-->

2015. szeptember 12., szombat

7. - Hazudni, mint a vízfolyás

Sziasztok drágáim!
Először is remélem, mindenkinek nagyon jól telik a hétvégéje, és hogy kellően ki tudjátok pihenni magatokat, továbbá, hogy sikeresen túléltétek ezt a hetet is, maradandó károsulások nélkül, épségben.<3 Másodszor pedig elnézést kérek az ismételten késői posztolásért, de nem tudok egyéb kifogással előállni, mint hogy kissé eseménydús volt a szombat, mint ahogy mostanában legtöbbször az, mivel elkezdődött a suli, de gondolom ezzel nem vagyok egyedül. Harmadszorra pedig szeretnék megköszönni minden egyes visszajelzést, amit az előző részhez kaptam, bármilyen formában, rettentően hálás vagyok mindenért, szóval nagyon szépen köszönöm, ti vagytok a legjobbak!

A résszel kapcsolatban annyit, talán azért is érkezett ilyen későn, mivel életem első Zayn-szemszögén vagyok túl, mindenesetre remélem, elnyeri a tetszéseteket, és hogy talán választ kaptok néhány kérdésre az ő karakterével kapcsolatban.:)

További jó hétvégét, drágáim, vigyázzatok magatokra, sok sikert a következő héthez és még egyszer köszönök szépen mindent!<333

Jó olvasást x

-xoxo, Sophie V.



***********



Nem mondanám, hogy olyan nagyon lelkesedtem az ötletért, miszerint ki kell tennem a lábamat a lakásomból ma este, legalább is ez volt az első gondolatom, miután kinyitottam a szemem, és végiggondoltam, mit is terveztem mára, ha már engedélyt kaptam a semmittevésre.
Ami azért nem történik meg olyan gyakran.
De bármennyire is csábított a passzolom lehetőség, már ami az esti programomat illeti, ismertem Louis-t, vele együtt pedig az igen sértődékeny pöcs oldalát, valahányszor ejteni készültem, vagy húztam a számat, a saját lustaságom miatt. Így inkább elvetettem az ötletet és elhatároztam, hogy ez alkalommal nyelek egy nagyot, ha már volt olyan rendes, hogy hajlandó volt beengedni minket a lakásába, mintegy jelét adva annak, újonnan mennyire szeret szociális életet élni, méghozzá velünk. Mintha amúgy nem tölténk együtt végül is a fél életünket, és mintha amúgy nem most jöttünk volna vissza egy fél éves turnéból, ahol szintén össze voltunk zárva, de tekintve, hogy mostanában jóformán Louis összes tette ellent mond a pár hónappal ezelőtti énjének, ráhagytam a dolgot, és hagytam, hogy belerángasson, amibe csak akart.
Természetesen mindezt csakis addig, míg nem szándékozik ő is beleszólni a dolgaimba, ahogy korábban Harry próbálkozott vele. Bár őszintén megvallva inkább számítottam volna Liam-re, ha már egykor magára vállalta a problémamegoldó szerepét, mint sem rá, hogy elkapjon, mert nem tetszik neki, amiért nem tervezek senki mellett sem leragadni, ezért kicsit túl sokat kapok a reflektorfényből, ahogy ezzel-azzal látnak együtt, én pedig nem reagálok, mintha mi sem történt volna.
Mert hát végül is, ha úgy vesszük, részemről valóban semmi sem történt azokkal a lányokkal.
Nem ígértem semmit.
Lustán pislogtam körben a nappalin, miközben megállapítottam magamban, ismételten fogalmam sincs, mégis miért kerültem ide a helyett, hogy az ágyat választottam volna, sőt, hogy tulajdonképpen jóformán semmi sem maradt meg a tegnap estéből, miután hazatértem a Liammel való stúdiózásból, azonban a dohányzó asztalon lévő három sörös üvegből mintha kicsit mégis visszatért volna az emlékezetem.
Egy ideig rezzenéstelen arccal bámultam az asztalt, szinte szuggerálva, hogy tűnjenek el róla a dolgok, de miután alig egy percig nem sikerült lekötniük a figyelmem, lemondóan a párnába fúrtam az arcom.
- Baszki. – morogtam, és fél kézzel a távirányító után nyúltam, hogy kikapcsolhassam a valószínűleg egész éjjel menő tévét.
Akármennyire hihetetlen, nem szerepelt a korábbi terveim között, hogy a kanapén kössek ki egy adag sör társaságában, miközben nonstop nyomatom valamelyik idétlen valóságshow-t, csak hogy emlékeztessem magamat, vannak nálam nagyobb idióták is a világon, de figyelembe véve, miszerint ez már a sokadik alkalom, hogy nem sikerül eljutnom az ágyamig, be kellett látnom, belém rögzült a dolog, ha tetszik, ha nem.
Így pedig talán nem is olyan rossz ötlet, ha nem töltöm itthon a ma estét.
Nyűgösen az oldalamra fordultam, és lehunytam a szemem, miszerint senki sem fog hiányolni még jó pár óráig, nyugodtan, azonban alig mozdultam meg, sikerült a kezemmel rátapintanom valami hideg fémes dologra, mire értetlenül nyitottam ki és meredtem összeráncolt szemöldökkel az ujjaim között tartott nyakláncot. Első ránézésre fogalmam sem volt, kié, és mégis hogy került a kanapém párnái közé, de miután a látásom kitisztult, már jóval könnyebben kivettem a medált képező nevet, mire kissé gúnyosan elmosolyodtam.
Els.
Bár egyáltalán nem rémlett, hogy valaha láttam volna rajta a nyakláncot, jelenleg az ékszer érdekelt a legkevésbé, ellentétben a tulajdonosával, aki ezek szerint ismét kénytelen lesz egy helyiségben tartózkodni velem, már ha vissza szeretné kapni a kis tárgyat, és hálát adtam az égnek, amiért a sors ismét a kezemre játszott.
Bár éreztem, hogy nem kell már olyan sokáig győzködnöm a lányt a felől, ami tulajdonképpen teljesen nyilvánvaló, főleg a legutóbbi kis incidensünk óta, a zavaró tényezőként szolgáló fal még mindig ott lebegett körülötte, amit a megismerkedésünk alkalmával húzott fel maga köré, ami normális esetben talán feladásra késztetett volna, de be kellett látnom, Ellie túl érdekes ahhoz, hogy csak úgy feladjam. Sőt, talán a legérdekesebb, akivel eddig valaha dolgom volt, még ha kicsit más értelemben is kell néznünk a dolog részt. Nem mondanám, hogy ő az első, aki kéretni próbálja magát, bár azt sem, hogy a sokadik, mindenesetre tény és való, rajta kívül még nem nagyon bírta ki bárki is tíz percnél tovább, valahányszor csak egyértelmű jelzést adtam valahogy a szándékaimról, így szinte szórakozottsággal gondoltam bele, mekkora élvezet lesz számomra nézni, ahogy ő is fokozatosan feladja.
A tudat, miszerint sikerült pont nálam elhagynia a nyakláncát, olyan szintű izgalommal töltött el, hogy egy csapásra megfeledkeztem az előbbi fáradtságomról, így szinte már energikusan ültem fel, és vettem a kezembe a telefonom, miközben az időről tudomás sem véve keresgéltem a névjegyek között, mire pár pillanattal később ráakadtam a megfelelő számra.
- Így jár, aki itt hagy engem reggel szó nélkül. – suttogtam magam elé elégedetten, miközben a fülem elé emeltem a készüléket.
Ahogy sejtettem, szinte alig csengett ki, már hallottam is, ahogy a kis kattanás jelzi, hogy válaszolt a hívásra.
- Igen?
- Tudod, Ellie, nem vagyok az a sértődékeny típus, de hogy őszinte legyek, kissé érzékenyen érint, hogy jóformán megszöktél tőlem, miután én olyan rendes voltam veled az éjszaka folyamán. – szóltam bele a telefonba, miközben a vigyor automatikusan terült el az arcomon.
Kisebb csend állt be a vonalban, mire felmerült bennem a gondolat, hogy talán nem ismerte fel a hangom.
- Honnan a fenéből szerezted meg a számom? – sziszegte, mire megkönnyebbülten nyomtam el egy kisebb sóhajt, és vettem fel újra a kesztyűt.
- Nem említettem még, milyen kevés energiámba telik egy ilyen dolog? – tettem fel a költői kérdést, célozva ezzel az erdőben lévő találkozásunkra, ahol a tudomására adtam, miszerint szinte bármit megszerezhetek róla, amit akarok. – De térjünk is a lényegre. Van valami nálam, ami a tiéd.
- A maradék méltóságom? – kérdezte, miközben az irónia csak úgy sütött a hangjából, azonban eszem ágában sem volt bedőlni a tettetett határozottságának, mikor tisztán éreztem, hogy sikerült felkeltenem a kíváncsiságát.
- Majdnem. – válaszoltam szórakozottan. – Bár ez valamivel kisebb, és arany. Na meg persze nyilván kevesebbet ér számodra, ha sikerült elhagynod a kanapémon, Els.
Éreztem, hogy mondani akar valamit, azonban egy pillanatra ismét olyan volt, mintha elvágták volna a vonalat a szavak hiánya miatt.
- Ó, ne. – mondta alig hallhatóan, miközben elégedett mosoly húzódott a számra.
- Ó, de.
- Oké, Zayn, ne szórakozz velem, csak add vissza, jó? – csapott át a megdöbbentből hirtelen megijedtbe, mire felvont szemöldökkel vettem tudomásul a reakcióját.
Ez túlságosan is gyanús volt.
- Nos, ebből sikerült arra következtetnem, mégiscsak sokat jelent neked ez a nyaklánc, szóval mi lenne, ha találkoznánk és megbeszélnénk az egyességünk feltételeit? – érdeklődtem, mintha mit sem vettem volna észre a hangjában.
- Nekünk nincsen semmilyen egyességünk, Zayn, csak add vissza azt a rohadt nyakláncot! – szinte már magam elé képzeltem, ahogyan idegesen járkál, miközben a füléhez szorítja a telefont.
- Azért adnod is kéne valamit cserébe, Ellie. – vágtam rá szórakozottan. – De még ráér ezen törnöd a csinos kis fejed.
- Hogy te mekkora egy… - kezdte, azonban nem engedtem, hogy végigmondja.
- Akármekkora élvezet is számomra ez a beszélgetés, sajnos le kell tennem, sok a dolgom. Mindenesetre várom a hívásod, hol találkozzunk. Alig várom, hogy újra lássalak. Addig is kérlek, ne tűnj el. – hadartam, a lehető legkevesebb bizonytalanság nélkül. – Vigyázz magadra, Els. – köszöntem el, és szakítottam meg a hívást, még mielőtt bármit is mondhatott volna, majd pedig magam mellé hajítottam a telefont.
Mondhatnám, hogy ennél nagyobb elégedettséget már nem is érezhettem volna, azonban a tény, miszerint sikerült sarokba szorítanom valakit, akit akartam, már rég nem keltett bennem ilyen érzéseket.
Ahhoz túlságosan is megszokott volt.

Monton mozdulattal csíptem a cigit az ajkaim közé, és emeltem fel az öngyújtót, hogy meggyújthassam végre, azonban a háttérből érkező éles hang hatására kénytelen voltam megszakítani a műveletet.
- A-a. – rázta meg a fejét Louis, miközben mellém lépett, és kikapta a kezemből a gyújtót. – Bocs, haver, használd az erkélyt! – bökött a teraszajtó felé, mire a szememet forgatva tettem le a pultra a szálat.
- Eddig le sem szartad, ha bent cigizünk. – morogtam.
Louis, mint aki meg sem hallotta, amit mondtam, úgy fordult az előttünk elterülő üvegek felé, mintha csak azt fontolná, melyik bontja ki, és fogyasztja el következőnek, azonban a tekintetét hamar továbbterelte a szobába belépő Avery-re, aki ezek szerint jóval érdekesebbnek bizonyult számára, mint bármelyik méregdrága pia.
- Eddig egyedül laktam. – válaszolta, miközben a pillantását továbbra sem volt hajlandó levenni a szőke hajú lányról, aki mindeközben helyet foglalt a szőnyegen elterülő Niall mellett.
Valamiért nem lepett meg ez a fajta változás, mint ahogy az összes többi sem, mióta pár héttel ezelőtt bejelentette, hogy össze akar költözni a barátnőjével, bár azok talán kevésbé voltak ennyire észrevehetők, mint hogy nem gyújthatunk rá a lakás kellős közepén.
- Hát persze. – vágtam rá ironikusan, mire kaptam egy megsemmisítő pillantást mint egy válaszként, de túlságosan is jól ismertem Louis-t ahhoz, hogy komolyan vegyem. – Maradj már. – nevettem fel, miközben hátba veregettem. – Mindjárt kimegyek.
- Utálom. – érkezett a szőnyegről Niall fájdalmas nyögése, már vagy tizedszerre az elmúlt öt percben, mire egy emberként fordultunk az ír fiú felé. – Nagyon utálom.
- Tudjuk, ember, tudjuk. – reagálta le Louis egy intéssel, miközben maga elé húzta az egyik üveget, és felbontotta.
- Hidd el, mi is utáljuk, hogy szenvedsz. – csatlakoztam be én is. – Főleg, ha néznünk is kell. – tettem hozzá alig hallhatóan.
- Nem szenved, csak szerelmes. – húzta el a száját Avery, miközben sajnálkozva nézte a mellette fekvő Niall-t.
- A kettő ugyanaz. – vágta rá Louis szórakozottan, azonban a barátnője pillantását látva abbahagyta a röhögést. – Ugyan már, Av, mit vársz, mit mondjak? Hogy fogalmam sincs, min megy keresztül?
- Azért vele kicsit más a helyzet. – rázta meg a fejét a lány.
Mindannyian ismertük Niall kegyetlenül siralmas helyzetét, miszerint sikerült ismét kiszúrnia egy olyan lányt, aki tudomást sem hajlandó venni róla, miután néhány rajongó rászállt a neten, csak mert lebuktak az egyik romantikus andalgásuk során, amit sikerült a város kellős közepén megejteniük.
Szívesen mondanám, hogy sajnálom őket, de tekintve, hogy maguknak okozták a bajt, nem így van.
- Szerintem nem. – mondtam végül, miközben elemeltem a tekintetem Niall-ről, hogy Avery szemébe nézhessek. – Elvégre semmivel sem néz ki jobban, mint ahogy Louis nézett ki. A különbség csak annyi, hogy ő hangot ad a szenvedésének. – vontam meg a vállam, mintha mi sem lenne természetesebb, ahogy rezzenéstelen arccal figyeltem, miközben Avery arca fokozatosan elfehéredik az övön aluli ütésem miatt.
Na, meg persze azért is, mert mostanában képtelen a szemembe nézni a nélkül, hogy ne lenne pánikrohama.
- Azt hiszem, ideje egy kis friss levegőnek, Malik. – csapott rá a hátamra Louis, magára vállalva a hárító szerepét, és már el is indult a terasz felé, meg sem várva a reakciómat.
Kár, hogy fogalma sem volt, igazából miért is kell hárítania.
Elnyomtam a felszínre törni készülő gúnyos mosolyt, miközben követtem az ajtó felé, azon keresztül pedig ki a csípős estébe, miközben a hátamban éreztem a lány égető tekintetét.
- Megköszönném, ha hanyagolnád a múlt hánytorgatását a közeljövőben. – kezdett neki a fejmosásnak.
Megvontam a vállam, miközben előkaptam az időközben zsebembe csúsztatott cigis dobozt, és kikaptam belőle egy szálat.
- Te hoztad fel.
Louis felsóhajtott, miközben a korlátnak dőlt, és megrázta a fejét.
- De én nem gondoltam komolyan, te viszont igen. – mutatott rám.
- Túlreagálod. – gyújtottam meg a szálat.
- Mert te nem? – kérdezett vissza, de miután csak a semleges tekintetemet kapta válaszul, ismét megrázta a fejét. – Mindegy.
Nem reagáltam le, már csak azért sem, mert semmi kedvem nem volt végül vesztesként kijönni a vitából, amiben egyébként egyikünknek sincs igaza, továbbá mert nem állt szándékomban olyan területen tapogatózni, ami még érzékeny számára, ha már hajlandó volt elviselni a szarságaimmal együtt, talán az egyetlen a többiek közül, még ha eddig valóban csak Harry adott hangot a nemtetszésének.
A tolóajtó elhúzódására egy emberként kaptuk oldalra a tekintetünket, mire megpillantottuk a teraszra kilépő Avery-t, aki az őt megcsapó hideg levegőtől kissé összerázkódva fordult Louis felé.
- Fel akarja hívni. – mondta jelentőségteljes hangon, mire igencsak meg kellett erőltetnem magam, hogy ne röhögjek fel hangosan Niall újabb remek ötletének hallatán.
- Kibaszott jó. – morogta Louis. – Most vehetem el a telefonját. – indult meg az ajtó felé, azonban a küszöbön még visszafordult. – Túltárgyaltuk? – villantotta rám a tekintetét, én pedig egy biccentéssel lerendeztem, mire a következő pillanatban eltűnt a ház belsejében.
Valamiért nem ért meglepetésként azonban, hogy a barátnőjének nem állt szándékában utána menni, ahogyan az sem, hogy a pillantását a földre szegezve lépett mellém.
- Mondjad, Avery. – sandítottam rá, miután kifújtam a füstöt.
- Tudod, hogy sajnálom, ugye? – vágta rá azonnal, de még mindig nem volt képes a szemembe nézni.
- Tudom. – válaszoltam. – De ezt elég, ha neki mondogatod. – böktem az ajtó felé, célozva ezzel a bent tartózkodó barátjára.
Az ajkába harapva követte a tekintetem, majd pedig fordult vissza felém, miközben tétován állt egyik lábáról a másikra, mint aki nem biztos abban, amit mondani készül.
- Nem róla beszéltem. – rázta meg a fejét végül.
A kezem automatikusan szorult ökölbe, miközben a pillantásom megszilárdult, és igencsak nagyot kellett nyelnem ahhoz, hogy ne mondjak valami olyat, amit később megbánok.
Azt kívántam, bár ne tudnám, mire céloz.
- Akkor nincs is miről beszélnünk. – sziszegtem.
- Nézd, ha ami történt a bulin, az miatta volt, tudnod kell, hogy már nem beszélek… - kezdte, azonban egy pillantással belé fojtottam a szót.
- Tudom, hogy nem beszélsz vele, Avery, nem kell győzködnöd. – fordultam teljesen az ő irányába, és próbáltam nem észrevenni, ahogy hátrált egy lépést, miután szembe került velem. – És csak hogy tudd, a bulin történteknek semmi köze sincs hozzá. – tettem hozzá, megadva ezzel a végső lökést, amivel elérhettem, hogy az elkövetkezendőkben még csak véletlenül se hozakodjon elő olyan témával, amivel nem kéne.
Mert inkább elhitetettem vele a lehető legkisebb bűntudat nélkül is, hogy önszántamból tettem azt vele, amit tettem, mint sem, hogy kockáztassam, valaha újra hallanom kell esetleg azt, amit annak idején hallottam, valaki más szájából.
Az egyetlen olyan ember szájából, akinek valaha ígéretet tettem.

7 megjegyzés:

  1. Kedves Sophie!
    Tudom, hogy már eleged lehet abból, hogy minden rész végén látod, hogy csodálatosnak, mesésnek és tökéletesnek titulálom az írásodat, de folytatni fogom, mert sajnos magasztosabb jelzők nem jutnak eszembe sokk hatás alatt.
    Drágám, remélem sokszor fogsz Zayn szemszöget írni, mert egyszerűen szerelmes lettem. (Barátnődnek üzenem, hogy sajnálom, de lehetetlen elmenni Zayn mellett ;) ) Imádtam az elején a nyakláncos húzását, és azt is, hogy szeret játszani. Illetve kellőképpen felcsigáztál a végével, hogy falkaparással karöltve várjam a szombatokat! Imádtam, szombat hol vagy már? :o
    Vigyázz magadra Drága, szombaton találkozunk! ❤❤❤❤❤❤
    Xx Lorette T.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itt az írónő barátnője, aki mindent lát és hall, szóval le lehet szállni a pasimról, akármennyire is tökéletes az illető:DD ❤️

      Törlés
    2. Drága Trixi!
      Olyat kérsz tőlem, amit lehetetlen megtenni. Kérlek tégy kivételt most az egyszer :D <3
      Xx Lorette T.
      Ui.: Jó végre "személyesen is látni" :) ;)

      Törlés
    3. Oké oké, most az egyszer kivételt teszek, de becsüld meg jól;):D
      Ui.: én is örülök hogy végre nem a szőkeségen keresztül kellett üzennem:D❤️

      Törlés
    4. Drága Lorette! (Trixie veled pedig még később számolok.:DD<3)
      Eszméletlenül sokat jelent a csodás és mesés jelző, még ha valóban hihetetlen is, és komolyan imádlak, amiért ilyeneket mondasz, meg hát persze amúgy is.<333
      Nagyon-nagyon örülök, ha valóban tetszett a másik főszereplőnk szemszöge, tervezek még vele írni, és hát elsőként kaphattad meg a barátnőm reakcióját, így most már legalább láthatod, milyen is, ha Zayn-ről van szó.:DD<3
      Ez alkalommal talán kicsit örülök is, ha sikerült felcsigáznom téged, bár te is ezt teszed velem, és már kezdem is hiányolni a történeted, de erről majd máshol.;)<3

      Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál drága, vigyázz magadra te is, és jövő szombaton találkozunk!❤️❤️

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  2. Kedves Sophie!
    Megint egy észbontó részt sikerült írnod! Ezen a nyakláncos jelenten nagyot nevettem, ahogy Zayn húzta Ellie agyát, de szerencsére hamarosan újra találkoznak, ahogy írtad.(juhuuuu)
    Nagyon jó lett a rész, GYERE MÁR SZOMBAT! :)
    xoxo, Roni♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Roni!
      Wow, még az észbontó kifejezést sem hallottam sokszor, nagyon szépen köszönöm.<333 Nagyon örülök, ha elnyerte a tetszésedet a rész a cselekménnyel együtt, komolyan nagyon boldog vagyok és sietek ahogy csak tudok.:)❤️

      Köszönöm szépen, hogy írtál, kellemes hetet és jövőhéten találkozunk!

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés