-->

2015. szeptember 20., vasárnap

8. - Zsarolás



Helló-helló drágáim!


Először is nagyon-nagyon sajnálom az egy napos csúszást, de kicsit eseménydúsra sikerült a szombatom, ahogy a hetem többi része is, de gondolom ez mindenkinek ismerős (szeretjük a sulit hehe), mindenesetre igyekszem nem rendszert csinálni ebből, habár előfordulhat a közeljövőben is, hogy néha átcsúszok vasárnapra a részek hozásával, ha éppen úgy alakul. Ha pedig úgy, hogy egyáltalán nem leszek képes hozni fejezetet egész hétvégén, és előre tudom, azt mindenképp jelezni fogom egy héttel előtte.:) De most ennyit a fekete levesről.
Másodszor pedig remélem azért mindenkinek nagyon jól telt a hétvégéje, és tudtatok pihenni, továbbá hogy túléltétek az újabb sulis hetet, és a többit. Harmadszor pedig szeretném megköszönni az előző részhez érkezett összes pipát, kommentet és a feliratkozókat, no meg persze a díjakat, amiknek egy részével még mindig el vagyok maradva, de attól még eszméletlen hálás vagyok mindenért, szóval nagyon szépen köszönöm!<333 Ti vagytok a legjobbak, nem győzöm hangsúlyozni.:)
További szép estét, drágáim, sok sikert a következő héthez, köszönök szépen mindent, és jövő szombaton találkozunk!

Jó olvasást x 

-xoxo, Sophie V.
***********
Próbáltam nem úgy viselkedni, mint akit annyira nagyon frusztrál a tény, miszerint sakkban tartják a világ legnagyobb hülyeségével, és még ha ez nem lenne önmagában tökéletesen elég, a világ legnagyobb seggfeje által, de akármennyire is erőlködtem a telefonhívása utáni napokban, Zayn képe akaratom ellenére ott volt mindenhol, az arrogáns hangjával együtt, ahogy burkoltan közli velem, nyerésre áll.
Mintha nem lenne elég nyilvánvaló.
Tulajdonképpen bármennyire is szépítjük a helyzetet, az óta a bizonyos este óta nyerésre áll, mikor is otthagytam nála az egyetlen dolgot, amit megfogadtam valaha, soha nem fogok elhagyni, ráadásul végképp nem egy olyasvalaki kanapéján, aki amint megtalálja, zokszó nélkül ki fogja használni, csak hogy ismét az útjába kerüljek.
Vagy éppen az ágyába, az most teljesen lényegtelen.
És bár tartottam magam annyira, hogy azt gondoljam, nem fogok sem a játékos, sem pedig az egész normális énjének bedőlni, valami mégis egyre inkább arra késztetett, ismerjem be, egyszerűbb lenne, ha fognám és felajánlanám magam, hátha akkor békén hagy a végén. Mindazonáltal őt is ismertem annyira, hogy tudjam, vagy csak hogy legyen egy minimális sejtésem arról, azért nem ilyen egyszerű a helyzet, már legalább is azt a részét nézve a dolgoknak, hogy lassacskán egy hónapja nem bír leszállni rólam, holott egy hozzá hasonló már egy óra után feladta volna. Ebből pedig ismét leszűrhetem a következtetést, miszerint Zayn nem tartozik az átlagba, sem a módszereit, sem pedig őt magát illetően, nem fogja olyan könnyen elengedni azt, amit hosszas küzdés után sikerült csak megszereznie. Ha értelmét látom, ha nem, akkor sem.
Azonban figyelembe véve a tényt, miszerint a jelen pillanatban képtelen voltam a normális gondolkozásra, semmiben sem találtam értelmet, pánikot viszont annál inkább, valahányszor csak arra gondoltam, az utolsó kézzel fogható emlékem Colin-ról, ott van a markában, miközben fogalma sincs arról, mit tart a kezében, csak hogy zsarolhasson.
Velem ellentétben.
Igyekeztem még csak véletlenül se arra gondolni, Colin mennyire élvezné a helyzetet, velem ellentétben, sőt, hogy talán ő intézte úgy, hogy az általa kapott nyakláncom Zayn-nél kössön ki, mintha még a halálában sem hagyná nyugodni, hogy nem vagyok olyan, mint ő.
Ugyanis volt egy sejtésem, miként alakultak volna a dolgok, ha most ő lenne a helyemben.
Szóval amennyire csak lehetett, igyekeztem Colin-t is eltávolítani a gondolataim közül, de szinte ugyanolyan lehetetlennek bizonyult a dolgok, mint Zayn esetében, ugyanis elég volt a nyakláncra gondolnom, és már ott állt előttem, miközben gúnyosan végignéz rajtam, régi jó szokásához híven, miközben csilingelő hangon közli velem, felesleges küzdenem, ellene és Zayn ellen egyaránt.
Mintha magamtól nem tudnám.
Szinte átkoztam magam, amiért sikerült a lakásban felejtenem a dzsekimet, mikor reggel elindultam az óráimra, így kénytelen voltam beérni a rajtam lévő pulcsival, miközben hitetlenkedve gondoltam arra, már vagy két hete vége a nyárnak, és újra kezdődött a suli, ezzel együtt pedig a monoton hétköznapjaim is. Na, nem mintha olyan érdekes elfoglaltságaim lettek volna a szabadnapjaimon, amiket nagyrészt a kanapén ülve töltöttem, vagy futva, ahogy éppen kedvem tartotta, de a gondolat, miszerint az elkövetkezendő sok hónapot ismét tanulással fogom tölteni, kissé lehorgasztotta az amúgy sem fényes kedvem.
Másrészt viszont így legalább kevesebb esélyem lesz bármi olyasmin agyalni, ami eddig a világért sem volt hajlandó kiszállni a fejemből.
Vagy inkább olyasvalakin.
Az iskola főépülete elé kiérve egy pillanatra megálltam, és a farmerem zsebéhez nyúltam, csak hogy meggyőződhessek róla, nem hagytam az előadóban a telefonom, ugyanis bár a főiskola semleges területnek számított, ahol nem igazán tartózkodott olyan, akitől hidegrázást kaptam volna, semmi kedvem nem volt visszatrappolni a harmadik emeletre, ami valószínűleg még tele volt a többiekkel. Így mondhatni megkönnyebbülés töltött el, mikor sikerült kitapogatnom a készüléket, mire egy kisebb biccentéssel nyugtázva azt, feljebb tornáztam a vállamra a táskámat, és elindultam.
Lakást találni közel a sulidhoz London ezen részén két dolog miatt sem egyszerű. Egy; mert minden pofátlanul drága. És kettő; mert mire eljutsz odáig a sikeres felvételid után, hogy a megfelelő keresésére add a fejed, a borsos ár ellenére szinte mindegyik foglalt, vagy legalább is a tisztességes része. Így ha tetszik, ha nem, kénytelen vagy messzebb keresgélni, sokszor pedig azon kapod magad, hogy már a város másik végében jársz, mire halott ügy az egész, mert nyilván senki sem akar órákkal korábban kelni, csak hogy beérjen az órájára.
Ezért is adtam hálát az égnek, amiért a szintén egyetemre járó unokanővérem lakásában volt egy vendégszoba az egyik kolesz mellett, így lényegében megúsztam a dolgok sötét oldalát, még akkor is, ha nekem valószínűleg kétszer annyi időbe telt meggyőzni az itthoniakat a költözésről, mint egy normális velem egykorúnak.
Ha arra gondoltam, ismét hálát adtam az égnek, amiért sikerült megúsznom a találkozást a lakótársammal, vagy éppen bármilyen találkozást is, akaratlanul is felrémlett bennem, miszerint talán kezdek kicsit súlyosan antiszociálisnak tűnni, így elhessegetve ezt a felvetést hagytam egy üzenetet Caroline-nak, miszerint összefuthatnánk a hétvégén. Bár már előre féltem, mi lenne a téma, figyelembe véve a tényt, miszerint jóformán a buli óta nem találkoztunk, én pedig természetesen nem szándékoztam beavatni a Zayn-nel történt dolgaimba, akár jóban vagyunk, akár nem.
Gyakorlott mozdulattal oldottam fel a telefonom képernyőzárát, miközben elterültem a nappali részen elhelyezkedő kanapén, még csak arra sem véve a fáradtságot, hogy lerúgjam magamról a bakancsomat, amiért még éreztem, hogy kapni fogok, a jelen pillanatban azonban ez foglalkoztatott a legkevésbé, főleg miután kiszúrtam, hogy a legújabb bejövő üzenetem nem a Caroline-tól érkezett válasz volt.
Szóval mikor is érsz rá?x
Próbáltam legalább annyira féken tartani az érzéseim, hogy nem hajítom át a telefont a szoba másik végébe, így helyette megengedtem magamnak egy kisebb sóhajt, miközben lehunyt szemmel kérdezgettem magamtól, mégis mit követtem el, amivel kiérdemeltem Zayn ilyen szintű figyelmét, majd erőt vettem magamon, és bepötyögtem a rövid választ, hátha ezzel lerázom a következő hétig.
Azonban ha eddig azt gondoltam, Zayn nem elég elszánt, hatalmasat kellett csalódnom, mikor is a következő pillanatban már fel is tűnt a neve a képernyőn.
- Ó, hogy az a… - morogtam, miközben fogadtam a hívást. – Igen, Zayn?
- Nem tudom, hányszor kellene még elmondanom neked, mire megérted, mennyire nem szeretek játszani, Els. – hagyta ki a köszönést a vonal túloldalán lévő fiú, miközben képtelen voltam figyelmen kívül hagyni a hangja nyugodtsága mellett palástolt ingerültséget.
- Fogalmam sincs, miről beszélsz. – vágtam rá monoton hangon.
- Ugyan már, pontosan tudod, miről beszélek. – nevetett fel idegesen. – Mi volt ez a válasz?
- Mire gondolsz, a nem érek rá részre? – piszkáltam az egyik díszpárna szélét, miközben azon tűnődtem, vajon miért érzek félelmet, mikor elégedettséget kellene, amiért végre sikerült kizökkentenem őt a magabiztosságából.
Mintha ennek nem lenne jó vége.
- Komolyan nem érek rá. – folytattam, mikor nem kaptam választ.
- Hazudsz.
- Miből gondolod? – érdeklődtem.
- Ugye tudod, hogy ennél azért kicsit jobban kellene erőlködnöd, ha vissza akarod kapni azt a nyakláncot, Ellie? – kérdezett vissza, ezzel elérve, hogy a pillanatnyi önbizalmam eltűnjön, miközben összeszorult a torkom. – Na, ugye. Szóval, mikor is érsz rá?
- Mi lenne, ha odaadnád, aztán szépen elfelejtenénk, hogy valaha közünk volt egymáshoz? – próbálkoztam, bár tudtam, ennél azért jóval többre lesz szükségem ahhoz, hogy leállítsam.
Már ha egyáltalán valaha le tudom állítani.
Nem válaszolt egyből, csupán csak a háttérből jövő tompa puffanást hallottam, mintha becsapott volna valamit.
- Ez nem válasz a kérdésemre. Mikor érsz rá?
A szememet forgatva húztam össze magam, miközben számba vettem az összes lehetséges kifogást, amit csak fel tudnék neki hozni, hogy megússzam az egészet, de a tudat, hogy minél tovább húzom az időt, annál később kapom vissza a nyakláncomat, és zárom le a vele való akármimet, nem hagyott nyugodni.
És pontosan tudtam, ez volt a célja, a mellett, hogy valószínűleg minden tőle telhetőt megtesz majd, hogy maga mellé láncoljon, és ne engedje, hogy ennyivel megússzam.
- Ma este? – tettem fel a kérdést végső elkeseredésemben.
- Oké, tulajdonképpen ez csak költői kérdés volt.
- Ezt meg hogy érted? – ráncoltam össze a szemöldököm értetlenül, a következő pillanatban pedig már hallottam is a kopogás összetéveszthetetlen hangját, mire tágra nyílt szemekkel meredtem a bejárati ajtó irányába.
Kérlek, mondd hogy ez csak egy rossz vicc…
- Lennél szíves beengedni? – szinte láttam magam előtt, ahogy vigyorog, mire azt kívántam, bár elnyelne a föld.
Mintha a lábaim saját maguktól vittek volna, úgy találtam magam pillanatokon belül az ajtó előtt, miközben a nélkül, hogy használatba vettem volna a kitekintőt, feltéptem azt, mélyen belül azt remélve, ez az egész tényleg csak egy rossz vicc.
De miután szembe találtam magam az ajtófélfának támaszkodó Zayn-nel, aki mindeközben felvont szemöldökkel tartotta a telefont még mindig a füléhez, rájöttem, innentől kezdve felesleges bármiben is reménykednem, ami vele kapcsolatos, továbbá, hogy nem szórakozott amikor azt mondta, ha akar valamit, azt meg is szerzi.
Ez esetben a lakcímemet.
- Els. – biccentett, miközben zsebre vágta a készüléket, és közelebb hajolt hozzám, hogy arcon csókoljon, én azonban a sokkból felébredve oldalra húzódtam.
- Elment az eszed, Zayn? – meredtem rá, majd karon ragadva beljebb húztam a lakásba. – Arra nem gondoltál, hogy esetleg meglátnak? – fordultam felé, miután becsaptam mögöttünk az ajtót, ő azonban csupán csak megvonta a vállát.
- Igazából pont leszarom. – mondta, mintha mi sem lenne természetesebb, nekem pedig ott esett le az állam.
Ugyanis az egy dolog, hogy valamilyen szinten levágtam már, Zayn mennyire nem az a ráparázós típus, de hogy én jobban félek, miszerint bárki is szemtanúja lehet annak, hogy bejön a lakásomba, ezzel olyan pletykákat alapozhatva meg, amiknek talán nem lenne olyan jó vége, nem kicsit döbbentett meg.
- Te nem vagy normális, Malik. – ráztam meg a fejem lassan, bár tisztában voltam vele, ezzel aztán végképp nem megyek semmire.
- Ne csinálj úgy, mintha annyira meglepne, hogy itt vagyok. – mért végig tetőtől talpig, miközben beljebb sétált. – Kikényszerítetted belőlem, ha már semmire nem vagy hajlandó normálisan válaszolni, én pedig nem a türelmemről vagyok híres.
- Vettem észre. – morogtam alig hallhatóan, de elég hangosan ahhoz, hogy észrevegyem a tekintetén átsuhanó ingerültséget.
- Jobban teszed, ha nem nézel így rám, ugyanis épp eléggé sikerült már felhúznod a mai napra. – mondta rezzenéstelen arccal.
- Én húztalak fel téged? – meredtem rá hitetlenül. – Te nem szállsz le rólam, és zsarolsz, csak hogy találkozzunk, mintha ettől bármi is megváltozna.
- Sajnálom, ha le kell rombolnom az elképzeléseidet, Els, de már rég megváltozott az a valami – nézett körbe, mintha csak fel akarná mérni a terepet. – akármire is célzol.
- Ugyan. – horkantam fel. – Ha azt hiszed, csak mert gyerekes módon nem akarod visszaadni a nyakláncomat, térden állva fogok neked könyörögni és felajánlani magam, akkor felesleges tovább rabolnunk egymás idejét.
- Meglep, mennyire félvállról kezeled a helyzetet, miközben a telefonba kevésbé voltál ilyen lelkes, mikor kiderült, hogy nálam van az a valami, ami a tiéd. Vagy már nem is jelent neked annyit? – vonta fel a szemöldökét, egy pillanatra sem zökkenve ki a szerepéből.
Idegesen nyeltem, csak hogy leplezzem az egyre inkább feltörő pánikot.
A nyaklánc és Zayn a lehető legrosszabb párosítás.
- Egyébként – lépett közelebb, én azonban kivételesen nem hátráltam, ezzel egyfajta meglepettséget váltva ki belőle. – a látni akarlak résznek semmi köze ahhoz, hogy még mindig azt hiszed, meg akarlak fektetni. – nyúlt hátra a farzsebéhez, mire a következő pillanatban meglengette előlem az ismerős láncot, nekem pedig automatikusan rándult görcsbe a gyomrom. – De az igazság az, Els, hogy mindketten tudjuk, mi lesz ennek az egésznek a vége. – tett még egy lépést, majd még egyet, mire a következő pillanatban már ott állt mögöttem, én azonban mozdulni sem bírtam.
Kezdtem belefáradni a játékba, de nem adhattam fel, megadva neki ezzel az egyetlen dolgot, amit akart.
Rezzenéstelen arccal tűrtem, ahogy egy laza mozdulattal átvetette a láncot a nyakamon, és csatolta vissza oda, ahová való volt, én pedig kezdtem egyre inkább összezavarodni.
- Most meg mit csinálsz? – törtem meg a kisebb csendet, ami beállt közénk, de még mindig nem mozdultam.
- Visszaadom, ami a tiéd. Elvégre ez volt az egyességünk, nem? – kérdezett vissza, miközben visszaigazította a hajam a helyére. – Meg hát amúgy sem szeretem nézni, ahogy idegösszeroppanást kapsz, még ha nem is igazán értem, mi köze ennek ehhez a nyaklánchoz. Ahhoz túlságosan is kedvellek.
- Mégis mi a fenéért kedvelsz? – ráztam meg a fejem. – Fogalmad sincs, ki vagyok.
A keze lejjebb csúszott, egyenesen a hátamra, majd pedig szépen lassan a derekamra, miközben akaratom ellenére is egyre szaporábban vettem a levegőt.
- Talán mert te más vagy.

8 megjegyzés:

  1. Drága Sophie!
    Te nevezel engem szadistának, mikor te sokkal rosszabb vagy, mint én? :o <3 Drágám, a falat fogom kaparni szombatig/vasárnapig a tökéletes kreálmányod miatt! <3 Te nőszemély, komolyan annyira zseniálisan tudsz írni, hogy ezt tanítanod kellene, és már meg is van az első diákod! <3 Imádtam minden egyes betűjét, és azt, ahogy a szereplők egymás idegeire mennek! <3 Ellie tehetetlenségét és makacsságát, Zayn baby kitartását és tökéltességét! <3 Komolyan, ezt már büntetni kellene, mert ez a fajta kínzás felénk már törvénysértés! <3 Ahhhj, szombat hol vagy? :) <333
    Kitartást a héthez, hamarosan találkozunk! :) <3

    xx Lorette T.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Lorette!
      Szerintem itt az ideje, hogy belássuk, mindketten rendelkezünk igencsak erős szadista hajlamokkal, szóval az új részedet nézve meg se próbáld tagadni.<333 De erről majd később bővebben.;) Egyébként meg ne hülyéskedj már, mi az, hogy tanítani?<333 Eszméletlenül örülök, ha a szadista részt leszámítva elnyerte a fejezet összességében a tetszésed a cselekménnyel és szereplőkkel együtt, én pedig téged imádlak, és szintén borzasztó boldog vagyok, ha nem okoztam csalódást.<3
      Igyekszem ahogy csak tudok, nagyon szépen köszönöm, hogy írtál, vigyázz magadra, drága, és szombaton találkozunk!

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  2. Úristen Sophie!
    Itt abbahagyni! Te kínozni akarsz engem!<3 Ellie még mindig makacs mint az öszvér, Zayn még mindig csodálatos. Hogy van ehhez türelme? Én már régen feladtam volna. Csodálatos volt.:)
    Nagyon várom a következő részt.
    xoxo,Roni♥♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Roni!<3
      Sajnálom, nem állt szándékomban senkit sem kínozni, de mindjárt itt a szombat, azzal együtt pedig a folytatás, én pedig sietek ahogy csak tudok.<3 Viszont abban tökéletesen egyetértek veled, hogy Zayn helyében valószínűleg rég feladtam volna, mondjuk Ellie helyében is, de hát majd meglátjuk, hogyan alakulnak a szálak, mindenesetre nagyon-nagyon örülök, ha valóban tetszett, amit olvastál, és nagyon szépen köszönöm.<333
      Szombaton találkozunk, addig is kellemes hetet, vigyázz magadra és köszönöm szépen, hogy írtál!

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  3. Egyszerűen I-M-Á-D-T-A-M..te jó ég ez már tényleg kínzás én már csak azzal nyugtatom magam,hogy 3 nap és itt a folytatás.Hihetetlen mennyire profi vagy.
    Ölel: ¤Rara ߤ

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Rara!<3
      Wow, eszméletlenül, sőt, kimondhatatlanul örülök, ha valóban tetszett amit olvastál, és nagyon szépen köszönöm, bár mindennek tartom magam, csak profinak nem, mindenesetre tényleg nagyon sokat jelent a véleményed, köszönöm!<333

      - xoxo, Sophie V.

      Törlés
  4. Szia!
    Hihetetlenül szuper lett ez a fejezet is.
    Alig várom a kövit, remélem minél hamarabb jön.
    Kíváncsi vagyok mik fognak itt még történni...
    Pusszancs :* #.#

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia drága!<3
      Nagyon szépen köszönöm, nagyon örülök, ha tényleg tetszett, remélem a jövőben sem okozok csalódást, és igyekszem, ahogy csak tudok!:)<333

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés