nem túlzok azzal, hogy zseniálisan bántál a szavakkal, illetve azzal sem, hogy csodálatos író vagy! <3 Tudod nagyon jól, hogy imádom a szerzeményeidet, és alig várom, hogy egy újabb történetet olvashassak tőled - na mert bízom abban, hogy lesz egy újabb ;)
    Imádtam, imádom és imádni is fogom! Köszönöm neked, hogy megosztottad velünk ezt a mesterművet, valamint emelem kalapomat tehetséged előtt! <3
    KÖSZÖNÖM! <33
    Találkozunk az utolsó bejegyzésnél :')
    xx Lorette T.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lányom!<3
      Tudod jól, hogy ezért sosem fogok haragudni, ugyanis már épp elég sokat jelent nekem a támogatásod, és a tudat, hogy olvasol, és itt vagy, szóval ezért ne érezz semmiféle bűntudatot, imádlak!<333
      Mindenesetre fogalmad sincs, mennyire boldog vagyok, ha a szadista hajlamaim ellenére tényleg elnyerte a tetszésedet a történet, eszméletlen sokat jelent, noha komolyan le vagyok döbbenve, hogy ennyire át tudtad érezni a részeket - természetesen jó értelemben. Azonban aki itt hálával tartozik, az egyes egyedül én vagyok, mégpedig elképzelhetetlenül sok hálával, amiért végig itt voltál a történet során - és még a BTS alatt is - a szüntelen támogatásodért, és még azért is, amiért el akartál küldeni a pokolba, amit szerintem teljes mértékben megérdemeltem néha.
      Szóval köszönöm-köszönöm-köszönöm!<3333 Szerintem nincs annyi köszönöm a világon, amivel ki tudnám fejezni a hálámat Neked és azoknak, akik nyomon követték a történetet.:)
      Azt pedig, hogy valaha bárki is a tökéletes jelzővel fogja illetni a blogot vagy bármelyik írásomat, világéletemben nem gondoltam volna, és a boldogságmérőm az egekben, noha én soha nem fogom elismerni, hogy akár a közelében is jár ennek a jelzőnek.
      Úgy érzem, most én maradtam szavak nélkül, de ismersz, velem ez ilyenkor mindig megesik. Azonban biztosíthatlak a felől, nem most olvasol tőlem utoljára, és részemről lenne a megtiszteltetés, ha még lenne is kedved olvasni tőlem.<33
      Ugyanis kíváncsi vagyok, Zellie és Louvery után mi lenne a véleményed a következő párosról.:)

      Szerintem végleg kifogytam a szavakból, így nem maradt más hátra, mint hogy még egyszer megköszönjem a végtelen támogatásodat, és azt a megannyi erőt, amit a folytatáshoz adtál, én pedig Téged imádlak, és a hálám örökké üldözni fog, tudod!<3333
      Én köszönöm, hogy itt voltál/vagy.:)

      Hamarosan találkozunk, lányom!

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  2. ISTENEM
    NE SZÓRAKOZ VELEM
    HAPPY END LETT, EMBEREK
    AJJAJJH
    Megtörtem. Nagyon nem akartam, hogy vége legyen ennek a történetnek... Talán ez az első olyan sztori, mióta a Blogger világban tevékenykedek, amit nem akartam magamban lezárni, és ezt olvasni: "Vége". Nagyon rút kis szó, egyenesen utálom. De mindezek ellenére is úgy gondolom, ennél szebb befejezést nem adhattál volna nekünk. És ezt a szó legnemesebb értelmében gondolom! Biztos lehetsz benne, és abban is, hogy nem csak úgy mondom: Ha egy év múlva, ha egy fél, esetleg nyáron vagy holnap, de tuti, hogy vissza fogom olvasni Ellie és Zayn történetét! Hatalmas kedvencem, és sírok, hogy véget ért.
    AZ előző történetedet nemrég kezdtem olvasni... Azt is nagyon megszerettem, noha még csak a felénél tartok. Mégis kitartok azon álláspontom mellett, hogy a Poison a legeslegkedvencebbebb blog Tőled, Sophie! És nagyon remélem, még sok történetet olvashatunk a klavid áldásával. :')
    Huh, ezt de szépen megfogalmaztam! Proud myself, yay ^^
    Száz szónak is egy a vége: Végigmosolyogtam a részt, és mikor azt az ismét elmondom, rút "Vége" feliratot olvastam, elszorult a szívem.
    Mérhetetlenül boldog vagyok, amiért végül minden rendben volt Ellie-vel és Zaynnel, hogy összeszoktak - és költöztek. Hogy Ellie jól kijön a srácokkal és annak is, amiért a végén édesbomba robbant mellettem. :')
    Köszönöm, hogy olvashattam... De nem nyálaskodnék tovább, kezd sok lenni. Vagy nem? Te tudod. <3
    Várom az írói utószót, bár félek, eltörne a mécses.
    luv, RS

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Reasonelll!<3
      Már most képtelen vagyok egy épkézláb mondatot leírni neked, annyira nem találom a megfelelő kifejezést arra, mennyire le vagyok sokkolva, mennyire hálás vagyok és mennyire imádlak, de tényleg!<33
      Noha lehet elcsépeltnek hangzik, azonban biztosíthatlak róla, a lehető legőszintébben mondom, hogy soha az életben nem gondoltam volna a történet kezdésénél, hogy lesz bárki is, akinél elnyerem azt a fajta megtiszteltetést, hogy ennyire megszeresse, ugyanis az egy dolog, hogy hozzám közel áll, de hogy hozzád, az komolyan megtisztelő, és eszméletlen boldoggá tesz. Az pedig, hogy vissza szeretnéd olvasni, hab a tortán, és komolyan nem győzöm hangsúlyozni, mennyire hálás vagyok mindezekért, szóval köszönöm-köszönöm!<3333 Tényleg bocsáss meg, ha kissé értetlenül írok, de ilyenkor nagyon nehéz!<3
      A befejezések a legnehezebbek, így talán nem lepődsz meg azon, ha azt mondom, hatalmas kő esett le a szívemről, ha elnyerte a tetszésedet az Epilógus, és úgy gondolod, valóban méltó lezárást kapott a történet.:)
      Részemről lenne az öröm és megtiszteltetés, ha szívesen olvasnál még tőlem, és természetesen már gondolkozok az újabb történet kibontakozásán, azt viszont, hogy mikor publikálom, még fogalmam sincs, mindenesetre biztosíthatlak a felől, hogy a lehető leghamarabb szólni fogok, ha bármi fejlemény van!<33

      Soha nem találnám nyálasnak, amit írtál, sőt, max az idegeimet készítetted ki, amiért ennyire elérzékenyítettél, de ezért csak hálás lehetek Neked, ahogyan mindenért, amit a történet során Tőled kaphattam, ami segített a folytatásban, szóval aki itt köszönettel tartozik, az egyértelműen én vagyok!<333

      Vigyázz magadra, drága, még egyszer köszönök szépen mindent, és hamarosan találkozunk!:)

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  3. Szia Sophie!
    El se hiszed, mennyire vártam az epilogust, de ezzel együtt nem is vártam annyira. Érted ugye? ;)/:(
    Nagyon örülök neki, hogy boldog vége lett es annak is, hogy végre Ellie és Zayn is boldog!
    Fogalmam sincs, hogy mit írják így a végén, mivel annyira sokkban vagyok! Amikor elolvastam a nagy VÉGE feliratot, osszeszorult a szívem, de mégis boldog voltam!
    Ez a rész egy időszak lezárása és egy új élet kezdete Ellie, Zayn számára, de, hogy mi fog ott történni, azt sosem tudjuk meg!;)
    Mivel nem ez lesz az utolsó bejegyzés -ahogy irtad-, ezért a teljes, átfogó véleményemet -ha nem baj-,a következő bejegyzéssel fogom leírni.
    Imádlak!, kellemes hetet és jövő hétvégén találkozunk az utolsó bejegyzesnel!:') (milyen rossz ezt igy leírni :'( )
    xoxo, Roni♡♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Roni!<3
      Akár hiszed akár nem, én is hasonló érzésekkel álltam neki az Epilógusnak, ugyanis egyszerre vagyok eszméletlen boldog, amiért sikerült eljutnunk a végéig, és szomorú, amiért meg kell válnom a történettől és a szereplőktől.
      Mindenesetre eszméletlenül boldog vagyok, ha tényleg tetszett, amit olvastál, és szeretném leszögezni, mennyire tetszik, ahogy fogalmaztál; elvégre tényleg olyan, mintha a főszereplő párosunk ezennel egy új fejezet kezdetéhez ért volna.:)<3
      Bár nem ez az utolsó bejegyzés valóban, itt is szeretném elmondani, mennyire hálás vagyok mindenért, amit a történet írása alatt kaptam Tőled, és ami hétről hétre inspirált és erőt adott, szóval nagyon szépen köszönöm, imádlak!<3333

      Már nagyon várom, hogy elolvashassam a teljes véleményedet, nagyon kíváncsi vagyok, addig is vigyázz magadra, még egyszer köszönök mindent, és hamarosan találkozunk!:)

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  4. Szia!
    Minden sorát imádtam! Csodas epilogus lett!
    Koszonom hogy hétrol hetre megahandekoztal eme tortenet csodas fejezeteivel!
    Frenetikus volt!
    Koszonom szepen hogy olvashattam!

    Szép hetet!
    Szia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága BezTina!<3
      Nagyon szépen köszönöm, eszméletlen boldog vagyok, ha valóban így gondolod, és elnyerte a tetszésedet az Epilógus, nagyon sokat jelent!:)<333
      Én köszönöm szépen, hogy végigkövetted a történetet és a támogatásodat, kimondhatatlanul hálás vagyok mindezekért!

      Legyen szép heted, és köszönök szépen mindent!<33

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  5. What???
    Abban a tudatlanságban olvastam az előző részt, hogy még sokáig fog tartani. Úgy, hogy most nagyon meglepődtem amikor azt olvastam, hogy Epilógus. Kérdeztem magamban, hogy MI A FASZ??
    Na mindegy ezt fel kell dolgozni.
    Remélem, hogy lesz új blogod és azt kérlek mindenképpen linkeld.
    Ugye lesz új blog ????
    <33

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Becky!<3
      Nagyon boldog vagyok, ha tényleg tetszett a történet, nagyon szépen köszönöm, és sajnálom, ha meglepetésként ért a lezárása, de biztosíthatlak a felől, hogy tervezek még egy blogot nyitni, de még nem tudom biztosan, mindenesetre igyekszem minél hamarabb megtenni!<333 Részemről lenne az öröm, ha még olvasnál tőlem a közeljövőben!:))

      Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál, és hogy végigkísérted a történetet, hamarosan találkozunk!<333

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  6. Na meg azt kihagytam, hogy fantasztikus volt a történet és a rész is!!

    VálaszTörlés
  7. Hah. :D
    Nos, soha nem hittem volna, hogy ez a blog ilyen befejezést kap.
    Ne pánikolj, pozitívan gondolkodj. Sokkal rosszabbra számítottam.:D :)
    Hmm, az első részekből nem hittem volna, hogy ilyen csodálatos nekünk egyben szomorú befejezést kap, hiszen vége van. Azért most írok csak, mert hát meg kellett emésztenem és fel kellett fognom, hogy VÉGE.
    Rengeteg blogot olvasok, és ez az egyik kedvencem. De már asszem említettem. :)
    Nagyon tetszik Ellie karaktere, nagyon érdekes személyiség...volt.
    Zaynt itt is imádtam, mint bárhol bármelyik blogban. :)
    Nekem nagy élményt okozott az irományod olvasása, de tényleg.
    És köszönöm ezt neked.
    Nagyon szeretlek<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Anita!
      Borzasztóan sajnálom, hogy csak most vettem észre a kommentedet, tényleg ne haragudj!
      Így két hónappal a befejezése után azt kell mondanom, én még mindig nem fogtam fel, hogy vége van, mindenesetre eszméletlen boldogsággal tölt el, ha valóban méltónak találtad a történet végét, továbbá megtiszteltetés, hogy az egyik kedvenc blogodként tartottad számon, ez tényleg nagyon-nagyon sokat jelent, köszönöm!<3333 Ahogyan az is, ahogy a karakterekről vélekedsz, ugyanis ezek szerint elértem a célom, és sikeresen közvetítettem az olvasók felé, amit szerettem volna velük.:)
      Nekem pedig hatalmas élmény, hogy olyan olvasóm lehetett mint te, szóval aki itt köszönettel tartozik, az egyes egyedül én vagyok.

      Én is nagyon szeretlek!<333 Kellemes nyarat neked.:)

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  8. Kedves Sophie!
    Tegnap talaltam ra a kis tortenetedre, es egy nap alatt ki is vegeztem. Nem tulzok, ha azt mondom, csodalatos lett! Ennek eskuszom, konyvben lenne a helye. Surgosen keress fel egy kiadot, mert nem allok jot magamert!:D Nagyonnagyon jol leirtad az erzeseket, es a karaktereket szinte lattam magam elott, es nagyon atjott minden. Nem tudom hogy fogalmazzak, nincsenek szavak. Sajnaltam a veget,mert hat tokeletes lett, es passzol a sztori hangulatahoz, de olvastam volna meg egy ideig ezt a sztorit:( :D
    Koszonom, hogy megirtad es hogy elolvashattam!! Imadlak, irj meg tovabbi ilyen csodakat<333
    Puszi, egy hatalmas rajongoja a sztoridnak❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Lilla!
      Kérlek bocsáss meg, amiért csak most válaszolok a kommentedre, de teljesen elkerülte a figyelmem, mindenesetre eszméletlen boldog vagyok, hogy rátaláltál a történetre, továbbá ha valóban ilyen véleményen vagy róla, noha a csodálatos jelzőt sosem fogom megszokni. Ahogyan azt sem, hogy bárki könyvbeillőnek találja a történeteim közül bármelyiket is, és kérlek ne haragudj a fogalmazásomért, de a soraidat olvasva nem találok szavakat a döbbentségtől és a boldogságtól, aki pedig itt köszönettel tartozik bármiért is, az egyes egyedül én vagyok, szóval nagyon szépen köszönöm, amiért ilyen olvasóim lehettek/lehetnek, mint te!<333
      Noha a vége így utólag belegondolva tényleg kissé hirtelenre sikeredett, ennek ellenére örülök, ha így is elnyerte a tetszésedet, továbbá ha az egész történet is, a karakterekkel együtt. Az utóbbi pedig leginkább azért is jelent sokat számomra, mert 'velük' volt a legnehezebb dolgozni, de ha már egy valaki ilyen véleménnyel van erről az egészről, akkor minden nehézséget megért.<333

      Én köszönök szépen mindent, imádlak, és bízom benne, hogy esetleg egy másik történetemnél is még látjuk egymást!<33

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés