-->

2015. szeptember 5., szombat

6. - Kérdezz-felelek

Sziasztok!:)
Először nagyon-nagyon sajnálom a késői posztolást, továbbá, hogy ennyire eltűntem az elmúlt pár napban, és hogy ennyire elmaradtam a dolgokkal, mint például a díjakkal, de történt pár dolog, aminek köszönhetően esélyem sem volt ezekre, és akkor a sulit még nem is vettem számításba, de megígérem, hogy amint lehetőségem lesz rá, mindent pótolok, és még egyszer nagyon szépen köszönöm az összes díjat, végtelenül hálás vagyok értük! Ahogyan az összes pipáért, kommentért és feliratkozóért, támogatásért, nem győzöm hangsúlyozni, mennyi erőt adtok hétről hétre, és mennyire imádlak titeket, szóval köszönöm-köszönöm!<333
Harmadszorra pedig, remélem, mindenki túlélte az első iskolai hetét, kevésbé olyan hullafáradtan, mint én, de ha mégis, kitartást nektek, és pihenjetek minél többet a hétvégén!
Még egyszer nagyon szépen köszönök mindent, vigyázzatok magatokra, kellemes hetet drágáim, és jövő szombaton találkozunk!

Jó olvasást! x

- xoxo, Sophie V.

U.i.: A következő fejezet nagy valószínűséggel Zayn szemszögéből lesz.:)

***********


Ha tippelnem kellett volna, mi is fog rávenni arra, hogy elszakadjak Zayn-től, nem hiszem, hogy a még mindig fennálló szédülést adtam volna meg, na meg persze a lábaim használhatatlanságát, amik egy pillanattal később felmondták alattam a szolgálatot, így nem kellett eltelnie olyan sok időnek, hogy már teljesen az engem szorosan tartó fiútól függjön az, mikor találkozok a padlóval.
Zayn mindebből észre sem vett egy ideig semmit, továbbra is úgy csókolt, mintha még soha életében nem vágyott volna semmire sem ennyire, ami felől azért lett volna pár kétségem, elvégre az instabil állapot ide vagy oda, pontosan tudtam, nem jelentek számára többet egy újabb jövendőbeli strigulánál.
Nem jelenthetek.
Megpróbáltam annyira elhúzódni tőle, hogy jelezhessem, nem igazán vagyok képes az önálló mozgásra, de még mielőtt sikerült volna rávennem erre magam, megtette helyettem is, mire kérdőn pillantottam fel rá. A kezei még mindig a derekamnál fogva tartottak, a szemei pedig összetéveszthetetlenül csillogtak a vágytól, de ami a leginkább kikészített, az a vigyor volt, ami ismét felkerült az arcára.
- Sajnálom, Els – suttogta alig hallhatóan, engem pedig ismét sikerült hidegrázásnak érnie a név hallatán. – de nem asztalom félájult lányokat kihasználni.
Fogalmam sem volt, mennyire kellene sértésnek vennem ezt a fajta megnyilvánulását, de figyelembe véve a tényt, miszerint forgott körülöttem a világ, nem igazán volt esélyem a tiszta gondolkozásra, így csupán csak félrebillentett fejjel álltam a pillantását, miközben a szemeim le-lecsukódtak az egyre inkább rám törő gyengeség miatt.
- Oké, ha továbbra is így nézel rám, lehet, feladom az elveim, szóval kímélj meg a kísértéstől, hogy valami olyat tegyek, amit még mindketten megbánunk. – mondta, lényegében sikeresen összefoglalva a dilemmát, amivel ezek szerint mindketten küzdünk.
De inkább vagyok egy félájult szerencsétlen, aki rosszkor van rossz helyen, és adja az ostobát, mint hogy ezt be is valljam neki.
- Nem szokásom olyat tenni, amit megbánok. – próbáltam meg eltolni magamtól a mellkasánál fogva, de természetesen negyed annyira sem voltam elég határozott, mint amennyire az ő ölelése szoros. – Add fel, Zayn. – nyögtem fel erőtlenül.
- Mégis mit, Ellie? – tért át időközben a nyakam felé, ahol is előszeretettel súrolta az ajkaival az érzékeny területet. – Hogy az őrületbe kergesselek? Hogy valami olyasmire vegyelek rá, amit tulajdonképpen igen is akarsz? A lista véget nem érő, és kétséges, hogy mindenre nemet tudsz majd mondani.
Sokadszorra már, de abban a pillanatban ismét sikerült megállapítanom, mekkorát tévedtem annak idején, mikor azt gondoltam, Zayn csupán csak egy egyszerű játékos.
Ő maga a játékosok játékosa.
- Szállj le rólam, és ne próbálj meg ennyire a közelembe férkőzni, valahányszor csak alkalmat látsz rá, mert fogalmad sincs, ki vagyok, sőt, talán jobban is járunk, ha nem tudod, de hogy én nem fogom szétnyitni neked a lábam, abban biztos lehetsz. – mondtam, miközben továbbra is elsőszámú célomként tartottam fenn, hogy ellökjem magamtól. – Zayn, el fogok ájulni, ha nem ülhetek le! – vetettem be az aduászt, mire nem telt bele egy pillanatba sem, hogy elhúzódjon tőlem, de a megkönnyebbülés még nem igazán talált meg, figyelembe véve, hogy esze ágában sem volt elvenni rólam a kezeit, miközben beljebb irányított a sötétség uralta helyiségben.
Csak akkor jutott el az agyamig, hogy a mellett, hogy nagy valószínűséggel kettesben vagyunk a házában, még a villany sem volt felkapcsolva az elmúlt pár percben, amitől még inkább kezdtem egyre jobban kiborulni, és akkor arra, miszerint hagytam, hogy megcsókoljon vagy, hogy én csókoltam meg őt, még csak gondolni sem bírtam. Bár volt egy olyan érzésem, ráérek a hajamat tépni reggel, mikor leszek már annyira magamnál, hogy a fejemet a falba verjem.
Amint beléptünk egy újabb szobába vezető ajtón, a világítás automatikusan gyulladt fel, mire elém tárult a számomra kicsit szokatlan választásnak tűnő bézs színvilág, amitől inkább hasonlított az egész egy hotelre, mint sem egy huszonéves fiú lakására. Nem kellett sokat gondolkoznom, vajon melyik helyiségbe kerültünk, a hatalmas kanapé, és a vele szemben elhelyezkedő majdnem akkora tévéből nem volt nehéz kitalálnom, a nappaliban vagyunk.
- Remélem nem bánod, ha nem kapsz körbevezetést. – lökött beljebb a szobába a mögöttem álló fiú, mire bizonytalanul megindultam egyenesen a kanapé felé, elvégre az egy dolog, hogy ürügyet kerestem arra, hogy elengedjen, de már tényleg epekedtem valami ülőhelyért.
Nem reagáltam a megjegyzésére, miközben helyet foglaltam, és automatikusan hátrébb dőltem a megkönnyebbüléstől, hogy végre nem kell állnom. Még az sem zökkentett ki, ahogy leült mellém, talán egy kicsit túl szorosan, mintha meg sem hallotta volna, mit mondtam neki egy perccel ezelőtt.
Bár azért reménykedtem benne, hagyott benne valami nyomot, még ha a viselkedésével nem igazán fejezte ki.
- Szóval azt mondod, nem ismerlek. – törte meg a kisebb csendet, mire felvont szemöldökkel fordultam felé, ő azonban csak megvonta a vállát. – Akkor mesélj!
- Már mondtam, hogy nem igazán tartanám előnyösnek, ha megismernél. – válaszoltam rezzenéstelen arccal. – Különben is, miért tartod ilyen rohadt fontosnak, hogy megismerj? Nem tök mindegy neked?
- Miért lenne az? – meredt rám összeráncolt szemöldökkel, mint akinek tényleg fogalma sincs, miről beszélek.
- Nem hiszem, hogy lényeges információként szolgálna a kedvenc színem ahhoz, hogy megfektess. – mondtam, végig a szemébe nézve.
Egy ideig kérdőn nézett rám, majd az értetlenség fokozatosan eltűnt az arcáról, míg végül már teljesen érzelemmentesen állta a tekintetem, de alig egy pillanattal később elröhögte magát.
- Ki mondta, hogy meg akarlak fektetni? – kérdezte, elérve nálam, hogy már vagy sokadszorra érezzem igen kényelmetlenül magam a társaságában.
- A megismerkedésünk óta mást sem csinálsz, csak taktikázol, aztán mikor rosszul leszek, idehozol, kétértelmű megjegyzéseket teszel, megcsókolsz, aztán ismét kétértelmű megjegyzéseket teszel. – lepleztem a bizonytalanságom, miközben indulatosan felé fordultam. – Ha szerinted ez nem elég indok arra, hogy azt mondjam, hátsó szándékaid vannak, javíts ki, kérlek.
- Oké, először is, azért hoztalak ide, mert rosszul voltál, másodszor pedig mi az, hogy megcsókoltalak? – nevetett fel. - Ha jól emlékszem, téged sem kellett annyira félteni.
- De akkor is taktikázol. – kontráztam, miközben igyekeztem figyelmen kívül hagyni az előbb hallottakat.
- Már mondtam, hogy nem játszom.
- Akkor meg miért akarsz mindenáron felszedni? – emeltem az égnek a tekintetem.
- Mert tetszel nekem. – válaszolta, mintha mi sem lenne természetesebb, bennem pedig egyre inkább ment fel a pumpa.
- Azaz tényleg meg akarsz fektetni. – mutattam rá a lényegre, de megrázta a fejét.
- Nem az elsődleges célom, bár hülye lennék, ha nem akarnálak.
- Konkrét. – biccentettem, már-már nevetségesnek tartva, mennyire kiterítettük a kártyákat. – Akkor mi az elsődleges célod?
- Hogy megismerjelek? – kérdezett vissza.
Tévedtem.
Nem kell nekem megvárnom a reggelt ahhoz, hogy rájöjjek, mekkora idióta vagyok, amiért képes voltam megcsókolni.
Akármennyire is próbáltam elnyomni, az ideges sóhaj akaratlanul is kicsúszott a számon, miközben fáradtan megdörzsöltem a homlokom, arra gondolva, kicsit túl hosszú már ez az este, miközben a gondolataim másik felét még mindig a mellettem ülő fiú töltötte ki, és a tény, miszerint mennyire kiborít, pedig alig ismerem.
Kezdtem úgy érezni, mintha nem csak nekem, de saját magának is ellent mondana, már ami a kettőnk dolgát illeti, ha létezik egyáltalán olyan.
- De te nem szoktál szerelmes lenni. – emlékeztettem halkan, majdhogynem bevallva ezzel, miért is ragaszkodom ennyire ahhoz, hogy távol maradjak tőle.
Még akkor is, ha eddig nem igazán volt esélyem átvenni magamban, azon kívül mi zavar Zayn közeledésében. Mert hát végül is, vonzó volt, szórakoztató, és nem egy seggfej, legalább is a saját benyomásom szerint, az most lényegtelen, miféle beszélgetésnek lehettem tanúja még a bulin.
- Azt hittem, azon a részen már túl vagyunk. – jegyezte meg, én pedig képtelen voltam figyelmen kívül hagyni a hangjából áradó feszültséget, mint általában, ha ilyesmi témával hozakodtam elő.
Mintha valami nagyon zavarná ebben a szerelem kérdésben, nem mintha azt feltételezném, lenne bármi esélye is annak, hogy bármelyikünk többet kezd érezni a másik iránt, miközben ezt a fajta játékot játsszuk.
- Csak nem értem, mit akarsz tőlem. – ráztam meg a fejem. – Vagy, hogy egyáltalán mi célod van ezzel az egésszel.
- Mivel? – húzta óvatos mosolyra a száját, miközben féloldalasan pillantott rám. – Hogy meg akarlak ismerni? Te aztán nem vagy valami barátkozós típus.
- Ó, szóval most már barátkozni akarsz? – nevettem fel kínomban, miközben ülésbe tornáztam magam.
- Nem igazán, de hát valahogy csak el kell kezdenünk. – torzult egy kisebb grimaszba az arca, még csak a dolog gondolatára is, majd alig láthatóan megrázta a fejét. – De most én kérdezek. Van valami különösebb oka annak, hogy nem bírsz a közelembe maradni?
- Mondtam már, mennyire nehéz valaki olyantól távol maradnod, aki mindenhol itt van? - kérdeztem vissza kapásból, ő azonban folytatta, mintha mi sem történt volna.
- Miből jött az Ellie? Elena?
Kissé szokatlannak találtam, hogy bárki e felől kérdez, elvégre az emberek többségét nem igazán érdekelte a teljes nevem, sőt, talán nem is tudták, hogy van.
- Elisabeth. – piszkáltam a körömágyam, miközben félig-meddig a reakcióját lestem.
- Szóval ez az igazi neved. – vigyorodott el, mire lassacskán eljutott az agyamig, mire próbál célozni, amikor az első találkozásunk alkalmával azt gondolta, átvágom, mikor megmondtam, hogy hívnak. – Tudtam én, hogy kamuzol.
- Nem kamuztam, csak éppen ez az, amit használok.
- Akkor ezért kapsz idegbajt, valahányszor csak Els-nek hívlak? – vonta fel a szemöldökét, én azonban csak megráztam a fejem.
- Nem kapok idegbajt.
- De nem is szereted.
- Mert szokatlan.
- Ugyan már, ha annyira szokatlan lenne, akkor idézem, nem készítene ki. – mért végig átható tekintettel, és bár nem néztem rá, ez kicsit sem segített azon, hogy ne érezzem kényelmetlenül magam, és küldjem el magam már vagy századszorra a fenébe aznap este.
Meg persze Zayn-t is, amiért ennyire rohadtul lényegre törő, és még élvezi is, hogy szenvedni lát.
- Bonyolult. – feleltem szűkszavúan, miközben éreztem, hogy a szórakozott légkör, amiben eddig voltunk, eltűnni látszik, átadva a helyét egy kisebb feszültséghullámnak.
- Mint minden veled kapcsolatban. – nevetett fel kínosan, azonban a hangjából tisztán kivehető volt a keserűség is, mintha csak beletörődött volna abba, engem nem fog könnyen megfejteni.
Talán jobban is jár.
- De hát nem szeretem az egyszerű lányokat. – húzta ismét vigyorra a száját, mintha mi sem történt volna. – Szóval szerencséd van.
- De még mekkora. – motyogtam.
- Bírom, hogy képes vagy játszani a távolságtartót azok után, amit csináltunk. – jegyezte meg, nekem pedig kedvem támadt ott helyben elsüllyedni.
- Végzetes hiba volt. – vágtam rá monoton hangon, azonban Zayn csak leintett.
- Mindig az. – mondta, miközben feltápászkodott, mire kérdőn néztem rá. -  Mondjuk, nem tudom, te hogy vagy vele, de nekem eléggé szemet szúrt, milyen határozottan vágtál neki a dolognak, így kicsit nehéz elhinnem, hogy a mindig nagyon megfontolt Ellie bármikor is képes lenne valami olyat tenni, amit utána úgy hív, hiba. – húzta gúnyos mosolyra a száját, ahogy közelebb hajolt hozzám, nekem pedig nem hogy reagálni, levegőt venni sem volt alkalmam, miközben arcon csókolt. – Aludj jól, Els. – fordult el tőlem, majd, mint aki jól végezte dolgát, a szoba másik végében elhelyezkedő ajtó felé vette az irányt., de a küszöbön még visszafordult. – Ha a kanapé nem lenne elég jó, az első ajtó balra.
Rezzenéstelen arccal néztem, ahogy minden egyéb megjegyzés nélkül kisétál a helyiségből, maga mögött hagyva, miközben jóformán megfulladtam az általa kreált kétségektől.
Provokált.
Mert tudta, milyen hatással van rám.
Nyilván okosabb lett volna figyelmen kívül hagynom a hangjából áradó kihívást, megkímélve ezzel magam az újabb baklövéstől, de Zayn magabiztossága már önmagában olyan idegesítő volt, hogy egyszerűen képtelen voltam rá, így bekaptam a csalit.
Ezzel együtt a tudtomon kívül belesétálva a csapdába.

4 megjegyzés:

  1. Drága Sophie!
    Végre eljutottam odáig, hogy elolvassam az új részt, ami ismét újabb kérdéseket vetett fel bennem, amiket már lassan nem is tudok számon tartani, de igyekszem majd a későbbiekben. Egyébként ezt a részt egy kicsit, hm, hogy is mondjam, pihenősebbnek éreztem, hiszen - lehet ez csak a saját hülyeségem, de - Ellie megismerése és ez az egész taktikázós dolog elég sok izgalmat tartogat még. Szóval azt szerettem volna kihozni ebből az egészből, hogy bár ez is izgalmas volt, de pihenősebb is, amiért hálával tartozom, mert kivételesen nem kaptam infarktust. Imádtam a csodálatos művedet Drága, és kérlek vigyázz magadra! <3 <3
    Szombaton találkozunk! <3 <3
    xx Lorette T.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Lorette!
      Remélem sikerült minél hamarabb megválaszolnom a kérdéseidet, és örülök, ha tényleg kicsit pihenősebbre sikerült, ez volt a célom, mielőtt áttérek Zayn szemszögéhez, ahol aztán lehet kissé beindulnak az események, de csak semmi spoiler, tudod.:D<33 És igyekszem egy kicsit jobban megismertetni Ellie-t,ha már viszonylag keveset lehet tudni róla, na meg persze majd Zayn-t is.:) Annak pedig eszméletlenül örülök, ha nem okoztam maradandó károsulást, bár most nagyon nevetek a hasonlatodon, és annak pedig még jobban, ha valóban elnyerte a tetszésed a rész, szóval köszönöm-köszönöm!<333
      Én pedig téged imádlak, és nagyon köszönöm, hogy írtál, te is vigyázz magadra nagyon, és szombaton találkozunk!<3

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  2. Kedves Sophie!
    Nagyon jó lett a rész, elnyerte a tetszésem:)
    Nem tudom mit csinál Zayn, de nagyon jól csinálja! Ellie bárcsak ne lenne ilyen makacs! Csodás volt!
    xoxo, Roni♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Roni!
      Nagyon-nagyon örülök, ha tényleg tetszett, bár a csodás számomra tényleg hihetetlen jelző, de nagyon szépen köszönöm!<333
      Igen, Ellie valóban kissé makacs, de ahogy írtad, Zayn tényleg elég jó a dolgában, bármit is csinál, szóval nem hiszem, hogy olyan sokáig fogja tartani magát.;)
      Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál, kellemes hetet drága!<3

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés